A mennyiség persze korántsem garantálja a minőséget, viszont egy-egy írónak sikerül kitörni, a Menny és pokol szerzője, Jón Kalman Stefánsson pedig pont egy ilyen író. Munkásságával a magyar olvasók 2018-ban ismerkedhettek meg először, amikor a Typotex Kiadó jóvoltából megjelent A halaknak nincs lábuk című regénye, amely egy csapásra nagy sikert aratott. Életművét idén a Jelenkor folytatta a Menny és pokol című trilógiával.

A trilógia első része szintén a Menny és pokol címet viseli, és a 20. század elején játszódik, nem meglepő módon Izlandon. A regény elején megismerkedünk a Fiúval és legjobb barátjával, akik épp az Elveszett paradicsom egy kölcsönkért példányával sietnek vissza a halásztelepre, ahol életük nagy részét töltik. Izland gazdasága a halászatra épül, az emberek életüket a tengerhez és a benne rejlő halakhoz igazítják. A Fiú egy tragédia után kerül a fent említett telepre, ahol barátján kívül három másik férfival él együtt, valamint a hajó kapitányával és annak feleségével. A telepen élő és dolgozó férfiak nem vágynak sokra, a lehető legtöbb halat szeretnék kifogni, majd méltányos áron továbbadni valaki másnak, hogy aztán a kapott pénzből régóta áhított dolgokat vehessenek maguknak, például egy új cipőt. A Fiú ezzel szemben, barátjához hasonlóan, rajong az irodalomért, a regényekért és versekért egyaránt. Számukra a halásztelep csak egy átmeneti hely, ahonnan egy szép nap majd távoznak, hogy valóban elkezdhessék élni életüket. A könyvek és hangzatos szavak viszont veszélyesek, és nem sokkal azután, hogy a hajnali órákban kihajóznak a viharos tengerre, ezt a Fiú is megtapasztalja.

Jón Kalman Stefánsson regénye egy igazi különlegesség. Írói stílusa, a regény környezete és a szereplők mind hozzátesznek ahhoz, hogy az olvasónak egy olyan élményben lehessen része, amelyet máshol nem tapasztalhat meg. A gyönyörű és vad táj oldalról oldalra elevenedik meg előttünk, a viharos tenger pedig oly lassan zár körbe, hogy észre sem vesszük: nincs menekvés. A Fiú mellett ragadtunk, együtt evezünk a háborgó hullámok között, együtt isszuk a keserű kávét, és együtt elmélkedünk az élet értelmén. Miközben megpróbálunk választ találni a legnehezebb kérdésekre, mi is megtapasztaljuk mindazt az örömöt és szenvedést, amely a Fiút éri.

Mint olvasók, Stefánsson regényében a remény és a kilátástalanság vékony határán haladunk előre, útközben mindkettőbe betekintést nyerünk, viszont sosem lehetünk biztosak abban, hogy a kanyargós út végén hol fogunk kilyukadni.

A trilógia első része egy mesterien megírt regény, amely rövidsége ellenére rengeteg mondanivalóval bír. Mint apró halak, a szavak hatalmas rajokban tódulnak be agyunkba, hogy összekuszálják gondolatainkat. Ehhez pedig az olyan egyszerű dolgok is hozzájárulnak, mint a szöveg tördelése. Az író regényében nincsenek párbeszédek, a mondatok megállíthatatlanul követik egymást, tengert varázsolva az egyszerű szövegből, amelyben mi is könnyen elmerülhetünk. Az pedig, hogy képesek leszünk-e felbukkanni a mélyből, csak rajtunk múlik.

Varga Gábor
Forrás: olvasoterem.com