Komédiás beszélgetések – Találkozás Mózes Anita színművésszel

Bári Edit írása

mozes-anita

A Komédiás beszélgetések – Színházat mindenkinek csoport tagjait közös célok fűzik egybe: a lehető legtöbbször ülni a színházak nézőterén, megnézni minél több előadást, és az élményeket, benyomásokat megbeszélni egymással, valamint természetesen egy-egy színművésszel. Ilyen összejövetelre került sor október 24-én délután is a Komédiás Étterem udvarán, ahol a nyári hangulatot idéző időjárás mellett a Győri Nemzeti Színház gyönyörű és bájos fiatal művésze, Mózes Anita társaságát is élvezhettük.

Mózes Anita 1985-ben Gyulán született. Színészi pályája szinte töretlenül haladt, amiben nagy szerepe volt nagypapájának, aki operett rajongó volt, így Anita már kicsi gyermekkorában magába szívta például a Csárdáskirálynő melódiáit. Tízévesen már a Békéscsabai Színistúdió tagja volt, majd a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatos tanulójaként érettségizett, és 2009-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán szerzett diplomát. Ettől az évtől kezdve lett a győri társulat oszlopos tagja. A többszörös Kisfaludy-díjas és Taps-díjas művész sok-sok előadásban és szerepben sziporkázott eddig.

Ezen a délutánon is készültünk kérdésekkel, hogy szerepekről, tervekről, sikerekről és a teátrum világáról faggassuk a népszerű művészt, azonban Mózes Anita nagyon kedves és számunka megható kérést fogalmazott meg: ahogy mondta, ő is szeretné közelebbről megismerni rajongóit, szeretné tudni, ki mivel foglalkozik, amikor éppen nem a színházi lét szivárványszínű horizontján bolyong. A meglepő és váratlan fordulat lelkesítően hatott, amitől a hangulat természetesen még közvetlenebb és vidámabb lett.

Az óra mutatói azonban vészesen haladtak előre – valahogy sokkal gyorsabban, mint szerettük volna –, így bizony nem sok időnk maradt kérdezgetésre. Mégis mit árult el saját magáról Anita? Megtudtuk, hogy a színjátszáson kívül is vannak tervei, a színház falain belül és kívül egyaránt. Egyik kedvenc darabja a Rent című előadás volt, és szívesen játszaná egyszer Szent Johanna szerepét. Szabadidejében imád filmet nézni, társasjátékozni, és kedveli a Playstation játékokat is.

A Primadonnák Meggie-je, a Szibériai csárdás Mizzije, a Két úr szolgája című előadás Beatricéje és a felejthetetlen Padlás Kölyök szelleme nem csak a színpadon játszva, de a való életben is elbűvölt bennünket, így ismét csodás délutánt töltött együtt a színházkedvelők csapata, ezúttal Mózes Anitával, egy kedves, közvetlen emberrel és kiváló művésszel, akinek köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat, és velünk volt!

Bári Edit
Fotók: Sopronyiné Kovács Anna

2019.10.28