Ezeket a német katonákat minden lehetséges lebukás esélye ellen kiképezték, kiválóan beszéltek angolul, pontosan tudták a tesztkérdésekre a választ, magabiztosságuk, intelligenciájuk, önfegyelmük pedig alkalmassá tette őket e feladat végrehajtására.

Egy belga kis településen egy plébános segíteni akar egy gyermeken, a németek azonban betörnek a faluba, nincs idő elrejteni a kislányt. A plébánosnak muszáj rögtönöznie és kihasználnia a helyzet kínálta legjobb lehetőséget, és úgy tűnik, hogy a sors is a segítségére siet, ugyanis épp egy amerikai terepjáró robog el előtte. A plébános sietve megállítja a kocsit, és az abban ülő két katonára bízza a megriadt kislányt, Renée-t. A kocsi továbbmegy, immár három utasával, egy erdei út mentén azonban megáll. A hétéves zsidó kislány nem sokat ért a katonák beszélgetéséből, annyit azonban tisztán és világosan felfog: a nyelv, amelyen beszélnek, annak a népnek a nyelve, amely valami különös, tébolyult ideológia során a fejébe vette, hogy az olyan fekete hajú és fekete szemű kislányok, mint ő, nem maradhatnak életben. A két katona kiszáll a kocsiból, hogy elvégezzék azt a feladatot, amelyet önként vállaltak a Führer elhivatott szolgáiként. Eldördül egy lövés, aztán a kislány és a katona menekülni kezd. Néhány napot egy elhagyatott kunyhóban töltenek, majd a Paquet tanyán kötnek ki mindketten, az „amerikai” katona és a lány. Furcsa kettősük bár feltűnő a tanya többi menekültje számára, a háború ennél is nagyobb furcsaságai közepette nem kérdezősködnek, és befogadják az új jövevényeket. Ők tudják, hogy nem maradhatnak itt sokáig, ittlétük tulajdonképpen egy meg nem fogalmazott stratégiai pillanat, hiszen még fogalmuk sincs, miért kötődnek ilyen különös módon és erővel egymáshoz.

Emmanuelle Pirotte belga író, a Brüsszeli Szabadegyetemen tanult művészettörténetet, később történelmi tanulmányokat folytatott, majd, miután úgy érezte, nem talál kellő inspirációt és örömet a történészi kutatómunkában, párjával, Sylvestre Sbille-vel forgatókönyveket kezdett írni, amelyekből filmek is készültek. Ma még élünk című regénye szintén forgatókönyvnek indult, viszont a filmhez szükséges anyagiak megteremtésének hosszadalmas folyamata okán a forgatókönyvet regénnyé dolgozta át. A könyv 2015-ben jelent meg, 2019-ben pedig a film forgatásán is elkezdtek dolgozni. A mű Renée és Mathias történetét meséli el, akik valamiféle láthatatlan szövetség okán közös sorsot vállalnak.

A kanadai gyökerekkel rendelkező katona visszatér Németországba, hogy a hatalmas német eszme szolgálatába álljon. Megbízható gyilkológéppé válik, teljesen elfeledkezve előző, emberi életéről, lassan azonban már minden untatja, nem leli örömét még ebben sem. A nap azonban, amikor rátalál erre a zsidó kislányra, valami furcsa oknál fogva megváltoztatja az életét. Nem tudja megmagyarázni, hogy miért, de azt érzi, hogy ennek a különös, erős és határozott zsidó kislánynak a hatása alá került, és bármit képes lenne megtenni érte. A Paquet tanyán a helyzetük kissé bonyolódik, a cselekmények nagy része itt bontakozik ki, ezen a helyen. A pincében rejtőző többiekkel kialakuló különböző kapcsolatokon keresztül is az ő jellemvonásuk rajzolódik ki a legjobban, a kettejük különös, kölcsönös ragaszkodása domborítja az eseményeket.

A regényben bár sok konkrétum ad magyarázatot Mathias viselkedésére, mégis épp elég rejtett utalás és sejtetés teszi szinte misztikussá az olvasmányt. Delíriumok és indián varázsló asszonyok, vajákos, különös képességekkel bíró cigányasszonyok jelenléte kellőképpen gondoskodik erről. Amíg fény nem derült a regény forgatókönyvként való debütálására, érthetetlen a tárgyilagos jelen idő használatának múlt idővel való folyamatos váltakozása, így azonban világossá vált, hogy az író néhol miért annyira – mondhatni – táviratszerűen közöl dolgokat. Kicsit olyan érzés olvasni, mintha nem teljesen tudná eldönteni a műfajt, és a kettő között ide-oda sétál. Ez nem feltétlenül rossz, inkább csak meg kell szokni az olvasás során, bár néhol kétségkívül megfosztja az olvasmányosságtól az olvasót, információközléssé egyszerűsítve az írást. Érdekes még az is, és talán ugyaninnen eredeztethető, ahogy egy hétéves kislány belső érzésvilágát feltárja, túl öntudatos, túl önálló, túl hatásvadász – vagy talán csak túl száraz –, mindenesetre túl furcsa és oda nem illő ez a fajta rálátás egy ekkora gyereknek. Valahogy úgy lehetne fogalmazni, hogy nem igazán sikerült az érzésvilágot tekintve egy kislány bőrébe bújni. Mintha inkább kívülről próbálná láttatni az eseményeket, nem törődve azzal, hogy mennyire hiteles a kép a belső világot illetően. Itt eléggé tetten érhető a forgatókönyvíráshoz szokott vonalvezetés.

Mindezekkel együttvéve a regény meglehetősen érdekes, titokzatos és izgalmas írás. A két főszereplő egymásra való hatását nem igazán lehet megérteni, a különböző fix elemek nem adják meg azt a végső választ, amely mindezt megmagyarázná, csak sejtések vannak, amelyek sokkal inkább valami lelki köteléket, menekvést, megváltást mutatnak, mintsem a második világháború szenvtelen valóságát. Pontosabban ezek a sejtések átütnek ezen a szenvtelen felszínen, de nem a szokványos elkövető és áldozat kettős függésében tárják fel az eseményeket. Annál is inkább, mert nagyon vékony, másrészt nagyon változékony a határvonal aközött, hogy ki mikor változik tettesből áldozattá, mikor válik barátból ellenséggé, és mi az a végső és legmélyebb cél, amely motivációt ad az egyes tetteknek. Az író szépen bánik ezzel a Renée és Mathias között született összetartozással, nem akarja sem megmagyarázni, sem kimagyarázni, mindezt az olvasóra bízza. Bár nagyon sok élethelyzetben úgy tűnik, hogy nincs tovább, vagy azért, mert mindkettőjük számára az életben maradás a tét, vagy azért, mert egyikük sem tud mit kezdeni ezzel a megváltozott helyzettel, mégis mindig van tovább, egészen az utolsó oldalakig, és azon is túl.

A történet különös oldalról közelíti meg a második világháború történelmi pontjait, eseményeit, nem ad felmentést senkinek sem, mégis érzékletes módon felcsillant egy reménysugarat, ami a realitás talajából nő ki ugyan, mégis átjárja az egész regényt. Hogy nem teljesen egyértelmű, ki mikor bátor vagy gyáva, az nem fogja az olvasót túlzottan zavarni, mert az egész olvasás során az a kérdés lappang benne: mi ez a furcsa kötődés egy német katona és egy zsidó kislány között? A választ pedig mindenkinek magának kell megkeresnie, amennyiben fellelhető.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com