A megnyitó a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) közreműködésével jött létre, melynek a kiállító művész tagja. A rendezvény Szigeti Endre gitármuzsikájával kezdődött, egy részletet adott elő Francois Villon Testamentumából saját megzenésítésben.

Pozsgai Krisztina kulturális szervező köszöntő mondatai után dr. Horváth Sándor Domonkos, az intézmény igazgatója, egyben a kiállítás kezdeményezője mondott egy csupa elismeréssel, szeretettel teli, briliáns megnyitóbeszédet, óriási sikert aratva vele a megjelentek soraiban:

„Molnár György: Aki a szívével figyel

Görög logikai alapokra trenírozott agyunk szereti a pontos meghatározásokat, szeret mindent és mindenkit valamiféle fiókba helyezni, vagy legalábbis címkét aggatni rá. Talán ez nyújtja számunkra a biztonságot és a kényelmet, ránézünk valakire, és felvillan a felirat # (hashtag) – ahogyan azt a Facebookon is láthatjuk: #író, #költő, #színművész, #előadóművész, #festőművész, #grafikusművész, #zeneszerző, #filmesztéta, #balettművész, #műélvező, #szép, #csúnya, #okos, #buta, #érdekes, #unalmas, #barát, #ellenség, #segítség, #veszély, #lehetőség, #szeretem, #félek tőle, #fontos számomra, #kerülöm… és így tovább.

Ezt lényegében sajátos metaadatolásnak nevezhetjük, és csakúgy, mint az előítéletek, tehermentesítik elménket, hogy döntéseinket könnyebben, szorongásmentesebben hozhassuk meg. A címkék időnként változnak, színeik fakulnak, élénkülnek, felületük repedezik, ráncosodik, vagy éppen megnövekszik, és valami miatt előtérbe kerül, akár egész látómezőnket kitakarva.

Ezen kiállításra készülődve átszaladt az elmémen a sokféle címke, és mint első randijára készülő leányzó a ruhatárát, ezeket elégtelennek, színtelennek, azaz használhatatlannak találtam, mivel Molnár György barátunk nem írható le, nem fogalmazható meg könnyű kézzel sem emberi mivoltában, sem kulturális szerepét tekintve, feltéve, hogy az emberi és a kulturális azonosíthatóság egyáltalán különválasztható, ami alighanem csacsi kísérlet lenne.

Szóval hagyjuk a fenébe a cédulázást, ha nem működik, hát nem, hívjuk elő beépített kameránk felvételeit, hátha segít rájönni, miként történt, évtizedek alatt szinte észrevétlenül, hogy Molnár György barátunk megjelent az életünkben, és egészen természetes részévé vált kulturális ünnepeinknek és hétköznapjainknak, miként vált azzá a Rózsaszín párduccá, ami úgy tudta ellopni a koronaékszerként őrzött szívünket, hogy az mégis megmaradt, sőt még inkább színesebb, nagyobb és csillogóbb lett ezzel a tettel?

Molnár Györgynek, ahogy szeretettel emlegetni szoktuk, „a Gyurkának” csodálatos, minden szépséget lokátorként észlelő szeme van. Mindenhol, ahol a kulturális életben történik valami jelentős, szerényen megjelenik, óvatosan, mondhatni, alázatosan. Ez az alázat nem megalázkodás, hiszen Molnár György tartása megkérdőjelezhetetlen, hanem azt sugallja, azt sugározza, hogy „itt nem én vagyok a fontos, hanem ami éppen történik”. És véletlenül mindig ott van a keze ügyében egy fotómasina, és Molnár György olyan fényképeket csinál, amelyet a nagy, hivatásos fotósok is csak igen ritkán: spontán, életteli, a pillanat teljes varázsát magában foglaló felvételeket.

Ez az alázat, és ez a mindennapi valóságban, hétköznapi kis ünnepeinken jelen lévő figyelem tükröződik faragásaiban, stílusában, gyűjteményében. Ha kér, másnak kér, soha nem magának. Kedvesen figyel, és biztosak lehetünk benne, hogy minden idegszálával érzékeli a valóságot, és teljes és osztatlan az érdeklődése az iránt, akit ezzel megtisztel.

Kicsoda Molnár György? Irodalomszervező? Műgyűjtő? Képzőművész? Fotóművész? Mindegyik válasz igaz, és mégis hamis, hiszen Molnár György valójában egy hihetetlenül sokoldalú, melegszívű ember, akinek kiapadhatatlannak tűnő ereje a művészetből és a szeretetteljes emberi kapcsolatokból táplálkozik.

Molnár György több, mint művész, ő „a Gyurka”. Mindannyiunk Gyurkája, kicsit görnyedt tartásával, kedves mosolyával és aktív, szinte észrevétlen, és mégis tapintható, mondhatni nélkülözhetetlen jelenlétével mindennapi életünkben.

