Bizony, nem is annyira régen még nem voltak nagy halgazdaságok, nem volt megszervezett áruszállítás, a falusi/városi ember akkor evett halat, amikor fogott magának, vagy éppen kapott, vett valakitől. Nem voltak még ezek az elhízott, iszapízű pontyok sem, és hát jobbára hidegek voltak a telek, befagytak a patakok, tavak, folyók, csak a lékeknél lehetett esetleg halfogással próbálkozni. A karácsony böjtje nem is halászléből, a hentesnél, vagy szupermarket ilyenkor kitelepült hűtőpultjából vásárolt, majd kirántott pontypatkóból állt, nem ettek az emberek december 24-én semmilyen húst. Inkább kenyeret, sót, vizet, no és sok helyen savanyított káposztát. Vagy e cikk szerzőjének családjában vacsorára a tűzhely platniján sült, forró krumplit frissen fejt tejjel, no és vajjal megkenve. Ahány ház, annyi szokás, lehetne mondani hát a karácsonyi böjtökre is, és még akkor nem is beszéltünk a bizánci rítusú keresztényekről, akik karácsony előtt is kemény negyven napos böjtöt tartanak.

Már megjött a Jézuska (Városi Képtár – Deák Gyűjtemény CC BY-NC-ND)

November 14-én indulnak hát el, és komolyan is veszik a dolgot, halat például csak november 21-én, Mária templomi bemutatásának ünnepén fogyaszthatnak. Az általuk kiváltképp tisztelt Nagy Szent Bazil tanácsait megfogadva ilyenkor a száj mellett többek között böjtöl a láb is, azaz az ember nem jár illetlen élvezetek után. Ők aztán a mai napig ki is tartanak (elvileg) rendesen, bezzeg a katolikusok. Róluk a jó VI. Pál pápa, ki tudja, miért, de még 1966-ban levette a karácsonyi böjt nem is annyira nehéz terhét. Így aztán mára már az egyre fogyatkozó hívek mellett maradt emlékül a halastavi ponty meg a száraz kifliből készült guba. Pedig a karácsony böjtje „örvendező böjt” volt valaha, észre sem vették az emberek, hogy reggel nem került az asztalra szalonna. Amúgy sem volt nagyon idő ezen a szép napon a nagy húsokról való álmodozásra, mert mindenkinek megvolt a napi feladata. A férfiak és nagyobb gyerekek az állatok és a ház körül dolgoztak, ezen a napon nagyon tisztának kellett lennie az udvarnak, az ólnak és az istállónak. A háziasszony és a nagyobbacska lányok ugyanezt tették meg a házban, no és megkezdődött a karácsonyi sütésfőzés is.

Kriszkindlik a somogyi Szulokon (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY)

Így aztán már nem is volt annyira könnyű ez a böjt, hiszen mindenféle jó illatok szálldostak ki a konyhaajtón. Aztán lassan elérkezett a szenteste (heiligen Nacht), sok helyen még az éjféli mise előtt (vajon idén hány kis faluban nem lesz paphiány miatt éjféli mise?) megmerték a kútról az „aranyvizet” is, azt, amiben a Kisjézust először megfürdette Mária. Ezt aztán nagy becsben tartották, mint ahogyan a tűzhelyre és a benne égő tűzre is odafigyeltek. Megtisztították kellőképpen, és vigyáztak, hogy reggelig ki ne aludjon a tűz. Egyes vidékeken aztán szalmával hintették fel a házat a betlehemi istállót megidézve, máshol pedig egy kosár szalmát tettek be az asztal alá, fészket készítve így az angyaloknak és a Jézuskának. A sváb falvakban elindultak a kriszkindlik, és persze feldíszítették a fát, és az angyalok alá tették az ajándékokat is. Nagy békesség szállt a falura és a városra.

Címlapkép: A Jézuska meghozta a nagy macit is (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu