Advent Győrben 2019 – Sajtótájékoztató

SzaSzi írása

advent-gyorben-2019

November 29-én este az „ünneplőbe öltözött” belvárosban kezdetét veszi az Advent Győrben fesztivál. A részletekről, újdonságokról tájékoztató keretében értesülhettek a sajtó képviselői, ahol karácsonyi dekoráció és meglepetésvendég alapozta meg a hangulatot.

A gyönyörűen felújított belvárosban a hagyományokhoz híven hamarosan felgyulladnak az ünnepi fények. Sok ezer ember szokott megfordulni ilyenkor a vásárban, ahol már forog az óriáskerék, és épül a jégpálya is. Ezen túl sokszínű programkínálattal várja városunk azokat, akik így szeretnének ráhangolódni az ünnepekre – fogalmazott Fekete Dávid alpolgármester, majd hozzátette: a hiányt szenvedőkre is gondolnak, az idén is működik majd a MikulásGyár és a jótékonysági faház. Tóthné dr. Kardos Krisztina, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója néhány fontos vagy különleges eseményre hívta fel a figyelmet. A programok három fő helyszínre koncentrálnak: a Baross út a hagyományokhoz híven a forralt bor és az ízek utcája lesz, a Széchenyi téren számíthatunk gyerekprogramokra és fényfestésre is, amely az idén a bencés templom felújítása miatt a rendházon látható majd, főszereplője pedig egy kis vörös róka és erdőlakó barátai lesznek. Vasárnaponként fél négytől gyerekkoncertek, nagy adventi fajátékok és gyertyagyújtás várják az ide látogatókat.

advent-gyorben-2019

Harmadik helyszín a Dunakapu tér, ahol az említett óriáskerék és műjégpálya mellett számos koncertet is tartanak majd, mint Éliás Gyula Jr., Malek Andrea, Vásáry André és még sokan mások. Kiemelte még Falusi Mariann december 2-i (Zsinagóga) koncertjét, valamint Király Viktor és Király Linda december 9-i koncertjét (Richter terem). Sándorfi Róbert, az önkormányzat kulturális-, sport- és városmarketing főosztályának vezetője az Öt templom advent eseménysorozatára hívta fel a figyelmet, amely a korábbi évek sikere, színvonala alapján már elnyerte az Európai Fesztiválok Szövetsége elismerését is. Ennek keretében idén is nívós rendezvényekre számíthatnak az érdeklődők. Részleteket a megjelenő programfüzetben olvashatnak. Győr városa többször jelét adta, hogy aktív résztvevője kíván lenni a környezettudatos, környezetterhelést csökkentő kezdeményezéseknek, ezért kísérleti céllal ez évtől a forró italok erre az alkalomra készült kerámia bögréből is fogyaszthatók majd, 600 forintért akár haza is vihetők.

A Dunakapu téri jégpályán évről évre egyre nagyobb sikerrel szerepelnek a jégrevüsök. Varga-Horváth Adrienn, a Győri NEMAK-Dana ETO HC műkorcsolya szakosztályának elnöke a 2019-es programjukról elmondta, hogy ötödször lépnek fel, újításként a fény lesz a segítségükre a varázslat megteremtésében. A héten tartják főpróbájukat, majd minden szombaton egyéni táncosokat, vasárnaponként pedig a revüműsort láthatják az érdeklődők. Aki pedig kedvet kap, kipróbálásra és tanulásra is lesz lehetősége. A sajtótájékoztató vendégeként volt jelen Király Viktor, a népszerű énekes, aki nagyon szeret testvérével, a szintén közismert Király Lindával együtt fellépni. Igazi „örömzenélést” ígért azoknak, akik december 9-én részt vesznek majd „hatalmas bulijukon”, bennünket jelenlévőket pedig két karácsonyi dallal köszöntött. Az adventi gyertyagyújtásokra minden vasárnap délután öt órakor kerül sor a Széchenyi téren.

Természetesen ennél sokkal több programra készülődnek már a városban. Aki a ráhangolódásnak ezt a módját választja, lapozzon bele az online is elérhető programfüzetbe!

SzaSzi
Fotók: Óbert Klára

2019.11.21