Nóra, te a Vajdaságban születtél, és tulajdonképpen a pályát népdalénekesként kezdted. Fontos szerepet játszott az életedben a népzene?

Igen. Zentán születtem, a családom Moholon él, ahol a helyi népdalkórusban énekeltem, ott szerettem bele a népzenébe.

Népdalénekesként az egész Vajdaságot körbejártad, ugyanakkor több rockzenekarban is énekeltél, sőt a Baraparty blues-rock zenekarral két albumot is készítettél. Ilyen hazai sikerek után hogy kerültél Magyarországra?

A népzene olyannyira megfogott, hogy néprajzkutató szerettem volna lenni és népzenekutatással foglalkozni, így kerültem Szegedre, ahol néprajzkutatást tanultam, megszereztem az alapképzést, majd Budapesten a mesterképzést.

Tehát papírod van róla, hogy képzett néprajzkutató vagy? (nevetés)

Igen.

Ugorjunk egy nagyot, hiszen a 2010-es év nagy változást hozott az életedbe.

Így van. Nagyon nagy lehetőséget kaptam az élettől. Ettől az évtől kezdve a Kormorán zenekar énekesnője lettem, és az első élőkoncert fellépésem a zenekarral 2011. március 15-én Győrben, a Széchenyi téren volt. (mosolyog)

A rock és a folklór jól megfér egymással nálad. Milyen a viszonyod a rockzenéhez?

Tinédzser koromban én nagy rocker voltam: martens bakancs, csak feketébe öltöztem, és imádtam Kalapács Józsefet, Deák Billt, Varga Mikit, Vikidált. Ha nekem valaki 15 éves koromban azt mondja, hogy egyszer egy színpadon fogok velük énekelni, hát biztos kinevetem. De tényleg. (nevet) Most már többször megadatott, hogy együtt énekelhettem a „nagy rockerekkel”, és én ezért annyira hálás vagyok a jóistennek, hogy így rendezte a szálakat az életemben! Mindig nagy élmény velük egy színpadon állni, nagyon sokat tanultam tőlük. Nagyon-nagyon sokat.

Színház. Hogy is kezdődött?

A színház úgy jött az életembe, hogy még gimnazista koromban amatőr színtársulattal játszottam, azonban nem sokáig, mert engem azért jobban vonzott a zene. Aztán amikor bekerültem a Kormoránba, akkor – azt hiszem, 2012-ben – írt a zenekar vezetője, Koltay Gergely és billentyűse, Szűts István egy rockoperát az akkori komáromi Magyar Lovas Színháznak, a Honfoglalást. Abban nagyon sok Kormorán dal is szerepel, és kérdezte tőlem Gergő, „kisanyám, akarsz ebben a darabban szerepelni?”. Legtöbbször „kisanyámnak” szokott szólítani (nevet), és mondtam, hogy hát persze, kipróbálnám magam, szeretem az új dolgokat. Akkor kerültem a lovas színházhoz. A kollégák által lassan egyre több színházi munkát kaptam, amatőr, félig amatőr és profi társulatoknál is, de azért ott ragadtam a lovas színházban. Nagyon szeretem a lovakkal való „együttélést”, a lovakkal való munka számomra egy terápia. Én oda mindig úgy mentem, mint valami szanatóriumba.

Komárom után Győr?

Igen, Komáromban megismerkedtem Cselepák Balázzsal, akivel nagyon jó barátságba kerültünk. 2016-ban hívott fel, hogy a Doktor Zsivágó próbái folynak Győrben, és kiesett az ensemble-ből (összes szereplő együttes játéka – a szerk.) egy színésznő, és a helyére keresnek szereplőt. Így kerültem egy meghallgatás után a győri társulathoz Cselepák Balázs ajánlásával.

Milyen lehetőségeket kaptál a győri teátrumban?

Az István, a király című rockoperában két szerepet is játszottam, Rékáét és Boglárkáét, és a Bob herceg című operettben Viktória hercegnőt alakítom.

És aztán Elisabeth?

Igen. Jött a 2019/2020-as évad, és lehetett hallani sok mindent, például, hogy az Elisabeth című musicalt fogják bemutatni. Az ember mindig álmodozik. Azt hiszem, minden musicalszínésznő álma ez a szerep, így hát én is álmodoztam róla, de nem gondoltam, hogy én lehetek Elisabeth. Noha ismernek, és úgy érzem, szeretnek, mégiscsak kisebb szerepeket játszottam, és úgy gondoltam, még nem bizonyítottam annyit, amiből kiderülhet, hogy mit tudok vagy mit nem tudok. Aztán Forgács Péter felhívott, hogy szeretne felkérni erre a szerepre. Meg sem tudtam szólalni. Soha nem készültem fel, vagy gyakoroltam ki úgy a dalokat, hogy egyszer én azokat közönség előtt elénekeljem. Úgy éreztem, nem is sikerült ez a belépő a legjobban, de bizalmat szavazott Forgács Péter, és tudtam, hogy nagyon komolyan kell készülnöm erre a darabra. Az énektanárnőmmel sokat foglalkoztunk a dalokkal, és igyekeztem felkészülni, hogy mire a próbafolyamatok elkezdődnek, addigra már csak a színészi játékra és a partnerekre tudjak koncentrálni.

