Schandl Katalin néven született 1944. szeptember 13-án, Szombathelyen. Celldömölkön nőtt fel, itt végezte középiskolai tanulmányait a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, és – amint azt később többször elmondta – itt döntötte el, hogy könyvtáros lesz. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár, valamint német nyelv és irodalom szakára benyújtott jelentkezését azonban helyhiány miatt elutasították; így került 1962 őszén a celldömölki városi könyvtárba, ahol előbb a gyermekrészleg, majd 1968-ig a felnőtt olvasószolgálat munkatársa lett. Közben 1963-ban felvételt nyert a szombathelyi tanítóképző főiskola könyvtár-népművelés szakára, ahol 1966-ban szerzett diplomát. A következő év őszétől viszont már az ELTE hallgatója volt könyvtár-magyar szakon, levelező tagozaton, az okleveles könyvtáros, valamint a magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár diplomát is megszerezve.

Újabb tanulmányainak nagyobb részét azonban már győri könyvtárosként végezte: 1968-ban – házasságkötése után – került Győrbe, és lett ez év november elsejétől a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár munkatársa. Előbb a győri járás községi könyvtárainak gondozása lett a feladata; 1972 őszétől lett az állománygyarapító és feldolgozó osztály munkatársa, ahol az első évtizedben főként szakozói és katalógusszerkesztői munkát végzett, majd 1983-tól az osztályvezető-helyettesi feladatokat is ellátta. 1987 őszén lett a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár igazgató-helyettese; ebben a beosztásban tevékenykedett 2004 decemberében történt nyugalomba vonulásáig, 1994-től párhuzamosan egykori osztályának vezetői feladatait is ellátva. Közben 1992-ben – Sinay Jenő igazgató nyugalomba vonulásától utódjának kinevezéséig – az intézmény megbízott igazgatója volt.

Dr. Szabó Imréné személyében egy kiválóan felkészült, önmagát állandóan képző, nagy munkabírású, lelkiismeretes munkatársat ismerhettünk meg, aki folyamatosan igyekezett megfelelni a kor újabb kihívásainak. Bár nagy vágya, hogy német nyelvből diplomát szerezzen, nem sikerülhetett, számos tanfolyamon, továbbképzésen – itthon és külföldön, ösztöndíjakat elnyerve – igyekezett német nyelvtudását tökéletesíteni, és azt intézménye, valamint a magyar könyvtárosok érdekében hasznosítani. Ez utóbbi érdekében rendszeresen forgatta a német nyelvű könyvtári szaksajtót, számos cikket fordított magyarra, vagy tette közzé azok legfontosabb tanulságait tömörítvény formájában. 1990-től az Alpok-Adria Munkaközösség közkönyvtári szakértői csoportjában képviselte Győr-Moson-Sopron megyét; e minőségében több nemzetközi konferencián tartott előadást, melyek közül néhány a külföldi szaksajtóban német nyelven napvilágot látott.

Győrbe kerülésétől aktív tagja volt az Magyar Könyvtárosok Egyesülete Győr-Sopron megyei szervezetének, majd – 1990-ben történt megalakulása után – önálló szakmai szervezetünknek, a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesületének. Ez utóbbi megalakulásakor vezetőségi tagjának választotta, majd két ciklusban az egyesület titkáraként tevékenykedett, Mezei György elnök munkáját segítve; ez utóbbi lemondása után pedig – ugyancsak két cikluson keresztül, 1998 és 2006 között – követte Őt az elnöki székben is. Egyesületi vezetői munkáját nagy lendülettel, bővülő külföldi szakmai kapcsolatait sikeresen gyümölcsöztetve végezte; elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a KKKE tagsága évente legalább egy-két híres külföldi könyvtárba eljuthatott, a szomszédos országokkal kezdve, majd távolabbra is „merészkedve”. Olyan munkatársaink láthattak így „világot” – alkalmanként egy autóbusz befogadóképességének erejéig -, akik számára a külföldi szakmai ösztöndíjak elérhetetlenek voltak. Mindannyiunk nevében köszönet érte, miként más területeken végzett áldásos tevékenységéért is!

Nem hagyjuk említés nélkül dr. Szabó Imréné szerkesztői munkáját sem. 1988-ban, Mónus Imre igazgatóhelyettes nyugdíjazása után átvette a Kisalföldi Könyvtáros szerkesztését is: 2002-ig az Ő szerkesztésében évente általában kettő – néha egy összevont – számmal megjelenő orgánumunk magas színvonala, változatos tartalma egyaránt igényességét, alaposságát, széles körű kapcsolatrendszerét bizonyítja. Szerkesztőként folyamatosan törekedett új, fiatal munkatársak bevonására, a szerzői kör bővítésére; szerzőként pedig maga is színvonalas írások tucatjaival gazdagította folyóiratunk tartalmát. De rendszeresen jelen volt az országos szaksajtóban is: a Könyvtári Figyelő, a Könyvtári Levelező/Lap és a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros egyaránt több értékes írását közölte.

A fentiekben csupán utalásszerűen említett szerteágazó szakmai munkássága önmagában is egész embert kívánt volna; miközben számos nehézséggel kellett megküzdenie. Több esetben támadta meg súlyos betegség szervezetét, melyeket óriási akaraterővel sikerült leküzdenie. Amikor pedig húga és sógora halála után azok két tizenéves fia árván maradt, Őket is magához vette – így saját gyermekeikkel együtt nevelték őket is Férjével nagy szeretetben.

A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárból történt nyugalomba vonulása nem jelentette Számára a szeretett hivatásától való elszakadást. Nyugdíjasként még hosszú évekig dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-Dunántúli Tudományos Intézetének könyvtárosaként, e munkakörében határon átnyúló pályázat keretében dolgozhattunk együtt; a KKKE munkáját pedig továbbra is segítette tanácsaival, tapasztalatainak átadásával.

Munkásságát több szakmai kitüntetéssel is elismerték: az egyesületben végzett magas színvonalú munkájáért 1998-ban az MKE Emlékérem kitüntetésben részesült, 2001-ben pedig a Szinnyei József-díjat is elnyerte. Ez utóbbi átvétele után egy hosszabb interjút készített Vele akkori igazgatója, Tuba László. Ebben nem csupán pályájának fontosabb állomásait tekintették át, de szó esett terveiről is. Többek között elmondta, hogy nagyon örül a kötelező továbbképzés bevezetésének, és – bár életkoránál fogva felmentést kérhetne alóla – ennek keretében máris elvégzett egy 180 órás szövegszerkesztő és táblázatkezelő tanfolyamot. Úgy vélem, ez mindennél jobban jellemzi minden újra való nyitottságát, fogékonyságát!

Az említett interjút az alábbi mondattal fejezte be: „Kívánom kollégáimnak, hogy a nehéz körülmények ellenére továbbra is tudják lelkesen és lelkiismeretesen végezni munkájukat, hiszen eredményeket eddig is így tudtunk együttesen elérni, és ez ezután sem lehet másként!” Azt hiszem, ezt a biztatást felfoghatjuk dr. Szabó Imréné szakmai végrendeleteként is!

Nyugodjék békességben!

                                                                                                                                                             Horváth József