Színházi szövegkönyvnek nevezik „a színházi célokra készült vagy a színház munkájában felhasznált színművek példányait”, amelyek „a színpadi előadás előkészítésében vagy lefolyásában játszanak szerepet”. Ezek a példányok lehetnek kéziratosak is. A szövegkönyveket több csoportra lehet osztani az alapján, hogy „a színpadi előadás milyen mozzanatát rögzítik”.

A győri könyvtár Muzeális gyűjteményében három ún. súgópéldány található. Ezek olyan szövegkönyvek, amelyek „a színházi súgó részére készültek vagy az ő használatában voltak”. Fő jellemzőjük, hogy bennük a színdarabnak „a színpadon elhangzott szövegét találjuk”. Éppen ezért különösen jelentős források, mert „teljes hitelességgel tüntetik fel a színpadon elmondott szöveget, amely mindig eltér a darab szerzői kéziratától, vagy nyomtatásban megjelent szövegétől”. Ha mégis a színmű teljes szövege szerepel a súgópéldányban, színes ceruzával jelölik azokat a részeket, amelyeket kihagynak, ezeket húzásoknak hívják.

A győri könyvtár névadója, Dr. Kovács Pál A kelepce című háromfelvonásos vígjátékának 98 oldalas súgópéldánya is megtalálható a Muzeális gyűjteményben, amelyben piros ceruzával jelölték a kihúzott részeket. Kovács Pál (1808-1886) 1835-től működött orvosként Győrben, de ezzel párhuzamosan íróként is alkotott, novellák mellett számos színdarab is fűződik a nevéhez, amelyek közül jó néhányat különböző színházak is bemutattak több-kevesebb sikerrel. A kelepce című vígjátéka saját kétfelvonásos Elbűvöltek című darabjának átdolgozása. Az új változat ősbemutatóját 1873. január 19-én Székesfehérváron tartották, 1873. február 13-án pedig Győrben is előadták. A Szabad Polgár című politikai, közgazdasági és kereskedelmi hetilap 1873. február 2-i számában megjelent rövid hírből kiderül, hogy ezt a győri előadást a győri jótékony nőegylet javára tartották meg. Koltai Virgil Dr. Kovács Pálról szóló könyvében azonban azt írja, hogy Lászy Vilmos színész, színigazgató jutalmául szolgált ez az előadás. Mind a székesfehérvári, mind a győri előadáson a publikum nagy tetszéssel fogadta a vígjátékot, különösen a poénok és „szikrázó elmésségek” arattak nagy sikert.

A másik súgópéldány Szigligeti Ede (1814-1878) ötfelvonásos történelmi drámája II. Rákóci Ferenc fogsága címmel. Szigligeti 1834-től kezdve egészen 1875-ig száznál is több színpadi művet alkotott mindenféle műfajban, műfordításokat is készített, többek között Shakespeare, Goethe drámáinak magyar változata is az ő nevéhez fűződik. Szigligeti színészként 20 éven át lépett színpadra, később ügyelőként, rendezőként, dramaturgként, igazgatóként, tanárként is tevékenykedett. Értékes történelmi színdarabokat alkotott, amelyek közül a II. Rákóczi Ferenc fogsága című művét 1848-ban írta. A címlapon szerepel Szigligeti aláírásával Philippovits István számára megadott játszási jog, 1861. június 15-i keltezéssel. „Ezen darabom előadhatási jogát Fillipovits István igazgató urnak ötven forintért … oly föltétel alatt engedményezem, hogy az társasága Pest Budát kivéve mindenütt adhassa, de e jogot ő másra át nem ruházhassa.”

Philippovits István (1822-1885) színész, énekes, színigazgató, 1840-től a Nemzeti Színház énekkarának tagja volt, majd operaénekesként számos opera főszerepét is elénekelte. Később Debrecenben, Aradon, Kolozsváron, Kassán lépett fel, 1847-től már rendezett is. 1860-tól színigazgató, általában Szabó Józseffel (1816-1875) közösen, társigazgatóként vezette színtársulatát. 1860 és 1863 között Aradon működött, ahogy később is színigazgató pályafutásának jelentős részét Aradon töltötte (1867 és 1875, 1878 és 1783 között). Érdekesség, hogy az 1865-1866-os évadban a Szabó Józseffel közösen vezetett, 61 főből álló társulatuk Győrben lépett fel, de különösebb sikert nem arattak, sőt az operákat előadó énekeseknek Komáromba kellett távozniuk. Szabó József színész, rendező, igazgató 1837-től a Nemzeti Színházban kardalos, majd 1842-ben Kecskeméten kezdte meg színigazgatói pályafutását. Legtöbbször társigazgatókkal együtt vezetett társulatot. „A 19. század második felének kiemelkedő vidéki színigazgatója volt. Magas színvonalú társulatokat szervezett.”

