64

Scott Sigler: Járvány

Szilvási Krisztián könyvkritikája

scott-sigler-jarvany

Az már eleve nem jelenthet túl sok jót, ha egy könyvet a hátlapján úgy hirdetnek: „Friss vér minden oldalon”. Mármint túl sok jót az olvasóra nézve. A szűk horizontú horrorirodalom él és virul, és folyik és spriccel és bűzlik, és mindenféle gusztustalan testnedveket ereszt.

Ez a Stephen King-vonal materiálisan nem akar felölelni dimenzionálisan tág tereket, helyette a mikrokörnyezetet tölti meg csordultig rettegéssel és irtózattal, s ha lehet, ebben a mesterségesen szűkített burokban éli ki beteges fantáziáját. Hiszen sokkal, de sokkal borzasztóbb, ha az emberben magában zajlik a horror, nem pedig kívülről érkezik. Illetve fizikailag érkezhet kívülről, de mindenképpen belül növekszik, él, rombol és tombol, jócskán terelve pszichés síkra az átélteket.

No, ezen karakterisztikák mentén próbálkozik az amerikai horror- és science fiction szerző Scott Sigler Járvány című regényében. Az USA-ban 2008-ban megjelent horror pontosan ilyen koncepcióban és dramaturgiával íródott: egy kívülről (hogy honnan, rejtély) érkező fiziológiai fenyegetés erőszakos őrültekké teszi az embereket, akik aztán eszehagyott brutalitással végeznek a körülöttük élőkkel, aztán magukkal is. Először csupán egy pattanásnak vagy csípésnek indul a dolog; kinek a karján, combján, hasán vagy éppen az ülepén, hátán, lábfején. A felcsípett fertőzés kicsi dudorokból fejlődik végül meghatározatlan célt szolgáló kékes-fekete háromszögekké, amelyek fejlődésük egy bizonyos pontjától kommunikálni kezdenek az emberekkel, hogy aztán végül megpróbálják a kitörést a gazdatestből.

Sigler regénye egy Perry Dawsey nevű fiatal, egykori amerikaifoci játékos kálváriáját követi nyomon, aki először csupán konstatálja magán a furcsa, egyre inkább viszkető kinövéseket, majd úgy dönt, belőle ugyan nem esznek! Szó szerint, hiszen az idegen valamik növekedésük tápanyagait az emberből nyerik. Perry-ben 7 ilyen izé indul növekedésnek, a tökös és még mindig jó karban lévő sportoló pedig elhatározza, hogy kívül tágasabb. Szépen, fájdalmasan sorban nyesi-tépi-vágja-rágja ki magából a fejében beszélő háromszögeket, brutálisabbnál kilátástalanabb személyiségváltozáson esvén át közben. Perry felveszi az idegen nyúlványokkal-csápokkal a harcot, s még ha közben magát is kell teljesen leamortizálnia, akkor sem hagyja őket szabadon, s főleg nem magában növekedni. Kezdetét veszi tehát a harc a túlélésért, ahol végül már nem lehet biztosan tudni, ki kinek farkasa.

Sigler könyve főként azért olvasmányos, mert a belső gondolatok, beszédek és érzések olyannyira átütnek a lapok papírján, hogy szinte nehéz nem azonosulni a főhőssel. Perry Dawsey figurája teljesen az olvasóba mászik, mint őbelé az élő háromszögek. A szenvedő-küzdő vezéráldozat mellett persze több eseményszál is fut szimultán. Egy kiöregedett CIA-s nyomoz a sorozat- és tömeggyilkosok után, míg egy igazságügyi orvosszakértő és egy tudós a jelenség biológiai aspektusát kutatja az áldozatok megmaradt és döbbenetesen gyorsan pusztuló holttestein. Az egész Járvány egy kész versenyfutás, amely alapból ritmussal látja el a történetet. Sigler koreográfiája persze nem titkolja, hogy a szereplők végül egy katartikusnak szánt finisben fussanak össze, de a befejezés mégis idegenként hathat. Valahogy elüt a felépített és végletekig élezett témától, pedig éppen hogy magyarázatot ad a háromszögek létére és szándékára. Csak a finissel egy sokkalta szélesebb történetre láthatunk rá, amely a regény személyes, azaz hitelesen hatásos jellegét gyökerestül kiirtja.

A Járvány eszköztára minden mai, modern horror-elvárást felvonultat. Nem szégyell a bejáratott klasszikus szerzők kellékeihez nyúlni, de a magában hordozott taszító-gusztustalan félelemkeltés maximális hatásfokon érvényesül benne. Scott Sigler regénye ugyan nem ölt összetéveszthetetlenül egyéni jelleget, mégis látszik rajta, hogy írója tudja és érzi a műfaj dramaturgiáját. Azét a műfajét, amelynek manapság, oly sok más területhez hasonlóan, egyre és egyre magasabb az ingerküszöbe, így a „Friss vér minden oldalon” szlogen egyáltalán nem túlzás. A Járvány olvasásakor az erős idegzet és az erős lélek messzemenően javallott, minden más esetben kérdezze meg gyomortáját és jóérzését. Ők nem fognak bólogatni, vagy ha igen, az már régen rossz.

Szilvási Krisztián

2019.10.04