„A tárgyalások kiindulási pontja az volt, hogy a magyar szociáldemokrata munkásság hivatalos képviselői és orgánumai a nyilvánosság előtt ismételten hangsúlyozták, hogy a szociáldemokrata munkásság az ország érdekeit a magáéival azonosoknak tekinti, s kész a nemzet újjáépítésének történelmi nagy munkájában teljes erővel és áldozatkészséggel részt venni. Hogy ezt kellő sikerrel és belső megnyugvással tehesse, szükséges, hogy a közhatalomnak a szociáldemokrata munkásságra nézve sérelmes kezelése megszűnjék, a megtorlás politikája helyébe a megbocsátás és a kiengesztelődés politikája lépjen, és oly intézkedések történjenek, melyek a kivételes állapotok révén megszorított közszabadságokat a lehetőségig biztosítják.” (Részlet a paktum szövegéből)

A szociáldemokraták – akik nevében első emberük, Peyer Károly írta alá a megegyezést – lemondtak a közalkalmazottak, vasutasok és postások szervezéséről, és feladták, hogy a mezőgazdasági munkások körében új szervezeteket létesítsenek. Beleegyeztek, hogy nem kezdeményeznek politikai sztrájkot, nem népszerűsítik a köztársasági államformát, szakítanak a liberális polgári ellenzékkel, és támogatják a kormány külpolitikai törekvéseit.

A kormány kötelezte magát, hogy a munkásbiztosítást korszerűsíti és továbbfejleszti, valamint részlegesen megszünteti az internálási rendszert. A szakszervezetek működését, a párt lapjainak terjesztését nem akadályozza, elrekvirált helyiségeit visszaadja, és a kivételes intézkedéseket fokozatosan megszünteti.

Az egyezmény értékelésénél ki kell emelni azt, hogy a szociáldemokrácia politikai tényezőként úgy erősödött, hogy nem veszélyeztette a rendszer működését, azaz mintegy szalonképessé vált. A miniszterelnök persze egyáltalán nem számolt velük mint kormánytagi tényezőkkel, de biztosított volt számukra a választásokon való részvétel.

Az egyezménnyel sikerült a munkásmozgalom megosztása. A Kommunisták Magyarországi Pártja természetesen illegalitásban maradt. A kormányfő rendszerét úgy körülbástyázta, hogy az ellenzéki pártok esélytelenek voltak a hatalom megragadására.

Ahhoz, hogy a Nyugat bírálatának élét elvegyék, s beilleszkedhessünk az első világháború után kialakult új európai politikai rendbe, szükséges volt a Tanácsköztársaság bukása utáni zűrzavar, a fehérterror felszámolása, illetve a hatalom stabilizálása. Ezt gróf Teleki Pál kezdte el, Bethlen pedig végleg megszilárdította az úgynevezett ellenforradalmi rendszert. Így nyílt lehetőség a gazdaság, a művelődés fejlesztésére, a szükséges források biztosítására.

Csiszár Antal

A címlapkép Gróf Bethlen István miniszterelnököt és a kormány tagjait ábrázolja a Budai Várban 1921. december 25-én. A fotó forrása: Vasárnapi Ujság / OSZK