166

PUZZLE(történet)darabkák – Ma van a kirakózás napja

SzaSzi írása

puzzle-kirako

A kirakó, vagyis „puzzle” szerte a világon ugyanazt jelenti: részletekből az egész képet összeállítani. Aki nem próbálta még, nem is tudja, mennyire katartikus élmény a darabokat, különösen az utolsót a helyére illeszteni. Január 29-én, a nemzetközi puzzle napon rakjuk össze a történetét!

Modern kori fejtörőjátéknak gondolnánk, pedig már a 18. században „feltalálták”. Pontosabban egy térképkészítő és rézmetsző mester, az angol John Spilsbury készítette el először Nagy-Britannia térképét úgy, hogy egy falemezre ragasztotta, majd a grófságok határai mentén szét is fűrészelte azt. Ezért is puzzle az angol neve, vagyis „lombfűrészrejtvény”. Mindezt azzal a céllal tette, hogy a gyerekek jobban megtanulják a földrajzleckét. Az ilyen „elválasztott térkép” ma is népszerű oktatási segédlet, ezt használva a világ bármilyen nemzetiségű gyereke jobban tájékozódik a világtérképen. A 18. századi kirakókészítők azonban ma csodálkoznának azon, hogy milyen fejlődésen ment át ez a játék, tekintve a témák változatosságát az állatoktól a mesehősökig, vagy azt, hogy a tanulási segédletből szórakoztató eszköz lett. Azon meg pláne ámulnának, hogy már a felnőttek is rakosgatják.

puzzle-kirako

Mai formája a 19. század második felében jelent meg. Kirakása ekkor még óriási kihívást jelentett, valóságos képrejtvénynek számított, hiszen még nem volt jellemző a többszínnyomás, és a dobozán sem láthatták a kész képet útmutatóul, így gyakran akkor derült ki, hogy mi áll rajta, amikor az utolsó darab is a helyére került. Ráadásul a manapság alkalmazott „fogas” feldarabolás sem volt jellemző, így egy tüsszentés vagy óvatlan mozdulat tönkretehetett egy egész esti fáradozást. Ezenfelül pedig nem volt olcsó mulatság sem, hiszen körültekintő munkával, szakértő kezek fából készítették.

1900 körül alakult ki, hogy a felnőttek is rákaptak az új szórakozásra. Egész divathullám kezdődött az Egyesült Államokban, ahol az emberek még a házibulikra is elvitték magukkal. A híres játékgyártó, a Parker Brothers, felismerve az üzleti lehetőséget, gyártásba kezdett. Képeiben jobban felismerhető, szerkezetileg könnyebben egymásba illeszthető stílusra váltott, s ez annyira sikeressé tette, hogy leállt az egyéb játékok készítésével, és 1909-től már csak kirakógyártással foglalkozott.

Érdekes, hogy a puzzle népszerűsége a nagy gazdasági világválság idején ismét tetőzött. Ennek valószínűleg két oka volt. Az egyik, hogy a munkanélküliség elképesztő méreteket öltött, tehát volt idő ilyesmire, ráadásul a kirakó darabjainak helyreillesztése egy nehéz teljesítmény elérésének élményéhez juttatta a játékost. A kirakó olcsó otthoni szórakozás volt, amit lehetett csereberélni is. A másik ok, hogy a munkanélkülivé vált ügyes kezű mesterek sokan az otthoni műhelyekben vágott kirakókkal próbáltak némi jövedelemhez jutni. Ezeket gyakran bérelni is lehetett.

puzzle-kirako

Fontos fejlemény volt az 1930-as években az is, hogy alapanyagként megjelent a karton, ami jóval csökkentette a gyártási költségeket. Sőt, annyira olcsóvá vált, hogy kiskereskedelmi üzletek ingyenes kirakókat kínáltak termékeik reklámozására, például fogkefe, zseblámpa vásárlása esetén. Remek üzleti fogásnak bizonyult, ha a vásárlónak a márkanevet, vagy a termékről egy képet kellett összeállítania. A puzzle reklámozta a terméket, de a termék is a kirakót. Előfordult – és ez manapság is így van –, hogy nem is a termék érdekelte a vevőt, hanem a mellékelt ajándék. Újabb ötletként jelent meg a „heti kirakó” (Puzzle Weekly). Amerikaiak ezrei rohantak szerdánként az újságárushoz megvásárolni, hogy délutánonként, esténként vagy hétvégén baráti körben megoldják a heti „feladványt”. Több tucat sorozat létezett: „Picture Puzzle Weekly”, „B-Witching Weekly”, „Jiggers Weekly” és (a népszerű filmeket tartalmazó) „Movie Cut-Ups”.

