247

Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete

Szilvási Krisztián könyvkritikája

robert-louis-stevenson-dr-jekyll-es-mr-hyde-kulonos-esete

Az ember kettős énje, duplikált személyisége, fizikai értelemben vett kétszínűsége olyan téma, amely prioritásával nem szűnő divatként birizgálja az emberi elme és lélek mélységeibe való kalandozást. Az elmúlt évtizedekben számtalan megközelítéssel látott napvilágot a megsokszorozódott személyiség, a multiplikált identitás, a skizofrénia irodalmi és filmes megjelen(ít)ése.

Csak néhány példát említek. Az írók közül az amerikai Daniel Keyes látszólag képtelen szabadulni a témától, hiszen Az ötödik Sally, a Szép álmokat, Billy! vagy a Billy Milligan háborúi című könyveiben mind-mind a többszörös személyiségű tudathasadást boncolgatja, William Diehl Legbelső félelem című pszicho-thrillere (amelynek filmváltozatában Richard Gere és Edward Norton vívtak lélekbe hatoló pszichés csatát) pedig félelmetesen tárja elénk az egyes pszichológusok által máig tagadott betegség megtévesztő voltát. A filmes megközelítések esetében szintén vége-hossza nincs a skizofréniára épülő, nívós történeteknek, felsorolásszerűen csak néhány közülük: Psycho, Angyalszív, Harcosok klubja, Azonosság, Fekete hattyú, Széttörve. Azonban az említettek közül egyik mű (sem irodalmi, sem pedig filmes) nem merészkedik annyira messze, mint a téma valódi előfutára, Robert Louis Stevenson klasszikus rémtörténete.

Miért is? Nos, az 1850-ben született (és 1894-ben elhalálozott) skót regényíró ugyanis az 1886-ban írt Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című (kis)regényében bátorkodott odáig merészkedni a témában, hogy a tudathasadást, a kettős személyiséget hipotetikusan nemcsak introvertált, hanem fizikailag is extrovertált formában jelenítette meg. Az igazsághoz persze erősen hozzátartozik, hogy Stevenson műve nem a „klasszikus” hasadt személyiség típusleírása, mivel a skót író inkább az emberben lakozó erkölcsiség kettősségének (jó és rossz) a látható megjelenítésére szorítkozott. Ám mivel a bennünk (le)zajló, negatív-pozitív előjelű erkölcsi háború képes akaratlanul kettészakítani a tanult-öröklött magatartási elvek és szabályok normarendszerét, végül alkalmas arra is, hogy teljes személyiségünket megossza, áttranszformálja, vagy éppen megkettőzze. A Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetében az a máig újszerű, hogy az így kettészakadó, avagy ide-oda billegő címbeli személyiség(ek) eltérősége, materiális-fizikai különbözősége a kívülállók számára is megnyilvánul. Érthetően: teljesen más és különálló, létező(!) ember Dr. Jekyll és Mr. Hyde is, akik természetszerűleg egyszerre, egy időben nem jelennek meg.

A történet szerint egy Utterson nevű idősödő ügyvéd baráti kapcsolatot ápol Dr. Jekyll-lel, a neves orvossal. Utterson egy távoli rokonától, Richard Enfieldtől értesül egy esetről, amelyben egy vékony, kissé torz, ismeretlen férfi az egyik éjjel fellökött egy gyermeket az utcán, sőt, át is taposott rajta. Aztán amikor elhangzik, hogy az elkövetőt Mr. Hyde-nak hívják, Utterson ügyvéd rosszat sejt. Ugyanis Dr. Jekyll nála helyezte letétbe a végrendeletét, amelyben közzéteszi, hogy halála, illetve huzamosabb ideig tartó eltűnése esetén minden vagyonát Mr. Hyde örökli. Uttersont addig-addig birizgálja a dolog, mígnem kideríti, hogy Mr. Hyde gyakorlatilag Dr. Jekyllnél lakik, mi több, a rejtélyes idegent soha nem látták még együtt, egy helyen, egy időben a neves professzorral. Dr. Jekyll kénytelen megosztani egyik régi orvosbarátjával – akivel már régóta nincsen jóban – a nagy titkot, ám pár nappal később Lanyon doktor meghal, mivel a vallomás annyira megviseli. Utterson ekkor már tényleg a végére akar járni a dolognak, elmegy hát Dr. Jekyllhez, aki azonban napok óta ki sem jött a szobájából, a dolgozóhelyiség ajtaja mögül pedig Mr. Hyde hangját hallani....

A csattanót nem lövöm le, a témából úgyis sejthető, avagy mégsem egészen. Hiszen Stevenson regényében – ahogyan azt említettem – az erkölcsi kettősség fizikailag is teljes mértékben megnyilvánul: Dr. Jekyll termetre nagyobb, köpcösebb, lomhább, míg Mr. Hyde vékony, alacsony, fürge mozgású, és valamilyen nem szembetűnő alaki deformitástól szenved. A történetvezetés roppant okos módon oldja fel Dr. Jekyll kettősségének helyzetét, hiszen a fejezetekre bontott könyv helyszínváltoztatásai egyáltalán nem sugallják, helyette ügyesen leplezik, hogy itt tulajdonképpen egy anyagi átváltozásról van szó, nem pedig két teljesen különálló személyről. A Dr. Jekyll és Mr. Hyde lezáró fejezete a végletekig fokozza a feszültséget, az olvasó szinte maga előtt véli látni, mi rejtőzhet a dolgozószoba ajtajának túloldalán. A (rém)mese teljes magyarázatát aztán Lanyon doktor, illetve maga Dr. Jekyll leírásaiból ismerjük meg. A Cartaphilus kiadványának Stevenson tehetségén túl további két erőssége van: egyrészt Benedek Marcell fordítása, amely zseniális nyelvi korba-helyezéssel teremti meg a történet atmoszféráját, másrészt pedig Bobály Katalin grafikái, amelyek színhasználatukkal és többféle textúra egymásra helyezésével adnak borongós mélységet a leírtaknak. Robert Louis Stevenson klasszikusa morális tanulságánál fogva napjainkban is több mint aktuális.

Szilvási Krisztián

2020.01.11