Szatmári Zoltán – Aszódi Attila: Csernobil

Könyvajánló

szatmari-zoltan-aszodi-attila-csernobil

A csernobili atomerőmű-balesetet követő napok egyikén ünnepeltem harmadik születésnapomat. Amint a hatóságok megszellőztették, hogy nem egészen rendben lévő dolgok történtek Csernobilban, és a jódtabletták is előkerültek, a szüleim engem is tájékoztattak: egy veszélyes felhő érkezik keletről, ezért jobb nekem a házban maradni, így lőttek az udvaron való futkározással, játékkal ünnepelt születésnapnak. Az első napokban még élvezetes is volt a helyzet, percenként húztam el a függönyt, és nagy izgalommal vártam, mikor jön már a fergeteg.

A felnőttekre nem veszélyes a helyzet, vontam le a tanulságot, hisz úgy jártak-keltek, mintha mi sem történt volna. Egy idő után viszont megelégeltem, hogy a szikrázó napsütésben híre-hamva sincs a felhőnek, így megszegtem a karantént. Azóta is élénken foglalkoztatnak a Csernobilban történtek, így amikor az HBO a Trónok harca fináléját követő letargiában előállt az azóta világhírűvé vált sorozatával, rögtön a képernyőre tapadtam.

A film hiánypótló vállalkozásnak bizonyult, napok alatt meghódította az egész világot, hetek teltek el úgy, hogy a közösségi média Csernobiltól volt hangos. A felfokozott érdeklődés középpontjában az atomenergia felhasználását támogatók és ellenzők újabb összecsapása volt, e mellett viszont számos tudományos cikk, publikáció és ismeretterjesztő anyag látott napvilágot, melyek a film keltette felhajtást próbálták kihasználni, és a széles néptömegekkel próbálták jobban megértetni a csernobili baleset okait, következményeit.

Szatmári Zoltán és Aszódi Attila könyve is szervesen illeszkedik e sorba, annak ellenére, hogy a harmadik kiadását megélő kötetről van szó. A maga nemében páratlanul részletes, alapos, sokoldalú, ugyanakkor lényegre törő és tudományos igénnyel megírt könyv révén közölt ismeretek elengedhetetlenek ahhoz, hogy megértsük, mi is történt 1986. április 26-án Csernobilban.

Dr. Szatmáry Zoltán 1986-ban személyesen vett részt a csernobili baleset következményeinek elhárításában, dr. Aszódi Attila pedig 2005-ben vezetett tudományos expedíciót az egykori atomerőmű környékére, így a szerzők felkészültsége, tudományos tapasztalataik és szakmai múltjuk biztosíték arra, hogy az olvasó hiteles információkhoz juthat. A tényeken túli világban ezekre elengedhetetlenül szükség van, különösen Csernobil kapcsán, hisz annyi féligazság, hiedelem kelt szárnyra, hogy az talán még a radioaktív felhő méretein is túltenne. A könyv alcíme erre a mítoszrombolásra utal, a szerzők vállalt célja, hogy a tudomány, szakmaiság révén eloszlassák a katasztrófához köthető hiedelmeket, tévképzeteket.

A szakterület így követel némi műszaki, természettudományi jártasságot, de a kötetet azok is élvezettel forgathatják, akiket kiver a (nehéz)vizes veríték a fenti tudományterületek hallatán. Az atomreaktorok típusai és működése, a robbantáshoz vezető műszaki okok és a szerteágazó következmények feltárása mellett a szerzők részletesen foglalkoznak az emberiséget érintő sugárzásokkal és azok hatásaival, valamint a korabeli hatóságok mai szóval divatos kríziskommunikációjának hiányosságaival is.

A könyvben több olyan állítás is található, amivel sokan vitatkoznának, elsősorban érzelmi alapon, de ha a tudományosság szigorú kritériumait tekintjük kiindulópontnak, minden egyes okfejtés logikus és kellő mértékben alátámasztott. A szerzők küldetésüknek tekintik, hogy a téveszmékkel szemben tényekkel vegyék fel a küzdelmet, és árnyalják a széles körben népszerű atomenergia ellenes irányzatok által terjesztett retorikát. Ez a másik terület, ami egyes olvasókban ellenérzéseket válthat ki, hisz Szatmáry és Aszódi hangsúlyozzák, az atomenergia szakszerű felhasználása jóval több haszonnal jár, mint amennyi kockázatot hordoz magában.

Az illusztrációkkal, diagramokkal, fotókkal és szakkifejezések jegyzékével ellátott kötet minden olvasói igényt kielégít. Akit érdekelnek a Csernobilban történtek, a katasztrófa következményei és utóélete, az atomerőművek és atomenergia felhasználása, annak kötelező házi olvasmány, minden felmerülő kérdésére választ ad. Küldetés teljesítve!

Sólyom István
Forrás: olvasoterem.com

2019.10.13