Tanár, aki írogat, vagy inkább költő, aki tanít is?

Tanárként három diplomám is van, költőként, íróként egy sem. Sokáig nehéz volt elsősorban íróként tekinteni magamra. Ma már ez az elsődleges, bár a tanítás mindig is az identitásom része marad. Az „írogatásról” pedig az jut eszembe, mintha egy megszállott maratonfutót arról kérdeznének: „Na, és szaladgálsz még?”. Könnyű az írás munkáját bagatellizálni, hiszen semmi látványos nem történik. A szerző ül, néz ki a fejéből, aztán firkál vagy kopogtatja a billentyűket. Sokak számára a legnehezebb a semmittevést, a levegőbe bambulást alkotásként, kreatív tevékenységként, pláne munkaként felfogni.

Mit jelent az Ön számára az írás? Reflexió? Terápia? Tanítás? Szembesítés?

Az írás bárki számára lehet terápia. Sőt mindenképpen az. Ha pedig egy szöveg beleillik az aktuális művészeti áramlásokba, akkor lesznek olvasói. Akik talán pont azért szeretik az írásait, mert saját magukat is meglátják benne tükröződni. Író abból válik, aki a nyelvbe szerelmes, a szavak hangalakjába, jelentésmezőibe, rugalmasságába. Bármilyen művészi alkotás gyógyít. Ha pedig valaki szépirodalmi szövegnek is tekinti, amit leír, akkor meg kell hozzá tanulnia a szakmát, ahogy egy zenésznek a hangszerjátékot és az összhangzattant.

Már gyerekként írt verset, sőt egy helyen azt nyilatkozta, ez a családjukban olyan természetes volt, mint a társasjátékozás. Miért ragadott tollat? Emlékszik még, miről szóltak az első versei?

Tizennégy évesen kezdtem verset írni, természetesen szerelmes voltam. Kamaszkorban verset írni szerintem épp olyan normális fejlődéslélektani szakasz, mint óvodás korban rajzolni. A legtöbben húszas éveik elején hagyják abba. Nem véletlen, hogy a legtöbb költő húszas évei elején indul. Addigra már komolyan lehet venni, hogy az „írogatás” nem múlik el. Nekem a családi háttér miatt nehezebb volt komolyan venni, hiszen „ezt mindenki csinálja”. Ráadásul magyartanárként folyton a klasszikusokkal szembesültem, akikhez nehéz volt mérni magam.

Sokak számára rendkívül hiteles és meggyőző, ha egy magyartanár maga is ír. Kik a példaképei, miért, miben?

Voltak tanítványaim, akiknek számított a véleményem abban, hogyan működik az alkotás folyamata. De nem vettem észre, hogy emiatt, hogy én írok, a diákjaim számára hitelesebb tanár volnék. Még az is kevés van, aki lelkesen olvassa az írásaimat. Eleinte kuriózum, rákeresnek a neten, aztán az sokkal fontosabb lesz, hogy az órákon mi történik.

A kortársak között van-e, aki hatással van Önre? Ki és milyen hatással? Vagy akire felnéz…

Nagyon sokakat szeretek. Van, akit emberként is. Mindig örülök, ha Lator Lászlóval együtt lehetek, óriási ajándék, hogy itt van köztünk, vagy Várady Szabolcs a maga hatalmas tudásával, figyelmével. Nagyon szeretem Tompa Andrea, Dragomán György, Grecsó Krisztián könyveit, Kun Árpád Boldog észak című regénye hatalmas élmény volt. Versben pedig Szabó T. Anna áll hozzám a legközelebb.

Mennyire népszerű ma a líra? Mennyire eladható a vers?

Kevéssé. Ezt a kiadók mindig jelzik. Alacsonyabb példányszámban fogy el. Az olvasáskutatások szerint felsős korban csökken a vers iránti érdeklődés, és ez felnőtt korban is így marad. A kamaszok közül egyre többen szeretik a slam poetryt, de ez nem jelenti azt, hogy ezek a rajongók a kortárs vershez is eljutnak. A slam ugyanis elsősorban előadóművészet, és egész más eszközökkel dolgozik. Ennek ellenére azt mondom, a jó vers megtalálja az olvasóját. Ha csak egyet is, akinek személyesen szólhat.

Hogyan születnek a versei? Milyen jellemző írói szokásai vannak?

Legkönnyebben séta közben tudok verset írni, talán ezért is könnyebb kötött ritmusú szövegeket létrehoznom. Legszívesebben céltalanul járkálnék egy erdőben az alkotáshoz. A szükség azonban nagy úr, többször úgy írok, hogy most van időm és kész, valami lesz.

Mennyire érzékeli az internet és a közösségi média szerepét?

Lackfi János az írói oldalán rendszeresen osztja meg mások neki tetsző verseit. Ezek sokkal nagyobb számú olvasóközönséghez jutnak el, mintha egy-egy folyóiratban jelennének meg.

Sokan ismerik Önt rendkívüli szókimondásáról, rendszerint rámutat a nemek megítélésbeli különbségeire, az igazságtalan sztereotípiákra, emiatt gyakran nevezik feministának.

