143

Országos Könyvtári Napok 2019

Szeptember 30. - október 6. – színes programkavalkád a győri könyvtárban

orszagos-konyvtari-napok

A könyvtárak legszínesebb rendezvényére, az Országos Könyvtári Napokra október első hetében (pontosan szeptember 30-tól október 6-ig) kerül sor. Ilyenkor országszerte szélesre tárulnak a bibliotékák kapui, és minden korosztály számára izgalmas, változatos és zömében ingyenes programot kínálnak.

A 2019-es Országos Könyvtári Napok kiemelt tematikája Földünk iránti felelősségre hívja fel a figyelmet, az ENSZ által is hangsúlyozott fenntarthatóságot és a klímavédelmet állítja fókuszba. A kérdéskört sokfelől közelíthetjük meg, így nem csoda, hogy a Könyvtárak az emberért – felelősség a földért jelmondattal induló projekt rendkívül sokszínű programkínálatot eredményez. Ne hezitáljunk, keressük meg a kedvünkre valót!

Győrben a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, valamint fiókkönyvtárai közösségi terei is megnyílnak, és várják a látogatókat, bátorítják azokat is a betérésre, akik még soha nem jártak itt. Minden 5. beiratkozónak, illetve 50. látogatónak ajándékkal kedveskednek. Igazi nyílt napot október 2-án tartanak, de a hét többi napján is a megszokottnál kicsit zajosabb lesz az élet az előadások, a koncertek, a kiállításmegnyitók miatt. Szemezgessünk egy kicsit a kínálatból!

Több előadás, beszélgetés témája is kapcsolódik a mottóhoz, vagyis a környezetünk védelméhez. A Kisfaludy Károly Könyvtár vendége lesz (október 1.) Cseh Sándor egyetemi oktató, meteorológus, aki az egyre népesebb tábort izgató klímaváltozásról nemcsak tényeket közöl, hanem tévhiteket oszlat szét, és megoldási lehetőségeket is vázol. Hallhatunk előadást a pannonhalmi bencés monostor gyógynövénykultúrájáról, a természet gyógyító erejéről, október 4-én az állatok világnapján pedig a Győrszentiváni Fiókkönyvtár az egész délutánt a környezetvédelem és a természet megóvása jegyében tartja. Szó lesz az állatok, növények védőszentjéről, Assisi Szent Ferencről, a madárbarát kertekről, a terápiás állatokról. Ekkor kerül átadásra az a remélhetőleg hatalmas mennyiségű, jótékony célokat szolgáló plüssállat gyűjtemény, amely a kórházban fekvő beteg gyermekek számára jelenthet majd egy kis vigaszt, illetve a menhelyi állatok megsegítésére szánt használt plédek, takarók. Hogyan kapcsolódik a természethez Veres Ágota beregszászi festőművész kiállítása? Zöld Napló című tárlata saját megjelölése szerint „vizuális jegyzetfüzet”, amely az összkép hiány- és hullámtermészetében mélyül el, rész-egész viszonyát, az egyes részek üzenetértékét kutatja, a hiány fontosságára hívja fel a figyelmet, a dolgok, a vonalak áramlása, megtörése érdekli.

A Ménfőcsanaki Fiókkönyvtárban – 2006 óta hagyományosan – az egész hét a mese jegyében zajlik, nyújtják a „Meserétest”, M. Kácsor Zoltánnal Dínómdánomba utaznak, vagy kalandoznak a Meselabirintusban. A nagy mesemondó, Benedek Elek születésnapját és a Magyar Népmese Hetét az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően mesemondó versennyel, a rajzpályázat legszebb alkotásaiból nyílt galériával, közös versmondással teszik ünneppé.

Még nem szóltam a játékokról, pedig többféle közül is választhatunk. Összeköthetjük például egy kellemes belvárosi sétával (október 4-11.), hogy megfejtsük az Időutazó című helyismereti füzet izgalmas feladványait. Helytörténettel kapcsolatos fejtörők HOL-MI? címmel az intézmény Facebook-oldalán is lesznek, mintegy két hétig (szeptember 30. – október 13.) böngészhetjük a képes kérdéseket a közösségi portálon. Főleg a rendszeres könyvtárlátogatóknak ajánlják, hogy teszteljék tudásukat a könyvtárhasználati erőpróbán Ugrás a tudásba – Ki Mit Tud? címmel, amely az idén először online formában zajlik majd (október 1.). Ha pedig szívesen kutatnak, bíbelődnek a feladatokkal, válasszák a Köztünk élő Irodalom Évfordulók 2019 idei rejtvényfüzetét, amely nemcsak irodalmi, hanem – mondhatni – összművészeti témában tesz fel változatos formájú kérdéseket, és a határideje csak a hónap legvége, október 31. A legjobbak tárgynyereményben részesülnek.

A Központi Könyvtárban havonta fellépő Hangraforgó aktuális klubjában igazi őszi hangulat várja a zene és a verskedvelőket, vendégük Hoppál Mihály és fia, Bors lesz, akik ismert költők verseivel és népdalfeldogozásokkal érkeznek.

A könyvtárosok maguk számára október 1-jén szakmai napot szerveznek, s a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete és „Az én könyvtáram” projekt tagjai workshop keretében dolgozzák fel a legújabb könyvtár-pedagógiai kérdéseket.

A nyilvános rendezvények díjtalanul látogathatók. Válogassanak kedvükre a rendezvények közül, vegyenek részt a szívükhöz legközelebb állón! A részletekről a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér honlapján, blogján, Facebook-oldalán tájékozódhatnak, külön a fiókkönyvtárak programjairól.

SzaSzi

2019.09.27