Az 1861/62-es és 1862/63-as évadban Szabó József Philippovits Istvánnal közösen vezette az Aradon fellépő társulatot. Repertoárjukon számos hazafias darab is szerepelt, ebbe a sorba tartozik Szigligeti drámája is, amelyet az évad során a legtöbb alkalommal tűztek műsorra. 1861 júliusában adták elő először, de annyira népszerűnek bizonyult, hogy a következő évadban háromszor is szerepelt a műsortervben. Ebben a súgópéldányban a húzásokat fekete színű ceruzával jelezték. A példány legérdekesebb része az utolsó oldal, ahol Mustó Gusztáv súgó rögzítette, hogy mely településeken súgott, sőt azt is lejegyezte, hogy egy-egy városban hány alkalommal segítette súgóként társulatát. Ezek alapján: „Súgtam Aradon Júly. 18-án 861”, „1861 Temesváron kétszer, Nagybecskereken háromszor”, „Lugoson súgtam kétszer”, „Súgtam Nagyváradon”, Súgtam … Aradon jan. 27-én 863” Mustó időnként még kommentálta a saját súgásának minőségét is, pl. „Súgtam mint egy fél isten…”.

Mustó Gusztáv (1841-1910) színész, zenész, súgó 1859-ben Debrecenben lépett fel először. 1861-től kezdve lett tagja a Szabó József és Philippovits István által vezetett társulatnak. Az 1861/62-es évad során Aradon dolgozott. 1866-tól egészen 1875-ig Debrecenben játszott. Lábsérülése miatt 1876-tól kezdve nem léphetett többé színpadra. Súgóként „zenei képzettsége, színpadi jártassága segítette”. 1875-ben a Nemzeti Színház, 1884-ben az Operaház súgója, utóbbi helyen korrepetitorként és kisebb szerepek betanítójaként is működött.

A harmadik súgópéldány egy külföldi szerzőpáros, Charles Nuitter (1828-1899) francia librettista, fordító, levéltáros és Joseph Derley Egy csésze thea (Une tasse de thé) című egyfelvonásos vígjátéka, amelynek ősbemutatóját 1860. szeptember 28-án tartották a párizsi Théatre de Vaudeville-ben. Később New Yorkban és Londonban is bemutatták darabjukat. Érdekesség, hogy Nuitter 60 balett forgatókönyvét írta, amelyek közül talán a leghíresebb Leó Delibes Coppéliája. 1850-től írt librettókat, ő készítette el Jacques Offenbach A rajnai sellők című művének szövegét is, továbbá nevéhez fűződik számos Richard Wagner opera (A bolygó hollandi, Tannhäuser, Rienzi, Lohengrin) francia nyelvű fordítása, ahogy Carl Maria von Weber, Vincenzo Bellini és Wolfgang Amadeus Mozart operáinak szövegkönyveit is lefordította franciára. Az Egy csésze thea magyar nyelvű fordítását Feleky Miklós (1818-1902) színész, rendező, színigazgató készítette. Az utolsó oldalon szerepel ugyancsak Mustó Gusztáv súgó bejegyzése: „Sugtam Aradon dec. 29-én 862”. Ebben az évadban is a Szabó József- és Philippovits István-féle társulat működött a városban. A példányban kék ceruzával húzták alá a szerzői utasításokat, „nehogy a súgó véletlenül azt is súgja”. A második és a harmadik oldal közé az aradi előadás német nyelvű hatósági engedélyét kötötték be, a hatósági viasz pecsét is sértetlen, ezáltal ez a példány egyben cenzúrapéldánynak is számít.

