107

Portré: Hokuszai, a japán Picasso

SzaSzi írása

hokuszai-kacusika

1760. október 21-én vagy 30-án született Edo (ma Tokió) legszegényebb negyedében a japán festészet egyik legnagyobb mestere, Hokuszai Kacusika. Kivételesen hosszú élete során elképesztő méretű, több mint harmincezer munkából álló életművet alkotott. 13 éves korától 89 éves koráig (mintegy 70! éven át) dolgozott művein, így nem csoda, ha sokoldalú tehetsége különböző stílusokban és témákban mutatkozik meg.

Művei között a legjellemzőbbek a fametszetek, a tusrajzos vázlatok és könyvillusztrációk, de készített festményeket is bőven, ugyanakkor a manga atyjának is tartják. Csodálatos tehetségét Picassoéhoz szokták hasonlítani. Az egyik legismertebb, A Fuji 36 látképe című sorozata ma, 170 évvel a halála után is elbűvöli szemlélőjét. Az 1870-es években az európai művészek is felfedezték, s a japonizmust divatirányzattá tették. Hatása tetten érhető az olyan korai impresszionista művészeknél, mint Edgar Degas, Édouard Manet és Claude Monet, vagy a posztimpresszionistáknál, például Vincent van Goghnál, valamint a szecesszió művészeinél, így Henri de Toulouse-Lautrecnél.

Hogy megértsük az ő nagyságát és jelentőségét, J. Holmes Hokuszait bemutató könyvének előszavából induljunk ki! Azt írja, hogy „a japán festők évszázadokon át megelégedtek a náluknál jóval ősibb hagyományokra támaszkodó kínai és koreai mesterek másolásával (…) egészen amíg az ún. ukijo-e („a tünékeny világ képei”) stílus divatjának elterjedése friss és eredeti lendületet nem adott e művészeti ágnak.” Amikor a XVIII. század folyamán ez is fokozatosan szabályokká merevedett, akkor érkezett Hokuszai, és új életet lehelt a metszetekbe, megújítva ezzel a japán festészetet.

Nemcsak a festés, hanem az élet és a szellem mestere is volt. A Fujiról készített 36 látkép sikere arra serkentette, hogy 100 darabra egészítse ki sorozatát. Új gyűjteményéről ő maga ezt írta: „Hatodik életévemtől kezdve festésre ösztönöz minden, amit látok. 50 éves koromig nagyszámú rajzot tettem közzé, de mindaz, amit 70 éves koromig alkottam, említésre sem érdemes. Csak most kezdek megérteni valamicskét a természet, a növények, fák, négylábúak, madarak, halak és rovarok lényegéből. Mire 80 leszek, még messzebbre jutok, és 90 éves koromban behatolok a dolgok titkaiba. 100 évesen bizonyára elérkezem majd a legmagasabb mesterségbeli tudás stádiumába, és mire 110 leszek, minden, amit alkotok, minden pont és vonás élővé válik. Aki addig él, ameddig én, megláthatja, hogy betartom a szavamat. Írtam ezeket hetvenöt éves fejjel én, az egykori Hokuszai, ma a Rajzok Vén Bolondja.

Bár a kilencvenedik életévét nem érte meg, bámulatra méltó életművet hagyott hátra. E hosszú idő alatt több mint harmincszor változtatott nevet. A napvilágot Tokitaró néven látta meg. 12-13 éves korában elhagyta a szülői házat, s apja tükörkészítő műhelye után elszegődött egy könyvkereskedésbe, majd egy fametsző műhelybe, amelyeknek meghatározó jelentősége volt későbbi életében. 18 évesen a korszak híres művésze, Kacukava Sunsó tanítványa lett, mindent megtanult, amit az ukijo-e stílusról lehetett, de a szakítás elkerülhetetlenné vált, különösen mestere halála után. A húszas éveiben Sunro, a harmincas éveiben Szori, negyvenesen Hokuszai, ötvenesen Taito, hatvanasan Iicu, hetvenes éveiben „a rajzok vén bolondja” (vagyis Gakjó Ródzsin Mandzsi, sírjára is ez került). Még több más, nem hivatalos álnév alatt is rábukkanhatunk műveire. Egész Edoban nem akadt még egy ember, akinek ennél több neve lett volna, még úgy sem, hogy a japán művészeknél bevett szokás volt a névváltoztatás. Stílusát is legalább ilyen gyakran váltogatta, s feljegyezték róla, hogy lakóhelyet is körülbelül kilencvenszer cserélt. Hogy miért? Nem törődött a hétköznapi dolgokkal, a környezetével, piszokban élt, csak a művészet érdekelte, s örökösen az élet titkait kutatta. Amikor elviselhetetlenné vált a kosz és a rendetlenség, egyszerűen elköltözött.

„Bár bámulatra méltó mennyiségű művet alkotott, Hokuszai soha nem tudott kitörni a szegénységből. Végtelenül büszke volt a művészetére, és nem férhettek hozzá azok, akik csupán vásárolni szerettek volna munkáiból anélkül, hogy az illő tiszteletet megadták volna az alkotónak. Legendás volt ugyanakkor a gyermekek iránt tanúsított kedvessége és a megpróbáltatásokban tanúsított páratlan lelki nagysága. Bár a festők között hatalmas tekintély övezte, és hírneve a sógun udvaráig is elért, soha nem kereste mások társaságát (…) Ojei nevű lánya kivételével Hokuszai mellett nem volt a szó szoros értelmében vett tanítványi kör. Mégis sok követője, tanítványa akadt…” – írja J. Holmes említett könyvében.

Hosszú és gazdag élete döntő részében napkeltétől késő éjszakáig dolgozott, s ilyenkor teljesen elmerült a művészetben. A harmincas éveiben járt, amikor a hagyományos japán témák – kabukiszínészek, szumóbirkózók, történelmi események, regék helyett közvetlen embertársai felé fordult. Zsánerképein őket, az egyszerű embereket ábrázolja, amint dolgoznak, ahogyan élnek. Ezen túl sokat vándorolt a természet titkait fürkészve. A természetet ábrázoló alkotásai jól tükrözik a mester szellemi és művészi fejlődését. Még hetven évesen is új kihívásokat látott maga előtt: a Fuji szüntelen változó szépségét igyekezett megragadni. Új kompozíciókat és soha nem látott színeket alkalmazott, olyanokat, amelyek utánozhatatlanok, és amelyek tanulmányozása, megfejtése számos kutatónak, tudósnak okoz fejtörést. A következő két példa jól szolgálhatja ennek megértését.

hokuszai-kacusika

Nézzük meg A nagy hullám Kanagavánál című fametszetet (a fenti képen), amely Leonardo Mona Lisája mellett a legtöbbször sokszorosított képzőművészeti alkotás a világon! Talán elsőre is feltűnik, hogy a tajtékzó hullámok mintha kis karmocskákban végződnének. Hogyan lehetséges ez? Miért így festette meg a mester, holott tudjuk jól, hogy mindig a hitelességre törekedett? Egy japán kutatás szerint ötezred másodperces zársebességnél a fénykép ugyanilyen karmokat mutat. Ilyen csodálatos, apró részletet pedig csak rendkívül éles szemmel és figyelemmel lehet felfedezni, megragadva a jelenség belső lényegét. A Fuji látképét megörökítve Hokuszai eljutott a kivételes pillanat megragadásáig is. Másik műve, a Finom szél, tiszta reggel egy olyan kivételes pillanatban örökíti meg a szent hegyet, amikor a hajnali napfény rövid időre vörösre festi az egyébként sötét színű sziklákat. Ez egy annyira rendkívüli látvány, amelyet csak felhőtlen napokon és csak akkor láthatnak a koránkelők, ha előző este esett az eső. Sok fotós állítja, hogy a vörös Fujit lencsevégre kapni rendkívüli lehetőség, s lehet, hogy évekig nem adatik ilyen alkalom.

Hokuszai sokat vándorolt a természet titkait fürkészve, s bár élete során megismerte a szenvedést is, művészetében a tökéletesre törekedett. Mohón szívta magába az újdonságot, így például azokat a nyugat-európai technikákat, amelyek a külföldi enklávéval érkeztek. Ilyen az árnyékolás, a perspektíva használata. Vázlatkönyveiben mindenfélét lerajzolt, állatokat, növényeket, embereket szabad és könnyed stílusban. 15 kötet, kb. 4000 vázlat. Mindez az Edo-kori Japán szokásainak kincsestára, ugyanakkor mélyen hatott a nyugat-európai művészetre is. Emberalakjai hitelesek, és olyan részletesek, hogy akár animációs filmhez is felhasználhatnánk. Nem véletlen, hogy a manga (japán képregény) atyjának is őt tartják. Élete vége felé a fametszetek, tusrajzok helyett ecsetet ragadott, s a festés a szabadság újszerű élményét nyújtotta számára. Különösen a színezés kifejező ereje ragadta magával. Mindent kipróbált a leheletfinom ecsetvonásoktól a legmerészebb tónusokig. Az obuszei Gansho-in templom mennyezetén mai napig látható főnixmadara a kék, bíbor, zöld, vörös színeiben pompázik, s olyan mágikus árnyalatokban, finom színharmóniákban, hogy egészen frissnek hat, szinte elvarázsolja a szemlélőjét.

Érdekesség, hogy a londoni British Museum 2017-ben nagyszabású életmű-kiállításon emlékezett meg róla, illetve erről Hokuszai – A nagy hullámon túl címmel látványos ismeretterjesztő filmet is bemutattak, amely tulajdonképpen egy exkluzív tárlatvezetés a múzeum azonos című kiállításáról. A film egyedülállóan átfogó képet nyújt a japán mesterről és munkásságáról, sőt az elzárkózó 19. századi Japán titokzatos és egzotikus világáról is.

SzaSzi

Forrás: Hokuszai J. Holmes alapján szerk. Rappai Zsuzsa, Budapest: Ventus Libro K, cop. 2008.; Szató Tomoko: A japán művészet, Bp. Scolar, 2009.; Egy geniusz portreja: Kacusika Hokuszai (1760 1849) japán dokumentumfilm (rendezte: Sawamoto Hitoshi)

A képek a Wikimedia Commons és a flickr.com gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók (a galériában lévő sorrendben): 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép.

2019.10.21