Egy helyütt azt olvastam, hogy született erdőjárónak tartja magát. De honnan a kalandvágy, ami idegen tájak és országok felé vitte? Talán része van ebben a gyermekkori olvasmányoknak is?

Hatévesen kerültem a pasaréti ferencesek 46-os számú cserkészcsapatába. Minden hét végén kirándultunk. Megismertük a fákat, a virágokat, a kőzeteket, a csillagképeket. Amikor betiltották a cserkészetet, indiántörzset alapítottunk. Ebben a keresztségben a Kóborló Farkas nevet kaptam, amihez a mai napig ragaszkodom. De olyan korban voltam kamasz, amikor csak olvashattuk az indián regényeket vagy A dzsungel könyvét, de át sem léphettük az országhatárt. Még geológus hallgatóként az egyetemen sem volt reményünk, hogy valaha is lássunk működő vulkánt, gleccsert, tengerpartot. Csak később nyíltak kapuk, és kezdtem meg a világjárást.

Egyik, önéletrajzi könyvének címe „A kék bolygó vándora”. Nagyon találó és költői kifejezés, amivel önmagát jellemzi. Földünk hány országában fordult meg? Volt-e olyan szeglete a világnak, ahol rögtön otthonosan érezte magát?

109 országban jártam, és már nem fogok újabb színes gombostűket szúrni a falamon lógó világtérképre. Imádom Izlandot, a vulkánjait, gejzírjeit, vízeséseit. Hatszor vagy hétszer jártam e távoli szigetországban. Hasonló látnivalók miatt szeretem Új-Zélandot, de bejártam 40 amerikai nemzeti parkot is. Mindezekről filmeket forgattam, könyveket írtam.

Az említett könyv címe utal arra, hogy bolygónk az űrből kéknek látszik. Mi emberek azonban közelről olyan színpompásnak látjuk a természetet, mint a kaleidoszkópban feltűnő képeket. Fel tudná-e idézni egy olyan élményét, ami valami különleges látványhoz, színhez kötődik?

Grönlandon sátraztam, 120 kilométerrel északra az északi sarkkörtől, egy fjord feletti dombon. A fjordba gleccser által szállított millió tonnás gigászi, áttetszően kékes jégszilánkok érkeztek mennydörgésszerű robajjal. Felejthetetlen emlék.

Geológusként melyik földtani képződmény, jelenség keltette fel leginkább a figyelmét? A vulkánok, a gleccserek? Vagy valami, sokkal kevésbé látványos, de annál fontosabb dolog?

Számos, számomra fontos jelenségre emlékszem. Például a Strombolira. Egy hétig hasaltunk minden éjszaka a kráterek felett, lestük a kitöréseket. 200 gleccser rövidülését, fogyatkozását figyeltem az évtizedek alatt. Őket tartom a Föld legjobb hőmérőinek, a globális klímaváltozás legfontosabb bizonyítékainak. De imádtam a trópusi esőerdők fülledt levegőjét, az ott élő faóriásokat is.

A nagyközönség jól ismeri Önt, hiszen nem csak tudós, hanem számtalan ismeretterjesztő film, sorozat köthető a nevéhez. Ha most egy képzeletbeli katedrára állhatna, s onnan szólhatna a Föld nevű bolygó lakóihoz, miről tartana előadást?

Mindenképpen a klímaváltozásról, a tiszta, iható víz drámai csökkenéséről. Arról, mit tehet az egyén, és mi lenne a kötelessége minden vezető politikusnak.

A 19. Győri Könyvszalon vendégeként az idén megjelent Egzotikus Európa című kötetét fogja bemutatni. Ebben az „összezsugorodott” „világfaluban” egzotikusnak mondani Európát több mint meglepő! Lennének még fehér foltok az öreg kontinensen? Mire számítson az, aki a kötetet a kezébe veszi?

Fehér foltok már nincsenek, amik számomra voltak, azokat már besatíroztam hat évtized alatt. Én azért mertem a vén Európára az egzotikus jelzőt használni, mert az egyén személyes tapasztalatai sokszor nem harmonizálnak azzal az imázzsal, amit tankönyvek, útikönyvek alapján egy tájról, egy országról kialakítottunk. Könyvemben számos példát hoztam fel erre. Remélem, hogy olvasóimat meg fogja lepni számos ilyen tapasztalatom.

Juhász Árpád Egzotikus Európa című kötetének bemutatójára a 19. Győri Könyvszalonon november 16-án (szombaton), 15 órakor kerül sor a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében. A szerző beszélgetőtársa Cseh Sándor lesz.

Berente Erika