A megjelenését követő időszakban A szolgalólány meséje nagy népszerűségnek örvendett; 1990-ben film készült a regény alapján, aztán 2000-ben opera. Az adaptációk közül a 2017-es tévésorozat érte el a legnagyobb sikert, 2019-ben a negyedik évadot is berendelte a Hulu. Nem csoda, hiszen a történet felkavaró, zavarba ejtő, dühítő, elfogadhatatlan, egyszerre embertelen és emberi, megosztó és reményt adó is, ha éppen úgy látjuk. Talán ezért is történt, hogy a szerző a más regényei esetében rá jellemző módon ezúttal is folytatott egy már korábban elkezdett történetet, így született meg a Testamentumok.

A regény nyitóképe, vagy pontosabban mondva nyitó helyszíne ezúttal már Gileád, az állam, amely évtizedek óta őrzi és esetenként megvédi viszonylagos függetlenségét, elzártságát, sajátos szabályait és törvényeit, rendszereit, fegyelmezési módszereit, elveit és életvitelét. A bonyolult és a külső szem számára (de ilyen nem nagyon van Gileád falain belül) zavarosnak tűnő társadalomban a Parancsnokok, Feleségek, Márták, Szolgálólányok, Nénik, Őrzők, Szemek, Gazdák, Angyalok mind meghatározott szerep szerint teszik a dolgukat, tevékenységeik és céljaik pedig az Istennek vannak alárendelve, legalábbis a gileádi nép hite szerint.

A szerző ezúttal is a szokásos emlékezéssel, beszámolóval indít, azonban most nem egy szolgálólány, hanem egy néni szavain keresztül kapcsolódunk újra a történethez, és ez a néni nem más, mint a hírhedt és már jól ismert Lydia néni. A bevezető oldalakon leírtakból kiderül, hogy Lydia néni egyelőre rejtett okból kifolyólag egyfajta emlékiratot ír, maga sem tudja, ki számára. A művelet természetesen nem törvényes, nem tartozik a nénik feladataihoz, annak ellenére sem, hogy Lydia néni az alapítók egyike, vagyis ott volt akkor, amikor Gileád állam a maga sajátos formáját magára vette. Lydia néni már benne van a korban, de még mindig köztiszteletben álló személy, ennek megfelelően és az emberi természetből adódóan pedig bizonyos nénik körében irigységet kiváltó személy is. Tulajdonképpen ő Judd parancsnok bizalmasa, már ha lehet ilyesmit állítani arról a kapcsolatról, amely ebben a bomlékony rendszerben zajló, manipuláción és önzőnek nem látszó, mégis önző érdekeken nyugszik. Ebből következik, hogy Lydia néni személye is meglehetősen ellentmondásos, de ő egyelőre nem törődik ezzel, neki ennél sokkal fontosabb feladata van, az úgynevezett Ardua Hall-i holográf bejegyzés alatt minden fontos dolgot papírra vetni, és egy bíboros emlékirataiba rejteni, továbbá elérni azt, hogy a sok éve eltűntnek nyilvánított „Kis Nicole” visszatérjen Gileádba.

A Testamentumok valójában egy hármas tagolású regény, Lydia néni beszámolóját a 369A tanúvallomás átirata, majd pedig a 369B tanúvallomás átirata követi, váltakozva, amelyek egy Gileádban született lány, Agnes és egy szomszédos országban, Kanadában született másik lány, Jade beszámolóiból állnak. Az eleinte egyéni szemszöget tükröző elbeszélések egy bizonyos ponton kezdenek összeérni, és lassan fény derül a kapcsolódásra is. Miközben Gileád felépítette a maga hatalmát és törvényeit, az északon fekvő Kanadában is zajlik az élet. Titkos és kevésbé titkos mozgalmak és terrorakciónak címkézett rajtaütések sokaságáról szólnak a médiaszervek híradásai, egyre gyakoribbá válnak a szökési kísérletek Gileádból, de az új tagok toborzása sem idegen. Ezt a munkát a Gyöngyleányok végzik, akiknek valamiféle noviciátus utolsó vizsgájaként olyan lányokat kell magukkal vinniük Gileádba, akiknek elegük lett a huszonegyedik század szabados, erkölcstelen, züllött életviteléből, és egy magasztosabb célért készek feláldozni a testüket és női mivoltukat. Mindeközben a Mayday akciónak keresztelt mozgalom tagjai gileádi nőknek segítenek, akiknek sikerült élve elhagyniuk Gileádot, ugyanakkor lányokat csempésznek be oda, hogy a titkos információk gazdát cserélhessenek.