A színházi szövegkönyvek másik jelentős csoportját ugyanis az úgynevezett cenzúrapéldányok teszik ki. Magyarországon a 17. századtól kezdve „világi, állami hatóságok gyakorolták” a cenzúrát. „A cenzúra, kéziratban fekvő vagy nyomtatott művek elvi szempontból történő elbírálása”. Egészen 1867-ig – 1848 és 1849 kivételével – működött a színházi cenzúra is, amely a hazai színházi életben jelentős szerepet játszott. Ez előzetes cenzúrát jelentett, azaz „a 18. század második felétől kezdve a német és magyar előadások szövegeit is cenzúrázták. A darabokat fel kellett terjeszteni a Helytartótanácshoz, ahol a cenzor átvizsgálta, a kifogásolt részeket törölte, majd a példányt záradékkal ellátva, lepecsételve, aláírva visszajuttatta a színházhoz”. 1840-ig „a színművek bírálata ugyanazok kezében volt, mint a könyvrevízió, a Helytartótanács egyik ügyosztálya alá beosztott censor regiusokéban”, azonban az is előfordulhatott, „hogy a pesti helyi cenzor vagy egy nagyobb városé intézte az ellenőrzést”. A német nyelvű előadásokkal és színdarabokkal kevesebb gondja volt a hatóságoknak. A tervezett előadásokat megelőzően a társulat igazgatójának fel kellett terjesztenie a Helytartótanácshoz a játszani kíván darabok listáját, a cenzor ezt összehasonlította „a bécsi tilalmi listával, ha egyik-másik nem felelt meg a szabályoknak, azt vörös ceruzával kipipálta, és a jegyzéket visszaküldte”. A magyar színdarabokkal azonban már bonyolultabb volt az eljárás. Színre vihettek olyan magyar darabokat, amelyeket a cenzúra még nem ismert. Többször is indítványt tettek arra, hogyan javítsanak egy-egy művet ki annak érdekében, hogy előadhassák. Ha egy darab bemutatását mégsem engedélyezték, azt meg kellett indokolniuk.

A szabadságharc bukását követően a cenzúra „az elnyomatás egyik eszközévé vált”. „Kezdetben a megszálló hadsereg katonai parancsnoksága gyakorolta”. Bach belügyminiszter idején „a hatalom katonai és igazgatási szervei korlátlanul uralkodhattak a cenzúra-bizottságok és a rendőri szervek segítségével”. 1850. november 14-én adták közre, majd ugyanezen év november 25-én lépett hatályba „a magyar színházak, színtársulatok működési feltételeit meghatározó belügyminisztériumi színházi rendelet (Theaterordnung)”, amelynek „rendelkezései rendkívül szigorúak voltak”, a cenzúrát is módfelett megszigorították. A szövegkönyvek ellenőrzése mellett „az előadásokon is mindig részt vett valaki a felduzzasztott cenzori bizottságból”. Sopronban működött a Kerületi Helytartótanács Rendőri Osztálya, amely „szabályozó rendeletek sorozatát zúdította az ország színházi vezetésére”. A cenzúra „szinte változatlanul ténykedhetett az enyhülés évei alatt is”, de egyszerűsített formában. 1859-től alaposan átnézték a szövegkönyveket, több esetben javasoltak szövegkorrekciókat. Egy jó példa 1861-ből arra, hogy még a katonai tisztségeket betöltőknek is résen kellett lennie a színházi cenzúra tekintetében, a vidéki sajtó tanulmányozása során. Coronini főhadparancsnok a helytartótanácshoz 1861. július 29-én Budán kelt iratában így fogalmazott: „Van szerencsém a Győri Közlöny f. hó 25-én megjelent 59. számában, a Napló rovatban közölt színházi műsorra felhívni a Főmélt. HTT. figyelmét. Ugyanis olyan előadásokat hirdet, amelyeket a kormányzat eddig tilosnak nyilvánított. Ezek: Rákóczy Ferenc fogsága… „ 1863. május 18-án a Budán működő „Magyar Királyi Helytartótanács leiratában a színpadra kerülő művek engedélyezését a helyi hatóságok jogkörébe utalta”. Ennek következtében már nem kellett valamennyi színdarab szövegét felterjeszteni a központi hatóságokhoz, csak kirívó esetekben, a helyi hatóságok jogkörébe került a cenzúrázás joga, ezáltal a szigor is csökkent.