Ismerted a musical dalait?

Nem mindegyiket.

Láttad az Operettszínházas előadást?

Sajnos nem, de lehet, hogy nem is baj. Janza Katával dolgoztam együtt, ismerem őt, és ő az ország Elisabeth-je, hiszen több mint 20 évig játszotta. Én nem akartam őt lemásolni. Próbálok valamit magamból adni, nagyon sok visszajelzést kaptam, ami azért kicsit megerősít abban, hogy jó, amit csinálok.

Most bókoljunk? (nevetés) Talán a legnagyobb dicséret, hogy telt házzal megy minden előadás, és szinte – csúnya kifejezéssel élve – „szóbeszéd tárgya” az Elisabeth.

Igazából saját magamnak is egy bizonyítás ez a szerep, mert tényleg nagyon féltem. Nehéz feladat megmutatni, hogy milyen lehetett Sisi. Nehéz egy egész életutat megmutatni két és fél órában úgy, hogy a karakter jellemének alakulása jól érzékelhető legyen.

Megnéztél már egy olyan előadást – hiszen kettős szereposztásban játszol Bori Rékával –, ahol Réka alakítja Sisit?

A próbafolyamatok alatt folyamatosan jelen voltunk, akkor is, ha nem a saját szereposztással próbáltunk, így végig tudtuk kísérni egymás alakításait. Amióta a darab műsoron van, azóta nem láttam olyan előadást, ahol Réka játszik.

Benne van ilyenkor a pakliban, hogy egy kicsit „ellestek” egymástól apró mozdulatokat, gesztusokat?

Abszolút benne van. Sokat lehet tanulni ilyenkor egymástól. Ha valami tetszik, az ember megpróbálja beépíteni a saját játékába, vagy ha valami nagyon nem tetszik, akkor tudatosan figyelni rá, hogy na, ezt nem szeretném.

Frusztrált téged az a tény, hogy az Operettszínház nagyot durrantott, magasra tette a mércét ezzel az előadással kapcsolatban?

Nem, viszont azt gondolom, hogy a felelősségérzet mindenkiben ott van, hiszen egy monumentális, világhírű musicalről van szó. Amiből szerintem itt Győrben egy csodálatos előadás született.

Egyrészt egy sikeres énekesi karrier a Kormoránnal, másrészt egy fantasztikus szerep csodálatos alakítását tudhatod magadénak. Ezek után létezik-e még olyan számodra, hogy álomszerep?

A Nyomorultakat nagyon szeretem, nagy szerepálmom Eponin. De szeretnék egyszer Maria lenni a West Side Story-ban, és talán van még nagyon sok jó szerep, ami megtalálhat; nem feltétlenül nagy szerepek, de mégis izgalmasak.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a néprajzhoz. Tervezed vagy gondolod, hogy fogsz még néprajz- vagy népzenekutatással foglalkozni?

Abból a szempontból gondolom, hogy a párom néptáncos volt. Gyakorlatilag a mindennapjainkban jelen van a népzene, folyamatosan járunk néptánc táborokba. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a későbbiekben tényleg foglalkozni fogok néprajzkutatással.

Milyen gyakran van időd arra, hogy hazalátogass, hiszen Budapesten élsz, rengeteget játszol, koncertezel.

Havonta egyszer biztosan hazautazom a szüleimhez, de ha tehetem, többször is. Nekem nagyon fontosak a gyökereim és a családom. Amikor hazamegyek, megnyugszom, lelassulok és feltöltődök.

Köszönöm a beszélgetést, Nóra. Nem túl eredeti befejezés, ha azt mondom, hogy további sok sikert kívánunk, de hidd el, szívből jön. Reméljük, még sok-sok előadás alatt élvezhetjük Lévay Szilveszter és Michael Kunze csodás alkotását Fehér Nóra tolmácsolásában.

Én is köszönöm szépen.

Bári Edit
Fotók az Elisabeth-ből: Orosz Sándor, Győri Nemzeti Színház

Fotógaléria: Fehér Nóra az Elisabeth-ben

Orosz Sándor fotói

21 kép