Stílusukat saját maguk így határozzák meg: „spirituális drum ʼnʼ bass, melyben a többnyire lágy, ellazulós meditatív dallamok néhol kicsit felpörgetve, néhol latinos vagy drum ’nʼ bass-es lüktetéssel megspékelve a közönséget egyszer csendes elmélyülésre csábítják, máskor pedig táncra perdítik.” Egyedi hangzású zenéjük kulcsa a handpan nevű – egymásra fordított, nagyobb wok serpenyőkre emlékeztető, egzotikus hangú – ütős hangszer, amely történetének még csak most jutott el a nagykorúságáig, hiszen 2000-ben alkotta meg egy svájci hangszerkészítő páros. Manapság már világszerte több helyen készítik, így Győrben is – vagyis a fiúkról elmondható, hogy e különös hangszernek nemcsak zenész mesterei, hanem kiváló készítői is.

2019. október 30-án a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében vendégszerepeltek és meséltek a handpanről. A jó hangulatú, telt házas bemutatkozás után az érdeklődő közönség kipróbálhatta a hangszereket, én pedig megalakulásukról, terveikről, vágyaikról faggattam a fiúkat, és a beszélgetés során az is kiderült, hogy mire készülnek a Kaukázus zenekarral.

Honnan az ismeretség? Hogyan alakultatok együttessé?

Toma: Áronnal a Bartók Béla Zenei Általános Iskolába jártunk, bár ennek nincs igazán köze a zenekarhoz, legfeljebb annyi, hogy onnan már ismertük egymást. Patrikkal később találkoztam, amikor már a Waldorfba kerültem, egy ottani esemény kapcsán kezdtünk együtt muzsikálni, ő handpanen, én gitáron.

Patrik: Áronnal ismertük már egymást a győri zenészéletből, a régi Rómer Házból, és kb. 15 éve a Mediawave fesztivál során mélyült el az ismeretségünk. Aztán 2016 tavaszán álltunk össze egy 5 napos olaszországi utcazene-turné kedvéért. Ezután egy év kihagyás következett, végül 2017 januárjában hivatalosan is megalakult a TOSODA Projekt nevű zenei formáció.

Ezek szerint mindannyian képzett zenészek vagytok? Kinek mi az alaphangszere?

Áron: Hegedűn és gitáron tanultam.

Toma: Zongora, kicsit nagybőgő, aztán gitár.

Patrik: Édesapám zenetanár volt a Révaiban, úgyhogy én gyakorlatilag ebben nőttem fel. Az alaphangszerem hosszú ideig a zongora volt, de mondhatnám, hogy mint egy jó zenebohóc, kipróbáltam mindenféle hangszert. Sokáig szaxofonon, majd basszusgitáron játszottam.

Más felállásban is zenéltek?

Áron: Gitározom egy másik csapatban.

Toma: Nekem is volt több másik zenekarom korábban, jelenleg a TOSODA Projekt van.

Patrik: A TOSODA Projekt mellett vendégként veszek részt pl. Mo’ Horizons nagylemezén és Jeszenszky István lemezbemutató koncertjén.

Hogyan jött a handpan? Ki találkozott vele?

Patrik: Nekem akadt meg rajta a szemem. Talán az interneten csodálkoztam rá nagyjából öt éve, és azonnal szerelem lett belőle, ezért elkezdtem kutatni utána.

Vannak-e ennek a fiatal hangszernek már mesterei?

Patrik: Azt lehet mondani, hogy igen. A hangszer 18 éve létezik, ezért az igazán nagyágyúk az elmúlt öt-hat évben nevelődtek ki. Jellemzően általában a perkások (ütőhangszeres zenész – szerk.) közül. Van már a nagyvilágban néhány közülük, akikre érdemes odafigyelni. Ilyen például Kabecao, Alexandre Lora, Marcel Hutter, Christian Ámin Várkonyi és Pável Norbert, valamint Nagy János Afronauta, hogy magyarokat is említsek.

Hogyan születnek a dalaitok?

Patrik: Saját számokat és egy-két feldolgozást játszunk. Gyakorlatilag kísérletezgetünk, és az ötleteinket próbáljuk egybegyúrni.

Áron: Éppen ezért sokkal jobban kell egymásra koncentrálni. Mindenki hozza az ötleteit, valameddig eljutunk vele, valamennyi összeáll, aztán félretesszük, majd újra elővesszük, csiszolgatjuk.

Toma: Elég lassan alakul, néha sok verziót találunk ki, amit sokszor már nem is lehet jól fejben tartani.

Áron: Nem kottázunk, mint Beethoven, de újabban felvesszük a legkisebb eredményeket is, majd visszahallgatjuk. Ez nagy segítség, így jobban működik.