A győri könyvtár Muzeális gyűjteményében megtalálható másik cenzúrapéldány szintén Szigligeti Ede műve, mégpedig Fenn az ernyő nincsen kas című háromfelvonásos vígjátéka, amelyet 1858-ban írt. Szigligeti vígjátékainak egy része a családi életről, kiváltképp a házasságról szóltak. A mama (1857) című komédiájától kezdődően „már-már a jól komponált jellem vígjáték szintjére emelkedtek”, ezek közül számít az egyik legjobbnak a Fenn az ernyő nincsen kas is, amely szintén a „polgári házasság belső ellentmondásait mutatja be”. Ez a darabja azzal emelkedik ki a többi vígjátéka közül, hogy egyrészt ebben sikerült a korát a legjobban megelevenítenie, „a szereplők gondolatvilágában és elejtett megjegyzéseiben a kapitalizálódó és nagyvárossá váló Budapest mindennapi élete tükröződik”. Szigligetinek sikerült vígjátéki konfliktusaival és párbeszédeivel is kitűnően jellemeznie „a felfelé kapaszkodó és szédelgő polgárságot”. Másrészt már nemcsak a polgári házasság visszásságának kritikája, hanem célpontul szemelte ki „az egykorú nemesi-polgári, már-már dzsentri jellegű társadalmat is”. Ez utóbbit Rejtei nevű szereplőjének segítségével mutatja be a szerző, ő ugyanis a darabban „a pénztelen gavallér, aki urizálva, költekezve él, hogy gazdagnak lássék, hogy utóbb könnyen tehessen szert olyan feleségre, aki majd megszabadítja adósságaitól”, a kiszemelt menyasszony családja azonban ugyanolyan megfontolásból költekezik, mint ő.

A példány harmadik oldalán két, viaszpecséttel ellátott hatósági engedély található. Azaz mind a két, állományban lévő cenzúrapéldányban a bevett szokásoknak megfelelően szerepel mind az engedély, mind a pecsét. A Fenn az ernyő nincsen kas ezen példányának címlapján szintén olvasható Szigligeti Ede játszási engedélye. „Ezen darabom előadatási jogát Benedek József úrnak oly föltét alatt engedtem át, 24 ft tiszteletdíjért, hogy azt, mikor benne ő lép fel, a vidéki színpadokon mindenütt adathassa. Pesten máj. 26. 1858. Szigligeti”. Benedek József (1827-189) színész és rendező, aki 1844-ben kezdte pályafutását, 1850-től egészen 1862-ig Latabár Endre társulataiban szerepelt, majd 1863-tól egészen 1880-ig a Nemzeti Színházban volt tag, 1881 és 1883 között Miklósy Gyula társulatában szerepelt, 1883-ban abbahagyta pályáját, és az Országos Színészegylet pénztárosa lett.

Az ötödik, a Muzeális gyűjteményben található színházi kézirat egy ún. szereppéldány, azaz „a színpadi mű szövegének a színész részére kiírt, szerepének replikáit, ill. a partnerek végszavait tartalmazó példánya”. Szigligeti Ede Fenn az ernyő nincsen kas című vígjátéka 5 szerepének szövegeit tartalmazza. Nem teljes, két szereplő példánya hiányzik.

oszem

Felhasznált irodalom:
Staud Géza: A magyar színháztörténet forrásai I. rész;
Bartha Katalin Ágnes: Neoabszolutizmus és színházi kultúra (cenzúra, színpadi dramaturgia és Shylock-alakítás) In: A látható jelentés : színház- és filmtudományi írások szerk. Egyed Emese;
Koltai Virgil: Dr. Kovács Pál élete és működése;
Új magyar irodalmi lexikon;
Piroska Katalin-Piroska István: Az aradi magyar színjátszás 130 éve I. kötet 1818-1905;
Magyar színházművészeti lexikon főszerk. Székely György;
Márfi Attila: Színjátszás Pécsett, az abszolutizmus idején – a cenzúra intézkedései;
Megbíráltak és bírálók A cenzúrahivatal aktáiból 1780-1867. vál…. Mályuszné Császár Edit;
Márfi Attila: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának levéltári forrásai a Baranya Megyei Levéltárban: 1849-1886;
Márfi Attila: Színjátszás Pécsett, az abszolutizmus idején – a cenzúra intézkedései;
Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött : fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből;
A magyar irodalom története IV. kötet A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig. Elérhetőség itt;
Kovács Pál legújabb vígjátéka : Hirek rovatban : A kelepce In: Szabad Polgár : 1872-1875 : politikai, közgazdasági és kereskedelmi hetilap (2. évf. 10. sz. (1873. febr. 2.)) p. [3.];
alex.onb.ac.at

Szigligeti Ede képe a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

Az Érdekességek a győri könyvtár Muzeális gyűjteményéből cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.