Az árak csökkenésével azonban a minőség is csökkent. Az igényesebbek persze még mindig választhattak a kézzel vágott fakirakók között, akiknek készítői keményen kitartottak, és nyomást gyakoroltak a vevőkör ízlésére. Nem véletlen, hogy a legmagasabb minőségű márkák, mint a Parker Pastimes eladásai még a válság idején, a magas árak ellenére sem csökkentek. A „puzzle Rolls Royce”-a, a Par Puzzles is ekkoriban született. Frank Ware és John Henriques, két fiatal, életerős, ám munkanélküli férfi 1932-ben vágta ki első kirakóját saját ebédlőasztaluknál. Valójában nem csináltak ők sem mást, csak máshogyan. Az ötlet alapja az volt, hogy a minőséget párosították az egyediséggel, vagyis gyakran belevágták például a tulajdonos nevét, születési idejét. Bár termékeik mindenki számára elérhetőek voltak, ők mégis a leggazdagabbakat célozták meg: filmsztárokat, iparmágnásokat, cégtulajdonosokat.

puzzle-kirako

A második világháború után a fából készült puzzle nagyon visszaesett. A régi gyártók, mint a Parker Brothers, abbahagyta a gyártást. Az 1950-es és 1960-as években az áruházak polcain könnyen fellelhető angol „Victory” rejtvények is szinte teljesen eltűntek. 1974-ben pedig a Parki Frank Ware, majd a Straus (egy másik régi gyártó) is visszavonult az üzletből. A növekvő bérek, az időigényesebb technológia mellett az új litográfiai eljárások is a kartonrejtvényeknek kedveztek.

A keletkező űrt igyekezett Steve Richardson és Dave Tibbetts kitölteni, és 1974-ben megalapították a kettőjük nevének összevonásából születő Stave Puzzles-t, amikor egy ügyfél 300 dollárt ajánlott nekik egy fából készült játékért. Néhány éven belül az élvonalba kerültek. Eredeti műalkotásokkal, egyedi vágási mintákkal kísérletezve eljutottak a háromdimenziós képkirakókhoz, például egy szabadon álló körhintához. Richardson sok trükköt talált ki, mondjuk amikor a darabok többféle, de rossz módon illeszkednek egymáshoz, és csak egy helyes megoldás van. Nem véletlen, hogy 1978-ban Richardson elnyerte a „Fő kínzó” nevet. A Stave a személyre szabott feladványokra is hangsúlyt fektet, ügyfelei között olyan hírességek szerepelnek, mint Bill Gates, Barbara Bush és az angol királynő. A hagyományok követése mellett innovatív újításaival a puzzle-őrület új korszakát hozta el. Újítóként szabadalmaztatta a „Phony Corner”-t (egy sarok, amely nem egy sarok) és a „Whammy Edge”-t (a széldarabok, amelyek egymással szemben állnak, nem pedig összefüggenek). Richardson rejtvényei soha nem tartalmaznak képet a kirakóról, és sok rejtvénye rejtett üzeneteket, egyedi alakú darabokat, sőt még olyan extra darabokat is tartalmaz, amelyek nem is illenek bele a „képbe”.

puzzle-kirako

A Stave sikerei rendkívül meggyőzőek. Az elmúlt évtizedek pontosan ezért számos tervezési újítást hoztak, így a rajongók újabb és újabb kihívásokat győzhetnek le. Létezik például már az ún. kaleido puzzle, amely nem egy képet ábrázol, hanem egy olyan rajzolatot, amely az egymás mellé rakott elemek által újabb és újabb mintát eredményez – a fő kihívás ebben, hogy a keretben maradva hozzunk létre esztétikus látványt.

Bármelyik fajta képösszerakós játékot választjuk, remek szórakozás, és a javunkat is szolgálja. Gondoljunk csak a „beleölt” türelemre, kitartásra és egyéb fejlődésre (kombinatorika, színlátás, helyzetfelismerés stb.), ha többen játszunk, akkor az együttműködési képességre. Az utolsó darab beillesztése minden áldozatot megér. Vagy mégsem! Mértéktelenül ugyanis függőséghez, szenvedélybetegséghez is vezethet.

Tudta? ‒ A legnagyobb kirakó 24 ezer darabból áll, az Educa cég Life nevű játéka, amely majdnem 7(!) négyzetmétert foglal el kirakva.

SzaSzi

Forrás: mgcpuzzles.comharmonet.hu, wikipedia

A képek a Wikimedia Commons és a flickr.com gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép.

2020.01.29