Velence születése a népvándorlás korára tehető. A nagy európai átrendeződés idején, miközben a Nyugatrómai Birodalom végnapjait élte, a barbár támadók elől a lakosság a lagúnákban keresett menedéket. Az itt megtelepülők kommunákba tömörültek. Rendszerük a napóleoni háborúig köztársasági államforma volt, a VII. század végéhez fűződik az első dózse megválasztása. A Velencei Köztársaság a középkor folyamán meghatározó tényező volt: az egymással rivalizáló nagyhatalmak nem hagyhatták figyelmen kívül a véleményét, rendre bevonták a szövetségi rendszereikbe. (Magyarországi vonatkozások is szép számmal vannak, gondoljunk István királyunk családja és a dózse famíliájának kapcsolatára: Orseolo Péter magyar királysága, avagy I. Nagy Lajos háborús konfliktusa a városköztársasággal Dalmácia birtoklásáért.) Velence 1866-ig a Habsburg Birodalom része volt, az osztrák-porosz háborúban az egységes Olaszország utóbbiak szövetségese volt; mivel a poroszok győztek, Velence csatlakozhatott Olaszországhoz.

A város védőszentje Szent Márk, maradványait Egyiptomból hozták haza a IX. században. Térképvázlatokat láthattunk Velence és környékének kiterjedéséről. A középkorban mintegy kétszázezer lakost számlált a város, ma ennek töredéke, s félő, hogy hamarosan mint „múzeumváros” szerepel majd csak. Rendszeresen ki van téve a tenger szeszélyeinek, magas vízállással, jelenleg aggasztó a helyzet, és még további romlásra lehet számítani. Az építkezés facölöpökre alapozott, vörösfenyőt használtak, mivel az nem korhad. Míg annak idején a hely menedékül szolgált (a lovasnomád népek nem tudták megközelíteni, még kevésbé elfoglalni a lagúnákon létesített telepeket), ma már a biztonság, a jobb megélhetési lehetőségek elvándorlásban öltenek testet. Az árvizek ellen emelt hullámtörő 1966 óta nem tudja feladatát betölteni.

Velencében csatornarendszeren bonyolódik a közlekedés, két fő út, csatorna van, mindez fokozatosan épült ki a középkor folyamán. Van lehetőség azonban vasúton, illetve közúton is megközelíteni. A műemlékek román, gótika vagy reneszánsz stílusúak, kiemelendő a Dózse-palota, a Szent Márk-székesegyház. Az épületeken mór hatás is érződik, de látunk bizánci mozaikokat is. A város nyolc pápát adott, többször egyházi átok alatt állt, de a velencei papokat a velencei tanács kötelezte a liturgikus szertartások elvégzésére, cserében védelmet biztosított a pápával szemben. Számos történelmi személyiséget mondhat magának, akad, aki nem éppen jó szívvel emlékszik erre vissza, hiszen Casanova a város börtönének lakója volt. A fegyház és a Dózse-palota között van a Sóhajok hídja, valamint jelentős a Rialto híd is.

Sajátos nyelven beszélnek a helyiek (veneto), a tudósok véleménye megoszlik abban a tekintetben, hogy az olasz egyik dialektusa vagy önálló nyelv, mely leginkább a katalánra vagy a spanyolra emlékeztet. Velence vonzza a turistákat, a műemlékek mellett a karneválokat kell kiemelni – az első karneváli feljegyzés 1094-ből származik. A kéthetes időszak az ünneplésé, a vigasságé. Gyönyörű álarcok készülnek, ez már külön iparággá nőtte ki magát. Meghatározó színek a kék és a sárga, de van többszínű álarc is. Inkognitóban még I. Ferenc József is meglátogatta az eseményt. Ma a karneválokat számos ázsiai turista keresi fel, ők remekül fizető „rétegnek” számítanak.

Velencéről nem lehet úgy beszélni, hogy a gondolákról ne tegyünk említést: aszimmetrikus vízi jármű, a velencei hatalom elrendelte, hogy minden gondola fekete legyen (a vízben nincs nemes, polgár, paraszt, ott mindenki egyenlő – ez a szemlélet vezetett az intézkedéshez). Aztán vessünk egy pillantást a piacra: különösen a sokszínű halkínálatra hívjuk fel a figyelmet. Feledhetetlen az olasz kávé is, igaz, a velencei árak nem a vékony pénztárcájúaknak kedveznek. A tengeri világítótorony enyhén megdőlt. Csodálatos látvány tárul elénk naplementekor, mikor a fények tükröződnek az Adria vízében. A lagúnákon több másik kommuna létesült: Murano az üvegművességéről híres, Velencéből települtek ki, mert foglalatosságuk számos tűzvész okozója volt. De akad halászfalu település is.

Padovába is tettünk jelképes látogatást: Páduai Szent Antal a város védőszentje, egyeteme azok közé tartozik, melyek az első ilyen intézmények képviselőiként vonultak be az univerzitások történetébe. Itt tanult Janus Pannonius is.

Korábban tettünk már villámlátogatást Velencében, képriportunk itt tekinthető meg.

Csiszár Antal
Fotók: Szabó Béla

Fotógaléria: Velence, karnevál és a lagúna világa

Fotók: Szabó Béla

61 kép