A kötettel a szerző nyíltan felvállalt célja az, hogy a valós, izgalmas, de egyáltalán nem közismert párkapcsolati sztorikkal hús-vér emberként mutassa be a magyar irodalom nagyjait, és ezzel kedvet csináljon a műveik elolvasásához. Leemeli a piedesztálról íróinkat és költőinket, s emberközelbe hozza őket. Mindezt úgy, hogy közben szívfacsaró, gyönyörű, érdekes és meglepő szerelmi történeteket olvashatunk. Érzéseiken keresztül jobban megérthetjük ezeket a szerzőket, s ezáltal írásaik is szerethetőbbekké, könnyebben befogadhatóvá válnak. Nyáry az egyes írók bemutatásánál tudatosítja, hogy géniuszaink is emberek, s ennek ismeretében kell a szellemük vezette művészi útjukat és teremtett örökbecsű alkotásaikat szemlélni.

Mivel a művészek lelki és érzelmi élete az átlagosnál intenzívebb, ez szerelmi életükre is igaz: felvonultatják az izzó, a lángoló, a kitartó, a csendes, a fiatalkori heves, a középkorú érett és az időskori nyugodtabb vonzalom minden fajtáját, beleértve a többszereplős kapcsolatokat is. A nők oldaláról is vegyes képet kapunk a románcok tekintetében: nem mindig a szexualitás vagy az igazi érzelem dominált náluk, sokszor csak a múzsa szerepköre tetszett nekik, vagy egyszerűen csak sütkérezni szerettek volna az íróra-költőre irányuló érdeklődés fényében.

József Attilától Ady Endrén, Kós Károlyon keresztül Tamási Áronig szerelemről szerelemre kalauzol Nyáry Krisztián. Szó esik Molnár Ferencről, a nyugatosokról, közismert és némiképp a feledés homályába veszett szerzőkről is. Az írások évszázadokon ívelnek át, és nemcsak a szereplők érzelmeit mutatják be, hanem azt is, hogyan fogadta a környezet a költők, írók és múzsáik kibontakozó kapcsolatát. A rideg elutasítástól a beleegyezésig számos árnyalat létezett, és bizony sokszor kellett leküzdeni társadalmi-gazdasági szakadékot a poéta és a kiválasztott hölgy között. Ezenkívül akadályt jelenthetett még a felekezeti különbség is, amikor már komolyra fordultak a dolgok, és a házasság is felmerült. Érdekes módon a család ellenérzésein azonban – kevés kivételtől eltekintve – általában nem tört meg a sokszor csak átmeneti szerelmi boldogság.

Volt, aki kedvesét a bosszút lihegő férj elől – aki pisztollyal üldözte őket – Berlinbe menekítette. Akadt extrém szerelmi háromszög is, mint például Diósy Ödön, Brüll Adél (Léda) és Ady Endre között: a férj nem is bánta a felesége és a költő között kibontakozó románcot, mert meghitt kapcsolatot igazából saját nemével folytatott. Arany János pedig egy tanítványának az emlékkönyvébe rá nem jellemző erotikus tartalmú bejegyzést tett, miközben Ercsey Julianna, akivel a család ismertette össze, „csak” szorgos feleség, anya és háziasszony szerepet töltött be, nem vált szerelmi költészet alanyául.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelme is árnyalásra szorul, hiszen nem köztudott, hogy a költő jegyessége alatt udvarolt Prielle Kornéliának, a színésznőnek, s csak vélt adminisztratív akadályok miatt nem realizálódott házasságuk. A későbbiekben tehát nem ő lett a Nemzet Özvegye, helyette Júlia dobta el egykor az özvegyi fátyolt, mikor is hozzáment Horvát Árpádhoz.

Több olyan poétát ismerünk, aki kétszer, de volt, aki háromszor vezette oltár elé ugyanazt a hölgyet. Mikszáth Kálmán például kétszer vette el Mauks Ilonát. És akadt olyan „férj” is, aki tulajdonképpen biológiailag nő volt. Hogy az extrém példáknál maradjunk, képzeljük el Örkény Istvánt, aki szerelmét in flagranti kapva mindkettővel pisztolylövéssel akart végezni, de pisztolytáskájából – minő blama – csak egy kockasajt került elő, rokona ugyanis kicserélte a táska tartalmát.

Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez című költeményének múzsája, Lilla nem lehetett a költő felesége, de élete során kétszer is férjhez ment (először Lévai István kereskedőhöz, majd halála után egy református lelkészhez), sírjába mégis a költő pecsétgyűrűje és egy versgyűjtemény került. Berzsenyi Dániel két Dukai Takách lányhoz kötődött: az egyiket, Zsuzsát feleségül vette, de őt nem tartotta szellemi partnernek, Dukai Takách Judit viszont lenyűgözte műveltségével.

Sok érdekeset megtudhatunk még a könyvből, például azt, hogy számos író és feleség került náci koncentrációs táborba: Szerb Antalt agyonverték, Radnóti Miklóst Abda határában agyonlőtték, s volt olyan is, aki egyszerűen éhen halt.

Kaffka Margittal pedig a pont száz éve tomboló spanyolnátha járvány végzett. Hatvany Lajos báró mecenatúra tevékenységével érdemel elismerést, Tóth Árpádéknak például ő fizette az esküvőjüket, hogy a beteg poéta mellett kitartó és neki gyermeket szülő asszony mint törvényes feleség temethesse el a költőt. Legendaszámba ment Karinthy Frigyes és Bőhm Aranka házassága, mert náluk mindig állt a bál: parázs veszekedések váltakoztak látványos kibékülésekkel. Tudták például, hogy Nagy László „menyegzői ebédje” egy tál gyümölcs volt vörösborral?

Ilyen és hasonló ínyencségekre számíthat az olvasó, ha beleolvas a kötetbe, amelyből persze nem maradt ki József Attila sem szerelmeivel, Vágó Mártával, Szántó Judittal és Kozmutza Flórával, aki később Illyés Gyula felesége lett. A könyv gazdagon illusztrált, és tartalmaz verseket, művészi és kortárs véleményeket is, melyek bizony néha elég karcosak. Jókai Mór mindkét házasságát – Laborfalvi Róza és Nagy Bella – például botrányok követték, ugyanakkor az író nevére vette Róza mástól született lányát, és támogatta őt. Nagy Bella esetében a nagy korkülönbség miatt zsarolással, ígérettel, az író gyámság alá helyezésének kísérletével reagált a rokonság, de hasztalan, a nász megköttetett.

A könyvben túlnyomórészt férfi alkotókról esik szó, de azért néhány hölgy is szóba kerül – a nők mégis főként feleségként, szeretőként, múzsaként jelennek meg leginkább, de fontos szerepük volt az irodalmat művelők életében az érzelmi-lelki életen túl is, hiszen társaik gyakran őket kérték kritikusnak is.

Csiszár Antal