A nácik által megálmodott nemzeti egység távolról sem valósult meg, a kalács és korbács politikája nem érte el célját. Bár a munkások számára megnyílt a keresetek növekedésének esélye, amit a konjunktúra tett lehetővé, ez leginkább a készülő háború anyagi bázisát volt hivatott megteremteni a fogyasztási javak terhére. A népautó (Volkswagen) és a rádiókészülékek elterjedése vitathatatlan életnívó-emelkedést jelentett, ugyanakkor a szakszervezeteket felszámolták, s helyette létrehozták a Náci Munkafrontot.

Az ideológiai nevelés a bölcsőtől a sírig tartott a nemzetiszocialista tömegszervezetek révén. Az osztályharc kiiktatását a fajok harcával igyekeztek felcserélni, melyet világuralomra való predesztináltságuk igyekezett alátámasztani. Megpróbálták az egyházat is pacifikálni, a híveket birodalmi egyházba terelni – mérsékelt sikerrel. A szociáldarvinista elméletet érvényesítették a betegek és deviánsok elpusztításával, sterilizálásával. A zsidóság és az alacsonyabbnak tartott társadalmi elemek kiiktatását nem csupán faji, de gazdasági érdekek is motiválták.

A könyvből képet kapunk a női szerep náci értelmezéséről, valamint a velük kapcsolatos elvárásokról is. Megtudhatjuk, milyen szerepet játszottak a nagyiparosok a háborús bűnökben – külön tanulmány szól erről a kötetben. A mű szerzői eloszlatják azt a félreértést is, mely szerint a hadsereg mentes volt a módszeres gyilkolásoktól, mindez csak külön osztagok műve volt. Vizsgálják azon tudósok felelősségét is, akik munkájukkal hozzájárultak a náci rendszer működéséhez.

Kitérnek arra is, hogyan dolgozta fel a háború utáni Németország a náci múltat, miként viszonyulnak hozzá a történetírók, filozófusok. A mérleg felemás: igaz, hogy napjainkra eljutottak a múlttal való hatékony szembenézésig, de még ma is akadnak a korszak cselekményeinek bagatellizálói. Az biztos, hogy nem mindenki kapta meg méltó büntetését, sőt számos egykori bűntárs fényes karriert futott be.

Felvetődik a kérdés, hogy egy nagy múltú, az emberiségnek kiváló koponyákat és műveket adó nemzet hogyan juthatott el oda, hogy milliók jogfosztottságát, kirablását és végső megoldásként legyilkolását eltűrje? Mennyit tudhatott vagy nem tudhatott az átlagpolgár a gázkamrák világának kegyetlen valóságáról?

Végül a kötet figyelmeztet mindenféle diktatúra önkényének, emberpusztításának szörnyűségére, és óv attól, hogy a nemzetiszocialista, illetve bolsevik terroruralom valamelyikét jobb színben tüntesse fel.

Csiszár Antal