Kismegyer, ahogy a beszámoló alcíme világosan jelzi, egykor falu, puszta volt, jelenleg pedig városrész. Története az Árpád-házi királyok korába nyúlik vissza – IV. Béla idejéből származik az első biztos fennmaradt támpont egy oklevél formájában. Akkoriban több „Megyer” elnevezésű helység is létezett a térségben, lakói szőlőműveléssel foglalkoztak. Több itteni „falu” nyomát régészeti feltárások is bizonyítják, és volt, amit inkább praediumként (szabad nemesi birtok) tartottak nyilván. Ezeken a településeken a mai falvak lélekszámánál persze jóval kevesebben éltek.

A török dúlás számos itteni települést semmisített meg, a lakosság változó sikerrel menekült előlük (volt, amikor a török felkutatta a bujdosókat, és lemészárolta őket). A település birtokviszonyai bonyolult képet mutatnak: város, katonaság, bencések, székeskáptalan, héderváriak. Évszázadokon átívelő birtokperekről írnak a források, ahol szélsőséges lépésekre is akadt példa (a városi katonaság elzavarta a bencés tisztségviselőket, a bencések a várostól hatezer forintot követeltek, s mivel elmaradt a kifizetés, megszállták a városházát).

Maga a település anyagilag szegény volt, ellentétben azokkal, akik a szarvasmarha kereskedelem lebonyolítói voltak. Győr mint a marhakereskedelem központja játszott szerepet, a török gátlástalanul hajtott el állatokat királyi rendelkezésre. Óvárra került volna ezen fontos lábasjószág értékesítési központja, a budai pasa tiltakozására állt el az uralkodó ettől a szándékától. Az előadás során láttunk képeket a győri (kismegyeri) csata (1809) helyszínéről, a hadműveletek helyéről, a nemesi inszurrekciók (nemesi felkelés) egyenetlen felszereléseiről. Néma Sándor ecsetelte a napóleoni emlékmű anyagi fedezetének biztosítási módját, az avatás ünnepélyességét.

A 20. században látványos változások következtek be, a vasútállomás még a 19. század végén létrejött (a kérdéses vasútvonal Győr-Bakonyszentlászló-Veszprém irányában lett kiépítve). A falusi gyerekek iskoláztatását Kelemen Krizosztom főapát oldotta meg iskolaépítéssel. Szeszgyár is épült a helyi termények feldolgozására (ma már nem üzemel, gyártósora a budapesti Iparművészeti Múzeumba került).

Az utolsó képek a mai Kismegyert élelmiszerbolt, lakótelep, főút formájában mutatták. Szépséghiba, hogy a modern beépítések megbontották a történelmi hadszínteret. A fémtolvajok nem kímélték a történelmi emlékművet, az eltulajdonított elemet szerencsére pótolták. A közönség soraiból végül több kiegészítő hozzászólás hangzott el, és még egy legendáról is esett szó.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina