Bohemian Rhapsody

Az Oscar-díjas mozi filmzenéje – tmoni ajánlója

A Bohemian Rhapsody a 20th Century Fox és a Regency Enterprises a Queen együttes, de főként a frontember, Freddie Mercury történetét feldolgozó Bohém rapszódia (2018) című filmjében elhangzó dalokat tartalmazó album.

A Bohemian Rhapsody a zenekar második soundtrack albuma az 1980-as Flash Gordon után. John Ottman állította össze a film zenéjét, melynek különlegessége, hogy az újrakevert változatok mellett eddig soha ki nem adott élő felvételek is szerepelnek rajta, melyek különböző helyszínekről és különböző évekből származnak. A Fat Bottomed Girlst például az 1979-es Jazz-turnén vették fel Párizsban, a Love of My Life című dal duettfelvétele pedig az 1985-ös Rock in Rio fesztiválon készült. A lemezen még három újdonság található: a Don’t Stop Me Now-nak az albumhoz újonnan felvett gitáros részei, a We Will Rock You stúdióverzióból élő felvételre való váltása és a Doing All Right. Ez a szám ugyan szerepel a Queen első lemezén, de sokkal korábban született, amikor a csapatot még Smile-nak hívták, és Mercury még sehol se volt. Az énekes-basszusgitáros Tim Staffell volt, akit Brian May és Roger Taylor, a producerek felkerestek, és akivel stúdióba vonultak, hogy eredeti formájában rögzítsék a dalt a film kedvéért.

Hogy ki énekel a filmben, az vitatott, mert több minden is megjelent erről a sajtóban. Az Ottmannel és Marc Martellel, a hivatalos tribute zenekar, a Queen Extravaganza énekesével készített interjúk alapján úgy tűnik, hogy az alkotók hibrid megoldást választottak: Freddie Mercury, Rami Malek és Martel hangját mosták össze. A We Will Rock You és a Donʼt Stop Me Now biztosan így készült.

Az album tartalmazza a legismertebb Queen-slágereket (az eddigiekben említetteken kívül felhangzik például a Somebody to Love, a Killer Queen, az I Want to Break Free, az Under Pressure, a Who Wants to Live Forever, a Radio Ga Ga, a We Are the Champions és a The Show Must Go On is), de a legjobb része vitathatatlanul a Live Aid-koncert, melynek eredetijét még soha sehol nem jelentették meg. Az afrikai éhezők megsegítésére rendezett koncerten a Queen 6 számot adott elő, mellyel teljes egészében uralták a showt. Ebből négy dal került fel a lemezre, s ez a film csúcspontja is.

A Queen pályafutása alatt kilenc koncert-, tizenkét válogatás- és egyetlen filmzenealbumot adott ki nagy sikerrel, de a Bohemian Rhapsody mindegyiktől különbözik, nem sorolható be közéjük, hiszen mindhárom vegyítése egyetlen korongban: olyan soundtrack, mely ötvözi a best of-ok és a live felvételek előnyeit.

tmoni

Forrás: sonline.hu, wikipédia, filmzene.net

2020.03.13