Jó éjt, anyu! – Ich seh ich seh
Szilvási Krisztián 1 perces filmkritikája
Az osztrákokkal valami nem stimmel. Olyan ez, mint amikor érzed a zsigereidben a természetfelettit, itt viszont manifesztálódik is. Nem feltétlenül elegáns mondjuk Natascha Kampusch fogvatartójával példálóznom, vagy az amstetteni rémet hoznom fel igazolásként, de mégis. A pszichés-lelki zavar filmeken keresztül is megjelent már: lásd Michael Haneke dirigálásában az 1997-es Furcsa játékot (Funny Games). Itt pedig az újabb „gyöngyszem”, Veronika Franz és Severin Fiala kettősének pszichohorrorja, a Jó éjt, anyu! (Ich seh ich seh), amely Ausztria hivatalos jelöltje volt a 2015-ös Oscar-díj legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.
A Goodnight Mommy (nemzetközi fesztiválcím) persze célegyenesbe nem jutott, de több kritikai és filmes díjat bezsebelt, ráadásul olyan trailert rittyentett össze, hogy az ember veleje görcsbe szorul tőle. Pedig a film maga összességében nem sokkal több a közepesnél. A legnagyobb problémám vele, hogy a fő rejtély nem rejtély – vigyázat, SPOILER! –, a második perctől tudható, hogy az ikerpárból csak Elias él és van ott, Lukas valójában már csak „kitalált” testvér. (Na jó, létezett ő, de meghalt.) Persze lehet, a koncepció direkt nem csinál ebből titkot, hogy még jobban összezavarjon, de nálam nem működött. Az események végig és erőteljesen a központba tolják ezt, s bár a szemszög egyértelműen Elias perspektívája, a felszínes erőlködés-jelleg pont azt halványítja el, ami a mélyben történik: az elvesztett testvér traumája hogyan torzítja fokozatosan az elmét odáig, ahonnan már nincs visszatérés, csak a színtiszta észvesztés.
A dramaturgia zavartalanul működik ugyan, de mindez most és így kevés, mert ebben az alműfajban pontosan a lélektannak kell a horrort indukálnia. Pedig az élettől (ki)robbanó fiúk és a letargikus anya közti dinamika félelmetes diszharmóniát szül a nézőben; a képek zseniális élességgel adják a kitágult és beszűkült keretek vizuális és érzelmi pulzálását; az időkezelés, és azon belül a ritmus elképesztő nyugtalanságot szító suspence-ként érvényesül. Szóval a szerkezet, az eszközrendszer és a hatásmechanizmus teljességgel működik, viszont a „fókuszpont” szerintem rosszul lett megválasztva. Susanne Wuest az anya szerepében tökéletes „félelmet” nyújt a nézőnek teljesen visszafogott, természetellenes karakterisztikájú játékával, míg a srácok, Lukas és Elias Schwarz érett tudatossággal adnak figuráiknak vivid megjelenést. Tehát sajnos kettős benyomással érvényesül előttem a film, ahol igaz ugyan, hogy látom, látom (Ich seh ich seh), de pont a lényeget veszi el a szemeim elől az, amit nem csattanónak kellett volna szánnia Veronika Franz-nak és Severin Fiala-nak. Sebaj. Talán majd legközelebb.
2014, osztrák, 99 perc
rendező: Severin Fiala, Veronika Franz
forgatókönyvíró: Severin Fiala, Veronika Franz
szereplő: Susanne Wuest, Lukas Schwarz, Elias Schwarz, Hans Escher, Georg Deliovsky
Szilvási Krisztián
2019.10.14