Megavers 12 – Országos televíziós tehetségkutató verseny

Felhívás

megavers12

Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Szolnok Televízió 2009-ben a költészet napja alkalmából indított tehetségkutató versenyt, melynek célja, hogy a versszerető közönség tehetséges fiatalok értő tolmácsolásában élvezhesse a klasszikus és kortárs költők műveit. A rendezvény már tizenegy alkalommal aratott óriási sikert, ezért újra meghirdetik a versenyt Megavers 12 címmel. A jelentkezési határidő 2019. december 20. (péntek).

Akik figyelemmel kísérték a Megavers rendezvényeit, a Szolnok TV műsoraiból ismerhették meg azokat a fiatalokat, akik vállalták a megmérettetést úgy, hogy a versmondás intimitása keveredett a show-műsor elemeivel. A szervezők, a versenyben résztvevő fiatalok, a neves színészekből és szakemberekből álló zsűri, valamint a közönség tagjai ezzel a rendezvénysorozattal kívánják megbecsülésüket kifejezni a magyar és egyetemes költészet értékei iránt.
A sikerre való tekintettel folytatni kívánják a programot: a 2020-as vetélkedőt – a Trianon-emlékévhez kapcsolódóan – a határon túli magyar költők tiszteletére rendezik. Mivel ez a rendezvény már hagyományt teremtett, szeretnék, ha ez alkalommal is sok, a költészetet szerető fiatal mérettetné meg magát, mutatkozna meg a közönség előtt a felvételek során, illetve a televízió képernyőjén. A Megaversre azok is jelentkezhetnek, akik már szerepeltek, de nem értek el első helyezést a korábbi versenyek döntőin.

I. Jelentkezés a versenyre:

• Jelentkezési lapokat juttatnak el a közművelődési intézményekbe, iskolákba, melyek terjesztésére és begyűjtésére felkérik a helyi kollégákat.
• Tájékoztatást nyújtanak az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Szolnok Televízió honlapjain.
• A jelentkezés történhet elektronikus úton vagy levélben a Jelentkezési lapon megadott címeken.
• Korhatár: 12-30 éves korig.
• Határon túli versenyzők jelentkezését is várják.
• Vers: szabadon választott, javasolt határon túli magyar költő költeménye.
• Fontos! Legalább két verset kell tudnia előadói szinten annak, aki jelentkezik. A továbbjutóknak javasolják, hogy még egy verssel készüljenek. (Elvárás a pontos és biztos szövegtudás, begyakorolt előadás.)
Jelentkezési határidő: 2019. december 20. (péntek)

II. A rendezvény lebonyolításának módja és szabályai:

Tervezett előválogatók: kiértesítés alapján, a jelentkezők létszámától függően 2020. január 16., 17., 18. (csütörtök, péntek, szombat).
• A válogatókról televíziós felvétel készül, melyet a későbbiek során promóciós célokkal felhasználnak, illetve archiválnak.
• Eredményt csak akkor hirdetnek, amikor az utolsó előválogató is véget ért. A továbbjutókat e-mailben értesítik.
• A zsűri által az előválogatókon kiválasztott versenyzők alkotják a középdöntők 20 fős mezőnyét.
• A továbbjutott fiatalokról mini portréfilmeket készít a Szolnok Televízió, melyek a verseny előtt többször is bemutatásra kerülnek, segítve általa a döntést a szavazáskor. A kisfilmek felvételének tervezett ideje: január 27-30. (beosztás alapján).
• A középdöntőkbe jutott versenyzők igény szerint tréningeken is részt vehetnek, melyek időpontjairól minden esetben e-mailben adnak tájékoztatást (tervezetten január vége).
A középdöntőket február 6-án (csütörtök) az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Kamaratermében, a döntőt április 6-án (hétfő) a Liszt Ferenc Színházteremben rendezik meg.
• A középdöntőkből a zsűri 4, valamint a közönség is 4 versenyzőt juttathat tovább szavazataival, így összesen 8 fiatal kerül a döntőbe.
• A középdöntők szavazása az adást követő napon 0.00 órától indul, és a következő hét szerda 24.00 óráig tart. Szavazni lehet a Szolnok TV honlapján, Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján, e-mailben (megavers@szolnoktv.hu), sms-ben (20/229-3200) és levélben a Szolnok TV címén: 5000 Szolnok, Hild János tér 1.
Az értékes díjak mellett a fődíj 1 hetes út a költészet fővárosába, Párizsba.
• A szavazók között is díjat sorsolnak ki: 1 db nagyképernyős, értékes televíziókészüléket.

A produkció szerkesztő-rendezője Pogány Attila, a Szolnok TV vezérigazgató-főszerkesztője és Skultéty József, a Szolnok TV vezérigazgató-helyettese, kreatív igazgatója.

Felkészítő tanár, társrendező: Farkasházi István, valamint az iskolák, intézmények felkészítő tanárai.

Főszervező: Zombori Tímea, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ kulturális szervező munkatársa.

Részletes információt Zombori Tímeától lehet kérni a 70/504-92-02-es mobilszámon, vagy e-mailben: megavers@ankk.hu. A jelentkezési lap és az aktuális hírek megtalálhatók az agoraszolnok.hu és a szolnoktv.hu honlapokon.

2019.12.04