Ennek a történetnek a központi szereplője valójában maga a gileádi társadalom, amelyet szinte láthatatlan módon belülről kezd ki a romlás. Minden eszmei társadalom, amelyben a szabadság és a hatalom közötti egyensúly megbomlik, eleve lassú halálra van ítélve. Gileádnak több évtizeden át sikerül ugyan fenntartania egy olyan tökéletes társadalom illúzióját, amelyben a félelemmel irányított, módszeresen átnevelt híveinek meghatározott szerepe van, az emberi természetet és a szabadság iránti vágyat azonban nem tudja elpusztítani. A jelen történet három központi figurája tökéletesen példázza ezt; egy Gileádban született lány kizárólag úgy szocializálódik, ahogy a környezete azt megengedi neki, míg egy „külső” személy, aki egy szabad országban nő fel, érthetetlennek és nevetségesnek találja mindazokat az ájtatos törekvéseket, amelyek egy szent életű néni az élete értelmének tekint. És mindezek tetejében ott van Lydia néni, aki úgy emlékszik vissza egykori önmagára, hogy közben tökéletes tagja, mi több, megbízható alapítója lesz egy olyan társadalomnak, amelynek a napjai meg vannak számlálva. Ráadásul nem tudni, hogy bizonyos tetteinek melyek a valós céljai, hogy megbízható-e vagy kettős kém. A kegyetlenség, az embertelen és megalázó bánásmód egyeseknek törvényes ebben az országban, míg ők maguk a rajtuk esett sérelmekre nem alázattal, hanem megtorlással és kiirtással válaszolnak. Ezért történhet meg, hogy a tehetős (és gyakran idős) Parancsnokok fiatal, kiskorú lányokkal kötnek házasságot, hogy minden lehetséges és Isten előtt törvényesnek mondott módon gyermeket nemzzenek. Amennyiben ez nem sikerül, vagy a gyermek halva, esetleg sérülten születik (azaz Nembaba lesz), a Feleségeket általában valahogy félreállítják az útból, hogy újabb házasság köttethessen. Mintha valami különös ok miatt az egyetlen cél a szaporodás, az utódnemzés lenne, bármilyen áron. Azonban az ember alkotta törvényeket minden esetben felülírja a természet, vagy ha úgy akarjuk, Isten törvénye. És ugye az is ősi törvény, hogy a birodalom, amely meghasonlik önmagával, nem maradhat fenn. Gileád pusztulásának indítógombját csak látszólag aktiválja az időközben felnőtté lett „Kis Nicole”, ez a romlott, utópisztikus, merev és diktatórikus társadalom önmagát emészti fel, Lydia néni tudatos vagy tudattalan segítségétől függetlenül.

Margaret Atwood írói munkássága rendkívül értékes, számtalan könyve foglalkozik olyan témákkal, amelyek komolyabb társadalmi kérdéseket boncolgatnak, sokszor nem is annyira valószínűtlenül. A Testamentumok életre hívása méltó módon tetőzi be A szolgalólány meséjének záró mozzanatát, amelyben úgy tűnik még, hogy Gileád stabil, elkülönült, független és sikeres állam. A szerző remek ismerője az emberi természetnek, és nem utolsósorban az isteni törvényeknek is. Olvasás közben, bár nyelvezete egyszerű, úgy érezhetjük, hogy egészen mélyre képes nyúlni, ahol az igazi emberi természet egyszer csak kitűnik az álarcok alól. Láttuk ezt már A szolgalólány meséjében is, de a Testamentumok sokkal erőteljesebben visszaadja ezt. Talán az elmúlt harmincöt év a magyarázat erre, hiszen közben nagyon sok olyan dolog történt, ami alapot és ihletet adhatott az írónak arra, hogy ily módon gondolja tovább a történetet, és úgy vélem, remekül csinálta.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com