Elindult a Szétcsúszva program a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért


rincon-brewery

Elindult a Szétcsúszva program, a Momentán Társulat által indított kezdeményezés célja a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítása interaktív színházi edukációs előadások segítségével – közölte a program kommunikációját végző cég az MTI-vel.

Az előadásokon bemutatják az alkoholfogyasztás veszélyeit a diákoknak. Az első előadást Budapesten tartották. A középiskolásoknak szóló Szétcsúszva program tavasz végéig háromezer magyar diákkal szeretné megismertetni a fiatalkori alkoholfogyasztás veszélyeit, és felhívni a figyelmet a felelős magatartás fontosságára – tartalmazza a közlemény.

Az összegzés szerint a Szétcsúszva program előadásai 60 percig tartanak, a produkció képzett színészek által előadott darabból és egy azt követő interaktív workshopból, értékelésből áll. A középiskoláknak az előadáshoz kapcsolódó fiatalkori alkoholfogyasztással kapcsolatos oktatási anyagot is biztosítanak.

Mint írják, a Szétcsúszva programot az Egyesült Királyságban működő Collingwood Learning fejlesztette ki, amelyet a Diageo 2004 óta nemzetközi szinten, így Magyarországon is támogat. Az előadássorozat indulását Magyarországon az is indokolta, hogy szakértők szerint rendkívül rossz a helyzet a fiatalkorúak alkoholfogyasztása terén.

Az összegzés felidézi: egy 2019 novemberében készült online felmérés megállapította, hogy a 14 és 18 év közötti középiskolás korú fiatalok 80 százaléka 15 évesen vagy annál korábban ivott először, minden harmadik pedig rendszeresen fogyaszt alkoholt.

A címlapkép csak illusztráció.

Forrás: MTI

A kép a flickr.com gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.01.28