A cajon – gitár – handpan formációt ti találtátok ki?

Áron: Máshol még nem találkoztunk ilyen felállással.

Patrik: Olyan létezik, hogy handpanes közreműködik más zenekari verzióban. Jól szól például hegedűvel is. A világhírű Björk is énekelt már egy szál handpan társaságában, szóval különleges szereplőként többször integrálják más muzsikába.

Mennyire eladható ez a fajta zene?

Patrik: Olyan értelemben eladható, hogy sok helyre hívnak bennünket, főleg fesztiválokra, klubokba. Tulajdonképpen mindenfelé és mindenféle korosztálynak játszunk. Poénból úgy szoktunk fogalmazni, hogy a rockfesztiváltól a nyugdíjas klubig mindenhol megfordulunk. Pontosan az integratív hangzás miatt nagyon változatos lehetőségeket kapunk.

Áron: Klubkoncerttől a nagyszínpadig… Világzenei fesztivál, ütős fesztivál, de volt techno is.

Toma: Hívtak már minket céges rendezvényre, kiállításmegnyitóra, élményfürdőbe, nemrég pedig egy divatbemutatóra.

Patrik: A handpant már itthon is egyre többen ismerik, de még kuriózumnak számít.

Milyen a fogadtatás?

Áron: Érdekes tapasztalat, hogy mennyire más-más hangulat fogad bennünket. Például Agárdra az ütős fesztiválra egy családi programról mentünk. Teljesen más atmoszféra volt a kettő. Ülőhelyes koncerteken is elő tudunk csalogatni egy-egy hujjogatást, de azért a fesztiválokon a közönség hangulata jóval oldottabb, ott még táncolnak is. Ott igazi örömzenélés folyik.

Patrik: A repertoár változtatásával igyekszünk reagálni erre, és persze az sem mindegy, hogy koncertről vagy például hangszerbemutatóról van-e szó. Valójában örömmel megyünk bárhova, mert érdeklődve, barátságosan fogadnak minket mindenhol.

Vannak-e követők, tanítványok, olyanok, akik szívesen tanulnak ezen a hangszeren?

Áron: Komoly érdeklődők akadnak, de ilyesmire nincsen kapacitásunk, mert az időnk nagyobb részét – főleg télen – a hangszerkészítés tölti ki, elsősorban ebből élünk. Egyébként lehet tanulni már ezen a hangszeren magánúton is. Vidéken még nem, hanem Pesten.

Patrik: Aki ügyes, az internetről is sok mindent megtanulhat.

Beszéljünk egy kicsit a hangszer elkészítéséről, hiszen ti ilyen szempontból is mesterien bántok a handpannel. Ehhez komoly szakmai felkészültség kell?

Patrik: Igen. Mi nem kitanult fémmegmunkálóként kezdtünk bele, ezért a felkészüléshez sok idő kellett. Rengeteget kísérletezgettünk. Mára már tudásban, felszereltségben és a hangszerek minőségét tekintve is a handpan készítők nemzetközi élvonalába kerültünk.

Sokat tudunk már a handpanről: látványos, teknősbékaszerű, lágyan rezgő… Mégis elárulnátok, hogy például miben problémás? El tud-e hangolódni?

Patrik: Hogyne, például ha egy nagyobb ütést vagy nyomást kap. Visszahozható a hangzás, de nehezebben, mint mondjuk egy gitáré.

Toma: Az egri utcazene fesztiválon történt meg, hogy a csodás napsütésben majdnem két órán át játszottunk, közben próbáltuk követni az árnyékot, de a nap újra és újra tűzött ránk. Ennek az lett a vége, hogy a hangszerek – a handpan, de a gitár is – teljesen átforrósodtak és elhangolódtak.

Egyszerűsítve: télen gyártás, felkészülés; nyáron zenélés, fesztiválok, turné. A Facebook-oldalatok tanúsága szerint elég komoly turnén voltatok az idén nyáron, amelynek legtávolabbi pontja Spanyolországban volt. Az ilyen lehetőségek, távoli helyek hogyan adódnak az életetekben?

Áron: Ez nekünk már bejáratott célpont, tavaly és azelőtt is jártunk már kint. Nagyon sok már az ismerős, mert Patrik kint élt kilenc évig. Innen jönnek a kapcsolatok, barátságok, meg a szerelmek (nevet).

Patrik: Sokan a YouTube-on fedeznek fel bennünket, és azután hívnak.

Ha már a lehetőségeknél tartunk, el tudjátok-e képzelni úgy a jövőt, hogy ezt az integratívnak mondott, egyedi hangulatú muzsikát valaki a neves zenészvilágból felfedezi és felkarolja, mint például ahogy a népdalénekes Sebestyén Márta dalát a Deep Forest ismertté tette világszerte?

