Uralkodóinknak Szent Istvántól I. Mátyásig mindig számolni kellett a külföldi beavatkozásokkal. A Vazul-fiak, I. András és I. Béla trónviszályaikban lengyel, illetve német segítséget vettek igénybe, Salamon német támogatást tudhatott maga mögött, de trónkövetelők igénybe vettek besenyő segítséget is.

Nándorfehérvár különös szerepet töltött be hadtörténet szempontjából, Salamon és a hercegek, majd Hunyadi János dicső tette kapcsolódik hozzá.

Szemünk előtt zajlanak le a fegyvernemi változások, melyek egyértelműen a nomadizáló népek rovására tolták el az erőviszonyokat (nyilazó magyarok ellenében vértbe öltözött lovagok). Az utóbbi harcmodor viszont Nikápolynál csődöt mondott (1396), de alapos leckét kapott a huszita szekérvárakból is.

A pillanatnyi siker nem egyenlő a végső győzelemmel, erre Muhi (1241) figyelmeztet. Ha elered az eső, használhatatlan az íjad – ezzel szembesültek a hód-tavi csatában (1282) a IV. Lászlóval szemben álló kunok.

Ritka, mint a fehér holló az események olyan fordulata, mely a boroszlói várostromra (1474) emlékeztet: a támadók kértek fegyverszünetet az ostromlottaktól, mivel élelmezésük problematikussá vált.

Ha, akiről azt hiszed, hogy a szövetségesed, s csata közben átáll az ellenséghez (Ménfő – 1044), megpecsételődik a sorsod (Aba Sámuel alul marad a német császárral szemben).

Olvashatunk Bécs 1485-ös elestének körülményeiről is, valamint Zsigmond megmeneküléséről Galambóc megszerzésének (1428) kudarca kapcsán.

A könyvet áttanulmányozva nagyon dinamikusan mozgó erőviszony-eltolódások, valamint rendkívüli fordulatok tárulnak fel bajtársi önfeláldozásokkal párosulva (Posada – 1330, illetve Gyulafehérvár). A tárgyalt korszak vége előre vetíti a török hódításokat, s a Magyarországra nézve egyre fenyegetőbb kilátásokat…

Csiszár Antal