Túlélő üzemmódban – filmek, műsorok online, ingyenesen és jogtisztán

SzaSzi írása

tevenezes-online-szorakozas

A járványhelyzet alaposan felforgatta az életünket, a szokásainkat, de ne csüggedjünk! Az „újratervezés” időszakában is próbáljunk meg lazítani, feltöltődni, hogy teljes erővel védhessük magunkat, hozzátartozóinkat a bajokkal szemben. Erre rengeteg lehetőség kínálkozik!

A kulturális intézmények ugyan sorra bezártak, de a televízió mellett például az interneten keresztül is elérhető számos film, magazinműsor, tévéjáték, sorozat, sőt élő sportközvetítés. A különleges helyzetre való tekintettel ezek között egyre több az ingyenessé váló online tartalom, éppen ezért érdemes naponta körülnézni, böngészni. Ki gondolta volna mondjuk még egy évtizede, hogy az internet versenytársává válik a tévének és a mozinak. Éppen ezért éreztem szükségét, hogy felmérjem a jelenleg ingyenesen és legálisan online elérhető filmes tartalmak beláthatatlan mezejét. Bevallom, a tengernyi lehetőségbe kicsit bele is fulladtam, ezért a teljesség igénye nélkül állítottam össze ajánlómat.

Ha már a virtualitás mellett döntöttünk, akkor még mindig ott van a kérdés, hogy tévés vagy mozis élményt szeretnénk-e. A kettő nem feltétlenül ugyanaz. Vagyis a neten keresztül nézhetünk tévéműsorokat, filmeket, vagy választhatjuk csatornától függetlenül a mozizást. A tévézéshez legtöbbször valamilyen segédprogramot is le kell tölteni. Aki már próbálkozott ilyesmivel, az megtapasztalhatta a hátrányát is: a rengeteg felugró hirdetést, a kifogásolható képminőséget is (főleg élő adásnál), ráadásul a tv-csatornák többsége – nyilván anyagi érdekek miatt – előfizetésként kínálja ezt a legális és csábító lehetőséget. Akkor miért ajánlgatom mégis? Mert például a közszolgálati média a mediaklikk.hu oldalon ingyenesen teszi hozzáférhetővé az MTVA csatornák műsorainak többségét teljesen jó kép- és hangminőségben. Online tévézés esetén választhatunk élő vagy „konzerv” műsort. Az első főként a sportprogramok, fesztiválok, koncertek esetén jellemző. Külföldön divatos az is, hogy valamelyik videómegosztó portálon (például YouTube) követhetjük élőben ezeket bizonyos összegért, például előfizethetünk a Eurosport vagy a nagy amerikai sportesemények (NBA, NFL stb.) közvetítéseire, a Forma-1 nagydíjaira. Kiváló minőségben élvezhetjük, de magyar nyelvű kommentár nélkül. Adódnak magyar példák is, mondjuk a Sziget fesztivál a legnagyobb koncertjeit teszi közzé ily módon évről évre.

tevenezes-online-szorakozas

Ha nem sürgős nekünk azonnal megnézni egy adást, vagy lemaradtunk róla, akkor esetenként lehetőség van egy-egy műsor későbbi megtekintésére. Ilyen „konzerv” anyagot nyújt a magyar médiaszolgáltatók közül például az MTVA (az említett mediaklikk.hu oldal Nézze vissza! menüjében) vagy a TV2 (Műsoraink menüben), de más csatornáknál is érdemes tájékozódni, hiszen a kialakult helyzetre való tekintettel olyan műsorokat is elérhetünk, amelyek korábban nem szerepeltek a kínálatban. Az MTVA Archívum például a napokban nyitotta meg az M3 videóit: sorozatok, filmek, klasszikusok reklámok nélkül, ingyenesen, hétről hétre bővülő tartalmakkal ezen az oldalon.

Nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan nyolc filmet tett szabadon hozzáférhetővé a Nemzeti Filmintézet, amelyek ingyenes elérését a héten meghosszabbították, s talán még továbbiakra is számíthatunk, érdemes tehát ide is ellátogatni. Szintén a kialakult helyzet okán, az otthoni tanulás segítésére korlátozott ideig ingyenes hozzáférést biztosít például a Da Vinci TV. A berlini központú csatorna szórakoztató oktatási-ismeretterjesztő sorozatokat kínál kultúra, művészetek, történelem, matek, természettudományok, valamint sport kategóriákban, a megértéshez egy távoktatást segítő alkalmazást is le lehet tölteni (bővebben a Facebook-oldalukon olvashatnak). Ezek a műsorok azonban nem csak diákoknak lehetnek hasznosak és érdekesek, izgalmas témáikra akár felnőttként is „ráharaphatunk”, mint például a csokoládé történetére.

tevenezes-online-szorakozas

A világ legnagyobb dokumentumfilm-fesztiválja, az 1988-ban alapított IDFA is hozzájárul ahhoz, hogy ne unatkozzunk a következő időszakban. A honlapján ingyenesen elérhetővé tett 302 dokumentumfilmet. Ebből Magyarországon 298-at lehet megnézni. Az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál katalógusában téma, gyártó ország, film hossza, premier időpontja alapján választhatunk olyan filmek közül, mint a Ceaușescu által bevezetett teljes abortusztilalom és tragikus következményei (Children of the Decree), vagy a mexikói temető éjjeliőréről szóló történet, aki az elhunyt drogbárók grandiózus síremlékeit felügyeli (The Night Watchman), illetve arról a rendőrpárosról, akik egy ukrán faluban teljesítenek szolgálatot (Ukrainian Sheriffs). Két magyar film is szerepel a listán: Szirmai Márton A süllyedő faluja egy nehéz helyzetben lévő településről mesél, amelynek az egyik lakója az Európai Unióhoz fordul segítségért, a három perces Boglárka pedig egy vak lányról, akinek évente négyszer el kell utaznia Budapestre, hogy bebizonyítsa, még mindig vak.

Konzerv a YouTube-on is szépszerével akad. A filmek, sorozatok jó minőségben, teljesen ingyenesen, bővítmény nélkül, mobilon is egyszerűen lejátszhatók, viszont nem a legfrissebbek, nem is vált igazán a televíziózás vetélytársává.

Viszont az ún. online streaming szolgáltatók – legnépszerűbbek az HBO Go, az Amazon Prime, a Netflix vagy a Disney+ – komoly fenyegetést jelentenek a klasszikus filmstúdiókra, hiszen a mozizás élményét hozzák otthonainkba. Ha a legújabb, legdivatosabb sorozatokra, menő filmekre vágyunk, akkor egy rövid regisztrációs procedúra után havi előfizetés ellenében válogathatunk az elképesztő méretű szinkronizált vagy feliratos kínálatukból. Mobiltelefonon, számítógépen, okostévén is kiváló minőségben nézhető, igazi otthoni mozis élményt nyújtó szórakozás ez, de pénzért. Amiért mégis említem, az például a Netflixnél a 30 napos ingyenes próbaidőszak (a feltételeket érdemes alaposan átolvasni!).

tevenezes-online-szorakozas

Az ingyenesen kínált online mozifilmek köre tényleg a megszámlálhatatlant közelíti. Esetenként nem árt egy kis angol nyelvtudás, és a sikerfilmek széles skáláján válogathatunk, legyen régebbi vagy közelmúltbeli. A kép- és hangminőség meglehetősen vegyes, erre érdemes odafigyelni. Ilyenek: videa, indavideo, crackle, vudu, IMDB, newfilmstreamonline, filminvazio.cc, cirkofilm stb.

Végezetül egy új lehetőség, amely egyre népszerűbbé válik a járványhelyzet miatt: a bezárt kulturális intézmények közül számos kínál digitális tartalmakat, többek között korábbi produkciók felvételeit és élő koncerteket, előadásokat (erről részletesebben itt írtunk). Egyre több intézmény, művész érzi úgy, hogy „életjelet” kell adnia, legtöbben ezt a Facebook-oldalukon teszik meg. Vannak más példák is, mint a Müpa, amely a napokban nyitotta meg médiatárát, ahol regisztráció nélkül is elérhető több mint 100 koncert, előadás és irodalmi est HD-minőségű felvétele.

Érdemes körülnézni, böngészni, most van rá idő, hogy minőségi, tartalmas szórakozást válasszunk, amíg minden visszatér a régi kerékvágásba. Jó egészséget és kellemes időtöltést, várakozást kívánok!

SzaSzi

Források: magyar.film.hu, mafab.hu, origo.hu, nava.hu

A képek a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.

2020.03.20