62

Cormac McCarthy: Odakint a sötétség

Könyvkritika

cormac-mccarthy-odakint-a-sotetseg

Cormac McCarthy eredetileg 1968-ban publikált könyve magyarul 2019-ben jelent meg először, a Jelenkor Kiadó gondozásában. A rendkívül komor hangulatú regény határozottan nem romantikus regényekhez szokott olvasóknak való. Az apokaliptikus táj, a mindent átható kilátástalanság és a bizarr karakterek minden oldalon baljóslatú befejezést sejtetnek. A végkifejlet egy röpke pillanatra már-már horrorba hajlik, de csak olyan finoman, McCarthy módra.

A cselekmény úgy kezdődik, hogy Rinthy Holmes egy koszos kis kunyhóban a világra hoz egy fiúgyermeket. A lány a bátyjával él az erdei viskóban, amely feltehetően csak átmeneti szálláshelyet jelent Holmes-éknak. Az újszülött a lány bátyjától van, bár erre az olvasó csak később jön rá. Cula, a báty fogja a csecsemőt, és kiviszi az erdőbe, majd magára hagyja. A húgának azt hazudja, hogy elhunyt, és eltemette. A lány viszont nem hisz neki, és azt gyanítja, hogy Cula eladta egy üstfoltozónak, aki akkoriban a környéket járta egy zörgő kordéval. A csecsemőt valóban megtalálta az öreg üstfoltozó, és magával vitte.

Rinthy megszökik Cula elől, és a nyakába veszi a vidéket, hogy a nyomára bukkanjon az üstfoltozónak. Kietlen, zord vidéken vándorol, bizarr figurák kerülnek az útjába, némelyikük segít rajta (szállással, étellel), mások pedig csak épp megbámulják, és nem értik, hogy mit akar egy öregembertől, akit tulajdonképpen soha nem is látott.

Cula ugyancsak útra kel, ő a húgát keresi. Az ő útját is furcsa alakok keresztezik. A regény igazából kettejük utazása egy vad, helyenként emberek lakta, mégis embertelen vidéken, ahol kihaltnak tűnő városokon, sárba kérgesedett szekérnyomok által jelölt, ámde néptelen utakon haladnak át, s közben fára akasztott embereket látnak, meg szűkszavú, furcsa alakokkal találkoznak. Rinthy és Cula utazását váltakozó fejezeteken át követhetjük nyomon, de időnként felbukkan három sötét, ijesztő lovas is, akik szintén a vidéket róják, és mindvégig gyanítani lehet, hogy az útjaik egy adott pillanatban keresztezni fogják egymást.

A regény egyik legerőteljesebb motívuma az árnyék és a sötétség. McCarthy fekete, deprimált képet fest emberről és környezetéről egyaránt, sötét árnyalatokat, tónusokat használ: a vér fekete, az éj sötét, árnyékok mindenfelé (s bár az árnyék értelemszerűen némi fényt is feltételez, a mondatok által alkotott képekben a hangsúly mégis az árnyékon van, azt láttatja). Nekem még a magyar kiadás borítóján a cím is ezt az érzést erősíti: feketén lila, a szemnek szokatlan, alig olvasható.

Számos egyéb motívum és mitikus elem miatt a könyvet, a szereplőket és azok cselekedeteit többféleképpen lehet és próbálták is értelmezni az idők során. A regény megjelenése óta eltelt fél évszázad alatt kritikusok és könyvmolyok hada kutatta, hogy a szöveg melyik része mire utalhat. Az sem teszi könnyebbé az értelmezést, hogy McCarthy alig ad interjút, nincsenek konkrét kapaszkodók, elejtett szavak, így jobbára csak találgatni lehet. A cím (angolul Outer Dark) nagy valószínűséggel a Máté evangéliumában többször is emlegetett külső sötétségre utal (Máté 8:12, 22:13 és 25:30), ami egy eszkatologikus kép, és tulajdonképpen a kárhozatra vonatkozik. Cula már azáltal is bűnt követett el, hogy teherbe ejtette tulajdon húgát, aztán ezt tetőzte azzal, hogy sorsára hagyta az újszülöttet egy erdőben. Amikor ez megtörtént, távoli villámok hasították végig az eget, Cula pedig „eltolta magától az éjszakát, mint valami félkegyelmű paraklétosz, akit körülzár a pokol minden lármája.”

Ha a külső sötétség a kárhozat helye, ahogyan azt Karner Károly evangélikus lelkész, műfordító és teológus magyarázta, akkor Cula (és Rinthy) egész vándorlása ebben a bizonyos külső sötétségben történik. Valamikor a 19. század végén vagy a 20. század elején járunk, Tennessee államban (ahol a szerző következő, 1973-as regénye, az Isten gyermeke is játszódik), de a táj mintha nem e világi lenne. Az olvasó szinte várja, hogy végre valami jóra forduljon, hogy a szereplők olyanokkal is találkozzanak, akik reményt hoznak, de erre nem kerül sor.

Az Odakint a sötétség McCarthy második regénye, bár ha csak a stílusa alapján kell megítélni, nem lehet megállapítani, hogy ez a szerző egy korai könyve. A stílusa bizonyos értelemben más, mint például a Határvidék-trilógiában, ugyanakkor vannak közös elemek is. Itt még használt központozást a szerző, a párbeszédek viszont ugyanúgy nincsenek jelölve. Nem jobb vagy rosszabb, és nem lehet azt állítani, hogy kiforratlan – egyszerűen más, és határozottan különleges olvasmányélmény.

2009-ben 15 perces rövidfilm készült a regény alapján, amelyet többnyire amerikai filmfesztiválokon vetítettek.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com

2019.11.27