Molnár Györgyre nem ragasztunk tehát címkét, nem kategorizáljuk, hiszen amint az első mondataimban elhangzott, ez reménytelen és fölösleges lenne, de ha mégis eljátszanánk ennek gondolatával, akkor olyan metaadatokat rögzítenénk, mint #szeretet, #emberség, #szív, #jóság, #tehetség, #mosoly, #barátság, #tapintat, #művészet, #Győri Antológia Kör, #Csáki Anna és végül, a legfontosabb: # a Gyurka.

Ha pedig metaadatok helyett valamiféle szöveges leírást alkalmaznánk, akkor azt írnám: Molnár György az az ember, aki a szívével lát.

Nagy szeretettel ajánlom szíves figyelmükbe egy nagyszívű, remek művésznek, barátnak, alkotónak a kiállítását, gyűjteményét, ezeket – Esterházy Péter remek könyvének címe alapján ‒ akár úgy is nevezhetnénk némi képzavarral, hogy „a szív segédigéi.”

Dobbanjon hát együtt szívünk Molnár Györgyével, megérdemli ő és talán megérdemeljük mi is azt a csodát, hogy egymás életének részesei lehetünk.

Ennek jegyében a kiállítást tisztelettel megnyitom.”

A megnyitóbeszéd felforrósította a hangulatot: hatalmas taps kísérte, Molnár György pedig meghatva mondott neki köszönetet.

A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség néhány tagja: Gősi Vali, Vehofsics Erzsébet, Gősi Ferenc, Cseke J. Szabolcs, Csáky Anna megzenésített költeményekkel köszöntötte Molnár Györgyöt saját írásaik felolvasásával, Szigeti Endre pedig egy általa megzenésített Villon-négysorost adott elő.

A továbbiakban Molnár György kapott szót. Köszönetet mondott a nagy figyelemért, mely a rendezvényt, valamint őt, magát kísérte, majd felajánlotta, hogy röviden bemutatja és értelmezi kiállított alkotásait.

A tágas terem falait betöltő műfaji és időrendi sorrendben elhelyezett művek a fotókon kívül az alkotónak a győriek előtt eddig ismeretlen oldalát is bemutatták: kiváló karikatúráit, rajzait, fafaragványait, gyökérszobrait, könyvillusztrációit, szellemes applikációs rajzait. A nézők megcsodálhatták a csak rá jellemző sajátos vonalvezetésű, nem mindennapi, szellemes, humorral átitatott helyzetrajzait, grafikáit, melyek az alkotó egyetemi évei alatt, valamint munkahelyein átélt színes élményeiből, kollégáival megtett utazásaiból, kalandjaiból, „élet-örömködéseiből” táplálkoztak. Megrajzolta régi munkatársainak híres, vidám kiszólásait. (Közülük néhányan ott voltak a kiállításon.) Szerelmesleveleinek boríték-bélyegeihez kedves, rajzos üzeneteket kapcsolt. A falakon láthatóak voltak Molnár Györgynek a Győri Antológia köteteihez és néhány egyéni kiadványhoz készített címlapfotói, miként az általa újra kiadott kedvenc mesekönyvének színes képei is. Micsoda gazdag életmű! Kiváló fotói a természet szépségeit sugározzák, az emberi alakok, portrék az emberek iránti tiszteletről, szeretetről árulkodtak, a színházi előadásokról készített képei pedig e művészeti ág iránti érdeklődését is bizonyítják.

A nagy sikerű megnyitó a gazdagon megterített fehér asztal melletti beszélgetésekkel, fotózkodással ért véget.

Molnár György életmű-kiállítását az érdeklődők február 21-ig, hétköznapokon 13-16 óra között tekinthetik meg.

Csáky Anna
Fotók: Molnár György, Bögi Tamás (3., 10-11., 13-14., 16-17., 20-22., 26., 44. kép), Bognár Imre Tivadar (1-2., 4., 18-19., 43. kép), F. Sipos Bea (7-9., 13., 24. kép), Gősi Ferenc (4-6., 15., 23., 25., 41., 45., 58., 60., 77. kép), Nádasdi Szabó Zoltán (27-28., 30. kép), Vehofsics Erzsébet (42., 61., 63-64., 66-67. kép), Vas Balázs (82-95. kép)

Fotógaléria: Molnár György kiállítása a győri könyvtárban

Molnár György, Bögi Tamás, Bognár Imre Tivadar, F. Sipos Bea, Gősi Ferenc, Nádasdi Szabó Zoltán, Vehofsics Erzsébet, Vas Balázs fotói

95 kép