75

Teljes terjedelmében meghallgatható a Kiscsillag új lemeze, a Tompa kések


Három év után adott ki új albumot Kiscsillag. A Tompa kések már kapható az üzletekben, és hallgatható a digitális felületeken. A lemezt a tavalyi év novemberétől 2020 februárjáig készítették Lovasi Andrásék három helyszínen – nagyrészt Lovasi pécsi LA Gardens nevű stúdiójában ‒, az Esti Kornélból ismert Lázár Domokos producerrel.

„Nagy élmény volt vele dolgozni és Maczkó Róbert hangmérnökkel – hihetetlen munkabírás, kitartás, intelligencia” ‒ mondta el Lovasi. A dalok egy része vadonatúj, többet azonban ismerhetünk a Kiscsillag Idáig tudom a történetet című dramatizált-zenés előadásából. A dalok nagyját Lovasi írta, de vannak kivételek: a Gólzápor című szám zenéjét Leskovics Gábor szerezte, és ő is énekli azt, míg a Föl-le jár zeneszerzője és énekese Szesztay Dávid. A lemezen rádiós bemondó-szerepben felbukkan a régi jóbarát és közreműködő, Rátgéber László is.

Lovasi András így beszélt a friss albumról, amit a Kiscsillag eddigi legkarcosabb lemezének tart: „Sokféleképpen lehetne tagolni a lemezt, zeneileg az A-oldal, azaz az első hat dal egy nagyobb egység, de vannak az albumon dalpárok is. Persze nem akarok szájba rágni, szerintem elég szép szövetrendszere van az albumnak. Közben azt is figyelembe vettem, hogy ez nem egy konceptalbumnak indult, egy dal sem kerülhetett fel csak azért, hogy erősítse a koncepciót, mindegyiknek magában is érvényesnek kellett lennie. Igazából nem sokra megyünk a megérzéseimmel: ahogy az ember öregszik, egyre inkább hajlamos a saját feje után menni, jelenleg ráadásul amúgy sem érdemes megfelelni a divatoknak, sem az elvárásoknak, mert a jutalomfalatok, amik ezért járnak, már annyira sem érdekelnek, mint régen. Remélem, lesz rá módom tíz év múlva is meghallgatni ezt a lemezt, és remélem, akkor is azt mondom majd, hogy ez egy jó anyag.

A lemezt egységes vizuális világ fogja keretbe: a borítón Vetlényi Zsolt festőművész képeit láthatjuk, ezek szerepelnek a címadó dal már bemutatott klipjében, és a zenekar tervei szerint más felületeken is megjelennek a későbbiekben. Ugyancsak különlegesség, hogy a Tompa késekhez Lovasi András egy, az album tematikájához kapcsolódó, a dalokat kiegészítő novellát is írt, mely szerepel majd a vinyl kiadáson és egy készülő könyvben, de elérhető lesz hangos formátumban is.

További információk a Kiscsillag Facebookján!

Forrás: langologitarok.blog.hu

2020.03.12