Ennek a gyilkossági osztály problémás fenegyereke, Harry Hole is tagja, ami nem mindenkinek van ínyére. Mivel azonban megérzései többnyire kulcsfontosságúak egy-egy ügy felderítésében, Bjarne Møller, a gyilkosságiak főnöke ragaszkodik ahhoz, hogy ő is a csapat tagja legyen. Még annak ellenére is, hogy Harry nincs a legjobb passzban: előző társa, Ellen meggyilkolása továbbra sem hagyja nyugodni, barátnője, Rakel pedig Moszkvában van, gyereke elhelyezési ügyét intézni.

Harry az alkohol mellett egy – másik – régi szerelmével, Anna Betsennel próbál vigasztalódni. A nő lakásán töltött este után nagy meglepetésére saját otthonában ébred, és az elmúlt éjszakából semmire sem emlékszik. Ennél azonban jóval kellemetlenebb, hogy Annát aznap reggel holtan találják az ágyában, golyóval a fejében. Az eset öngyilkosságnak tűnik, viszont Harry túl jól ismeri a nőt, és meg van győződve, hogy gyilkosság történt. Alibije azonban nincs, így inkább megpróbálja eltitkolni az áldozattal való kapcsolatát, abban bízva, hogy majd sikerül a háttérben kiderítenie, mi történt a szóban forgó éjszaka. Valaki a háttérben azonban nagyon rá szeretné sütni a gyilkos bélyeget, és fenyegető e-mailekben kezdi zsarolni, így sietnie kell az ügy felderítésével. Mivel pedig a bankrablások sem állnak le, Harrynek két fronton is helyt kell állnia. Két fiatal kollégája, az újonc, de rendkívül tehetséges Beate Lønn bűnügyi technikus és Halvorsen nyomozó személyében segítőtársa is akad, azonban a testületen belül egy komoly ellenféllel is szembe kell néznie.

A Nemeszisz Jo Nesbø Harry Hole-sorozatának a negyedik kötete, amely viszont másodikként jelent meg a magyar fordításban. A sorozat előző három kötetéhez – Denevérember, Csótányok és Vörösbegy – viszonyítva talán ez az első, hagyományos értelemben vett skandináv krimije a szériának. Az első két kötet nem is a skandináv államokban játszódik – tehát e téren is kissé kilóg a sorból –, a harmadik már sokkal közelebb van ahhoz, amit az olvasók társítanak ehhez a műfajhoz, viszont még itt is van néhány rendhagyónak mondható kilengés. A külföldi helyszínektől a Nemesziszben sem szabadul meg teljesen a szerző, itt azonban már csak egy mellékszál, tulajdonképpen egy nyom ellenőrzésének idejére hagyják el Norvégiát a szereplők. Ezúttal Brazília a célpont, amellyel Ausztrália, Thaiföld és Oroszország után tehát egy újabb helyszínen „szúrja le a jelzőpálcát” Nesbø. Ettől a külföldi kitérőtől függetlenül a sorozatnak ez a része illeszkedik a legjobban azokba a keretekbe, amelyek a skandináv krimit meghatározzák – vagy meghatározták a kétezres évek legelején.

Bár magában az alaptörténetben – a párhuzamosan futó, majd érintőlegesen kapcsolódó két bűncselekmény és nyomozás – minden megvan, amit Nesbø-től elvárhat az olvasó, és az eseményeket a legváratlanabb pillanatokban fejre állító csavaroknak köszönhetően a szóban forgó részek kellőképpen szórakoztatóak, mégsem ezek adják a regény igazi sava-borsát. Ennek elsősorban az az oka, hogy a szerző túlságosan is szabadon engedte a fantáziáját, ezzel pedig túl megrendezettnek, helyenként egyenesen erőltetettnek tűnik a történet, és a bűncselekmények mögött álló indítékok sem feltétlenül meggyőzőek. Nem véletlen tehát, hogy a regény legérdekfeszítőbb elemévé a két bűnügyi szálat átszövő konfliktus válik, amely szorosan összefügg Harry nyomozótársának, Ellennek a meggyilkolásával. Ebben a szálban felértékelődik Tom Waaler szerepe, aki a teljes sorozat során Harry Hole egyik legkeményebb ellenfelének bizonyul, annak ellenére, hogy elvileg ugyanazon az oldalon állnak, a rendőrség szolgálatában pedig ugyanaz lenne a feladatuk és céljuk: elkapni a rosszfiúkat. Waaler egyébként már az előző kötetben, a Vörösbegyben is szerepet kapott. (Illetve majd a következőben is szerepet kap, így számomra elég nehéz kettejük viszonyáról úgy beszélni, hogy utóbbitól teljesen elvonatkoztatok, annál is inkább, mivel a sorozat ötödik kötetét a Nemeszisz után nagyon kevéssel olvastam, ami csak felerősítette ennek a szálnak a hatását.)

A Nemesziszben egyelőre csak „kóstolgatják” egymást a felek – ha lehet így fogalmazni –, és Waalerről elég keveset tudunk meg – igaz, még mindig többet, mint maga Harry –, de azért már itt kibontakoznak annak az ellentétnek a részletei, ami kettejük személyisége, gondolkodásmódja, elvei között feszül. Az egész pedig abban a hajtóvadászatban csúcsosodik ki, amit Waaler Harry Hole ellen folytat, miután rájön, hogy van valami, amivel sarokba szoríthatja. Végül egyikük sem éri el a célját – leszámítva nyilván a bankrablási ügy és Anna halálának felderítését –, de Nesbø egy percig sem hagy kétséget az olvasóban afelől, hogy ennek a párharcnak lesz még folytatása.

Márton János
Forrás: olvasoterem.com