103

Vidocq

Szilvási Krisztián újranéző filmkritikája

vidocq

A Vidocq egy látomás – látogatás egy arctalan fantom kísértő (lelki)világában. Mintha egy képregénybe cseppennénk, ahol csak egyetlen szuperhős van, ő viszont a rossz oldalon áll. Ennek folytán kiegyenlítetlen a küzdelem: Vidocqot (Gérard Depardieu) meg is gyilkolja a tükörmaszkos lidérc rögtön a film elején. De ha már a misztikum (és az alkímia) földjén járunk, azt is tudnunk kell, hogy sok minden csak látszat, és ezért végig ott motoszkál a fejünkben a gondolat (vagy remény), hogy talán Vidocq mégis életben van. Vagy ha nincs, hát feltámad.

Ez a torzított-sarkított világ, ahol láthatatlan volta miatt egy mitikus magasságokba emelkedő fantom tizedeli a fiatal lányokat és tehetős üzletembereket, Pitofnak köszönhető. A művésznevet használó francia rendező avatott mestere a vizuális effektusoknak, többek között a Delicatessen, az Alien 4., az Asterix és Obelix vagy a Jeanne DʼArc őrzik szakértelmének keze nyomát. A Vidocqnál már a rendezői székbe is felkapaszkodott, és olyan világot tár elénk, amely egyszerre tölt el rettegéssel és csodálattal. Rettegéssel, mert a domború lencse, az őrült dinamikájú képek és vágások, a folyton fenyegető villámlás és az élénk színek (virágok, ruhák) kontrasztja olyan világba kalauzol, ahol valóban életképesnek tetszik egy olyan rém, aki repül, hatalmában tartja az elemeket, s ráadásul egy lelkeket rabló tükör az arca. Csodálattal pedig ugyanezekért. Ez a kettősség végig ott ül a filmen, a néző pedig őrlődik: ember az ellenfél vagy természetfölötti lény? Pitof egészen a Vidocq végéig megtart bennünket ebben a dilemmában, s még a végkifejlet után is ad egy kis tápot a bennünk lakozó kisördögnek – nem zárja le teljesen a filmet, hiszen egy álom-világban bármi megtörténhet.

A 2001-ben készült Vidocq-ról írott kritikák hol magasztalják, hol tiporják a film történetét. Igaz, ami igaz,nem minden történés érthető kristálytisztán, néhány lyuk is felfedezhető a forgatókönyvben, de egészében nézve semmi baj a sztorival. A kezdés nagyot szól, rendesen felkelti az érdeklődést, és a nyomról nyomra járás is egészen elfogadható. Aztán abba a hibába esik a film, mint jó néhány társa – a finisre kifogy belőle a szusz. A végkifejlet (a tükrök között) lapos, mi több, nagyon sablonos. Láthatólag elfogyott az ötlet, és olyan befejezést akartak, amely hű a film misztikus bevonatához – kár, hogy nem szántak rá több időt, talán befutott volna egy jobb ötlet. Összefoglalva azonban elmondható, hogy Pitof első rendezése izgalmasra, szórakoztatóra és látványosra sikeredett remek karakterekkel (Vidocq, Nimier, Préah), baljós légkörrel, stílusos képekkel. A Vidocq – látványvilágát tekintve – remekül illeszkedik az új évezred francia stílus- és vizuális világához (Bíbor folyók, Farkasok szövetsége).

Szilvási Krisztián

2019.10.22