Strausz Lajosné két alkalommal járt a hatalmas keleti országban, amely Oroszország és Kanada után a harmadik legnagyobb területet mondhatja magáénak. Köztársaságok és tartományok tagolják, lélekszáma mintegy másfél milliárdra rúg. Sziám, Peking, Sanghaj, Hongkong és Tajvan világával ismerkedhettünk meg.

Sanghaj lakosainak száma imponáló: több mint másfélszer múlja felül a Magyarországon élőket. Ennyi ember közellátása hatalmas logisztikai kihívást jelent. A közlekedés szélsőséges túlzsúfoltságát lépcsőzetes munkakezdéssel oldják meg, a pihenőnapok kiadása is hasonló módon történik. A közlekedésben kiemelkedő szerepet játszanak a többszintes autósztrádák, a nagy sebességű vonatok, melyek között mágnesvasút is működik (sebessége négyszáz kilométer per óra feletti). Természetesen toronyházak nőnek ki a földből gomba módra.

A két utazás közötti időszakban grandiózus építkezések történtek. A világszínvonalú, 21. századot idéző metropoliszok őrzik az ősi, kínai építményeket is, s persze vannak leromlott állagú részek, de a lakosságot áttelepítik a modern épületekbe, csekély választási lehetőséget adva nekik. A hazai idegenvezető mellé minden meglátogatott településen adtak kínai kollégát is.

Számos templommal is megismerkedhettünk, köztük Buddhát követő szentéllyel is. Minden kínainak életében egyszer fel kell keresnie a Tiltott Várost és a kínai nagy falat. Előbbi ad helyet a császári palotaegyüttesnek (összesen 800 épület található a területén). Császár- és Konfuciusz szobrot is láttunk: a híres kínai bölcselő a szorgalmat, családszeretetet, az ősök tiszteletét preferálta. Képen virtuálisan meglátogathattunk egy Konfuciusz múzeumot is, gyönyörködhettünk a cseréptetős, pagodaszerű templomokban, mitikus szobrokban. Örökre megjegyezhető a hím és nőstény oroszlánpáros (a hím labdát, a nőstény utódot tart a mancsa alatt – a kínaiak szerint a nőstényoroszlán tejet tud fakasztani a körméből). Hadi célra szánták, márványhajó lett belőle, ezt az emléket is megfigyelhettük.

A kínai piac bővelkedik gyümölcsökben: az ottani konyha sokféle alapanyagot, fűszert, ízesítőt használ, amely még a hazai gyomrot is megviselheti. Az éttermekben kör alakú asztalok állnak, középen forgó résszel, amelyen minden fogás ott van, a vendégek forgatással jutnak a kívánthoz. Az éttermeket dekoratív festmények díszítik. Az előadó hozott speciális kígyópálinkát, benne a gazdaállattal (a képen). Ő személy szerint nem fogyasztott belőle, de a kínaiak annál inkább, miként a skorpió pálinkát is. Láthattunk kínai húsárukat képen, találgathattuk, vajon mik lehetnek azok.

2008-ban Pekingben nyári olimpiát rendeztek, ennek előkészületeként viselkedéskultúrára tanították az átlagpolgárokat, utcaszerte fellelhetők voltak ún. oktatási táblák. Sétálhattunk azon a Tienanmen téren, ahol 1989-ben véres leszámolásra került sor. A kínai temető csupán tíz évig teremt „túlvilági otthont” a megboldogultaknak, utána tengerbe szórják a hamvakat.

Meglátogattunk egy selyemhernyó- és egy teaültetvényt, a turisták maguk is megtapasztalhatták a tea szüretelésének fortélyait, majd egy feldolgozóban követhették a teává válás folyamatát. A filtereket viszont a földről söpörték össze a munkatársak… Láthattuk a kínai nagy fal egyes részleteit, a grandiózus építmény összességében nem mindenütt járható. Lenyűgöző volt az agyaghadsereg, a már letűnt ókori tárgyi emléket falusiak kútásáskor fedezték fel. Nyolcezer harcos ember nagyságú szobra fegyverrel, ahol minden arc egyénileg megmunkált. Néhány tárgyi vonatkozást bekeretezett kép formájában is megtekinthettünk.

Hongkong és Tajvan külön világ: előbbi angol, utóbbi portugál gyarmat volt. Mindkét helyen pezsgő életet tapasztalhattunk, láthattunk kaszinót és sok egyéb csodát. Ami a kínai higiéniát illeti, felettébb óvatosnak kell lennünk, mivel olyan vizet is fogyasztásra kínáltak, amely folyóból bivalyok oltották szomjukat. Az előadó magyar turistaként kipróbálhatta a kalligrafikus írást is. Aztán láthattunk még festői hegyeket, csodás hajókirándulásokat, végül gyönyörködhettünk az estébe hajló és fényárban úszó városokban.

Csiszár Antal
Fotók: Csitkovics Gyula