Ez főleg a régebbi verseimre igaz, de ettől nem vagyok kevésbé feminista. Elszomorít, hogy ez ellen a jelző ellen azonnal tiltakozni illik, hiszen valójában szitokszó. Pedig a feminizmus hirdette egyenlőség a férfiaknak is jót tesz. Egy feminista nő szemében nem kínos, ha egy férfi elérzékenyül, nem gondolja inkompetensnek a csecsemőgondozásban, és nem várja el, hogy barkácsoljon vagy ő tartsa el a családot.

Mennyire befolyásolja a közönség véleménye?

Nagyon sokat számít, hogy kedvelik-e egy írásomat vagy nem. De nem hiszem, hogy tudnék azért mást vagy máshogy írni, hogy magasabb legyen a tetszési indexe egy-egy szövegemnek.

Milyen eredményeire a legbüszkébb?

Most talán arra, hogy az első gyerekkönyvem, a Babaróka ajándéka az év gyerekkönyve lett, mégpedig a diákzsűri szerint.

Hat verseskötet, két regény és számos publikáció után ebben az évben egy különleges írással lepte meg az olvasókat: ez a Bűbájoskönyv. Boszorkányok márpedig vannak? Az elbeszélő egy a negyvenes éveiben járó nő. Mi köze van Önnek a boszorkányokhoz?

Amennyiben a boszorkányüldözés évszázadokon keresztül a női tudást, önállóságot, a női értelmiséget igyekezett kipusztítani, magam is boszorkánynak számítok. Nagymamám is, anyám is önálló, erős, értelmiségi nők voltak. Ugyanakkor a könyvemben leírt bűbájosokhoz képest földhözragadt vagyok. Valójában azt gondoltam végig, mi történik, ha egy boszorkánycsaládot nem tudtak elpusztítani az üldözések során, hogyan élne ma egy leszármazottjuk. Bába lenne, és haldoklókat kísérne, természetgyógyászattal foglalkozna, az erdők-mezők közelében élne, de mi lenne a foglalkozása? Hogyan működne ebben a technikai világban?

Rendkívül hitelesen ír, ezért kérdezem, hogy honnan tud ennyit a bűbájosokról?

Sokat foglalkoztam folklórral, hiedelmekkel, évekig a Veszprémi Pannon Egyetem drámapedagógus hallgatóinak tartottam hagyományismeret órát. Ennek a könyvnek az ötletei is ott bukkantak fel. Az egyik hallgató javasolta, hogy mivel olyan élvezettel részletezem a bájitalkészítést, írhatnék egy receptkönyvet belőle.

Valójában nem egy regényt tart kezében az érdeklődő, bár tele van az elbeszélő hallott és megélt történeteivel. A borító sugalmazására tanításgyűjteménynek gondolnánk. Recepteket, ráolvasásokat és még sok minden mást is találunk a könyvben. Mi volt a szándéka?

Például az, hogy a néphagyománnyal ne csak folklorisztikai szakirodalomban lehessen találkozni. És ne is kössön, hogy mit tudok felgyűjteni egy-egy adatközlőtől. Ez a műfaj arra adott lehetőséget, hogy valódi népi szövegek és receptek mellé hozzáképzelhessem, amit ugyan nem találtak meg a kutatók, de létezhetne.

Ez nem egy középkori történet, sőt nem is egy fantasztikus, mesés elbeszélés. Úgy kapjuk meg az évezredes tudást, hogy közben érezzük a maiságát, elevenségét. Például arra vonatkozóan is kapunk tanácsot, honnan lehet fekete kakast szerezni. Az elején csupán egyetlen mondat figyelmeztet arra, hogy irodalmat kapunk. Kinek szól a könyv? Van-e valamiféle üzenete?

Ennek a könyvnek az elbeszélője maga is boszorkány, egy régi bűbájosdinasztia utóda. Ahogy a családjáról mesél, a huszadik század magyar történelméről is mesél. Rokonai a korábbi regényeim elbeszélőinek vagy szereplőinek. A keresztanya Veron nénijének, akitől távol legyen minden boszorkányság, de szorosan beépül a falu életébe, mindenről tud, mindenkinek a keresztanyja, személyes történetei vannak a történelem fordulópontjairól, természetes számára a természetfölötti. És persze már ott is felbukkan a bölcs bába, Hárs Lizi figurája. A Halál milongát táncol című regényem egyik hőse, Laura Marín pedig szintén bűbájos, ha egy másik kontinensen kíséri is az életbe érkezőket és az életből távozókat. A Bűbájoskönyv névtelen narrátora is a legfontosabb dolgok mellé áll. A születés, a halál, a szerelem, a gyógyulás mellé. Mindez abból a hitből és tudásból táplálkozik, amit úgy fogalmaz meg: mindnyájan a Nagy Ősanya gyermekei vagyunk, ezért kell tisztelnünk embert, állatot, növényt mint a testvérünket.

SzaSzi