Áron: Persze, mindenki álmodozik, de ilyen nagyszabású vágyaink nincsenek. Inkább tesszük a dolgunkat, és kisebb, megvalósíthatóbb terveken törjük a fejünket. Télen kevesebb a fellépés, de legalább van idő számokat írni, felkészülni. Jó lenne például CD-t megjelentetni, és új számokat írni.

Patrik: Vannak népzenei ihletésű dalaink is. De ahogy Áron mondja, régóta vágyunk egy stúdióalbumra. Van már egy lemezünk, egy koncertfelvétel, de most már szeretnénk egy minőségi ugrást. Amúgy várnak ránk nagy dolgok is, tavasszal a Kaukázus zenekar kétórás nagy koncertjén fogunk közreműködni. Ez egy izgalmas munka lesz.

A Facebook-oldalatokon található egy felvétel, ahol egy trombitával egészül ki a zenekar, és eléggé új színt visz a hangzásba. Elképzelhető, hogy bővítitek a csapatot?

Áron: Abszolút, de nem mindenáron. Jó lenne új hangzást kipróbálni például fuvolával, csellóval vagy hegedűvel, de az új tag felvételének nem az a legfőbb szempontja, hogy ki mennyire jól ért a hangszeréhez. Az is fontos, de lényegesebb, hogy be tudjon illeszkedni a csapatba, hiszen ez egy kialakult hármas, barátok vagyunk, sokszor és sokfelé utazunk, szóval meg kell találnia a helyét közöttünk.

Toma: A barátságot nem szeretnénk feláldozni. A másik pedig, hogy egy új hangzás lehet annyira karakteres, mint a trombita is, amely egy szolisztikus hangszer, hogy más irányba viszi el az általunk már képviselt dallamvilágot, így megváltoztatja a mi zenénk sajátosságát. Tehát vannak veszélyei is. Ez inkább egy kísérlet. Egyébként Marci (Vértes Marcell), aki trombitál, ő a gyártásban is a társunk.

Közeledünk az év végéhez, vonnátok egy rövid mérleget? Mi a leginkább pozitív és negatív a megalakulásotok óta?

Patrik: Talán az egyedüli, hogy az utóbbi években kialakult repertoárunk nehezen bővül, nem a lendület, nem az inspiráció és a motiváció hiányzik, hanem az idő. Mindig születnek új dolgok, csak nem olyan ütemben, ahogy szeretnénk haladni, vagy mint az elején. A pozitívum ennek a másik oldala, hogy viszont rengeteget koncertezünk, sok élménnyel gazdagodunk. Viszonylag kezdő zenekarhoz képest nagyon sok felkérést kapunk, most is, hogy vége a fesztiválszezonnak, minden hétre jut egy-egy fellépés.

Áron: Csak finomításokra jut idő, újakra nem. Pozitív a sok fesztiválélmény: Mediawave, Művészetek Völgye, Everness, Journey to Tarab, Ozora, Babel Sound, Gyüttment, Malom Fesztivál, valamint a saját magunk, illetve a MAG Instruments által szervezett HUG – Magyar Handpan & Világzenei Fesztivál.

Toma: Rengeteg helyre eljutottunk: Spanyolország, Németország, Lengyelország, Szlovákia, Svájc, Ausztria, Szerbia, Románia és itthon országszerte.

A beszélgetést zárjuk le egy kis játékkal. Fejezzétek be a mondatot: Az a vágyam a zenekarral kapcsolatban, hogy…

Toma (felcsillanó szemmel): A zenénk révén el tudjuk hagyni a kontinenst bármelyik irányba!

Patrik: Mielőbb tető alá kerüljön a professzionális stúdió CD-nk, új hangzásokat kipróbálni, akár úgy, hogy egy vendégmuzsikussal kiegészülünk.

Áron: CD. Minőségi eredmény lenne a stúdióalbum, mert most a koncertekből építkezünk, de akkor lenne már egy jó promóciós anyagunk.

A magam részéről szurkolok a fiúknak! Aki pedig követi őket a közösségi oldalon, megtudhatja, hogy a tervekből mi valósult meg, vagy hogy éppen merre vezet a csapat útja.

SzaSzi
Fotók: D'arko Katalin (1., 4-5. kép), Pozsgai Krisztina (2-3. kép)

A Győri zenekarok sorozatának korábbi cikkei:
1. rész: A Colombre Band
2. rész: Víganjáró Apnoé
3. rész: A Friends Big Band
4. rész: A Hangraforgó
5. rész: Hoppáré