A 19. század végén az európaiak elkezdtek érdeklődni „az egzotikus, távoli tájak, szokások, emberek iránt”, ez a kíváncsiság vezetett olyan színpadi művek megírásához mint Léo Delibes Lakmé (1883), Giacomo Puccini Pillangókisasszony (1904) és Turandot (1924) című operái. Az I. világháborút követően pedig Kína és a kínai szokások kerültek az érdeklődés középpontjába, sőt „Európa nagyvárosaiban mind nagyobb számban tűntek fel távoli országokból származó kereskedők, diplomaták, s megjelenésükkel megnőtt a vegyes házasságok száma is”.

Lehár Ferenc jegyzetfüzetébe már 1918-ban írt olyan dallamokat, amelyek „egy leendő kínai tárgyú operett részleteiként szolgálhattak”. Időközben Lehárnak „elege lett az operett kötelező” boldog véget hozó lezárásából, talán épp a világ megváltozása miatt nagy merészen tragikus operettet tervezett. Az első változat, egy kínai diplomata és egy bécsi hölgy házasságára épülő operett 1918 és 1923 között készült el, és A sárga kabát (Die gelbe Jacke) címet kapta. Az ősbemutatót 1923. február 9-én tartották meg a bécsi Theater an der Wienben. A mű fogadtatása azonban elmaradt a várakozástól, 1924 májusáig csak 98 alkalommal játszották, ami egy Lehár operettnél kvázi bukásnak számított. A kritika sem tudott mit kezdeni a darabbal, maguk „a szerzők pedig nem voltak elégedettek a közönségvisszhanggal” sem. Emiatt az alkotók az átdolgozás mellett döntöttek, két új librettista közreműködésével. Léon tudomására jutott, hogy A sárga kabát spanyol bemutatója kapcsán a fordítók új címet adtak, így ezt választották az átdolgozott változat német címéül is.

Maga Lehár így nyilatkozott az alkotói folyamatról: „… régi kompozícióim között kutatgattam, kiválasztottam egyet, azután összeültem a librettistáimmal, és átgyúrtuk úgy a szöveget, mint a zenét új és modern operetté. Itt van például mindjárt egyik régi operettem: A sárga kabát. A közönség már régen elfelejtette ezt a darabomat, ám engem, amikor a múltkor megint elővettem, annyira megkapott a bája, a finomsága, hogy nyomban összehívtam a librettistáimat, és ők átírták a szövegkönyvet, én pedig átkomponáltam a zenét. Így született meg A mosoly országa, amely mostani formájában már sokkal izgalmasabb és drámaibb, mint eredetileg volt. Erre azonban szükség is van, mert a mai közönség egészen más, mint a régi volt.” Ez az új változat azonban sohasem készült volna el, ha Richard Tauber (a képen jobbra, 1891-1948) osztrák tenor nem tanulmányozta volna A sárga kabát partitúráját, és nem közölte volna a zeneszerzővel, hogy „feltétlenül énekelni kíván ebben az operettben”. Tauber az alkotói folyamatban is részt vett, Lehárral átbeszélték a zeneszámokat, továbbá abban is megegyeztek, hogy a premier helyszíne a berlini színház legyen. Lehár A sárga kabáthoz képest számos változtatást eszközölt: új részeket komponált, változtatott a hangszerelésen, „egzotikus koloritot kevert a bécsi hangzatokhoz, a bécsi keringő dallamaihoz, kínai szerelmes dalok gyengéd melódiáihoz a keleties tánczene ropogó ritmusai társulnak, mindezek felett lebeg egy tarka színekben csillogó, virágos és érzéki hangzatokban dúskáló hangszerelés”.

A Das Land des Lächelns ősbemutatóján a főbb szerepeket az osztrák szoprán Vera Schwarz (Liza), Richard Tauber (Szu-Csong), a német szoprán Hella Kürty (Mi) és a német színész és énekes Willi Stettner (Gustav) játszotta és énekelte. Lehár és Tauber jól választották meg az ősbemutató színhelyét, a Metropol várakozásaiknak megfelelően valóban kitett magáért. Az új változatot már a sajtó is elismeréssel fogadta, így írtak: „Lehár, a jelenkor operettszerzőinek legboldogabbika, sikert sikerre halmoz”. A mosoly országa a berlini ősbemutatón a közönség köreiben is óriási diadalt aratott, a német fővárosban 483 alkalommal játszották, később Londonban 778 estén adták elő. A víg özvegy után Lehár második legtöbbet játszott és legismertebb operettjének számít. A női (Liza) és a férfi (Szu-Csong) „szerepe már-már operai felkészültségű hangot igényel”, mind a berlini, mind a budapesti bemutatón vezető operaénekesek énekelték a főszerepeket. A Dein ist mein ganzes Herz (Vágyom egy nő) után kezdetű Szu-Csong dal, amely a 2. felvonásban hangzik el, kétségkívül az egyik legnépszerűbb és legismertebb operett-ária, talán nincs is olyan tenor, aki pályafutása során ne énekelte volna el legalább egyszer.

Az ősbemutatót követő évben, 1930-ban már leforgatták A mosoly országa filmváltozatát is Max Reichmann rendezésében, Richard Tauber és Mary Losseff főszereplésével.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Operett I. kötet; Nemlaha György: A mosoly országa Kossuth. K., wikipedia

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.