Széchenyi-szobrot avattak az egyetemen


szechenyi-szobor-avatas

Viszonylag ritka pillanat egy egyetem életében, hogy szobrot avathat a saját campusán – a Széchenyi István Egyetemen szeptember 24-én azonban pontosan ez történt. Az Akadémiai Nap különleges programpontjaként városi és egyetemi elöljárók közösen leplezték le a legnagyobb magyar egész alakos bronzmását az intézmény alapításának 50. évfordulója alkalmából.

A szobrot az Audi Hungaria Zrt., Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara állíttatta, a Menedzsment Campus előtti sétányon helyet kapott műalkotás a Győrben élő szobrászművész, Lebó Ferenc keze munkáját dicséri.

szechenyi-szobor-avatas

„Jeles alkalomból vagyunk most együtt, amely újabb szimbóluma annak, hogy miért olyan sikeres és dinamikusan fejlődő ez a város. Ez pedig nem más, mint az értékteremtő összefogás, amely már eddig is nagy eredményekre vezetett” – kezdett bele köszöntőjébe a Menedzsment Campus előtti téren Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, aki kiemelte: szédítően gyorsan fejlődik az egyetem és a város is. Mindez a sok közös erőfeszítés eredménye.

„Tavaly, amikor az egyetem 50 éves évfordulóját ünnepeltük, megfogalmazódott a gondolat egy szobor felállításáról. A gondolatot tett követte, és most felavathatjuk a több mint másfél évszázada elhunyt országépítő szobrát. Mindennek megvalósulása egy összefogás eredménye, hiszen az Audi Hungaria Zrt., a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a győri önkormányzat adományozásával jöhetett létre Lebó Ferenc alkotása. Köszönöm minden együttműködő partner hozzájárulását, amellyel egy újabb maradandó értéket tudtunk teremteni közösen” – hangsúlyozta beszédében Borkai Zsolt.

szechenyi-szobor-avatas

A polgármester gondolatai után rögtön jött is a várva várt pillanat: a város és az egyetem elöljárói közösen leplezték le a műalkotást. Az egyetem stratégiai partnereinek, egyben a szobor támogatóinak képviseletében Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Zrt. igazgatótanácsának tagja, Borkai Zsolt, Győr polgármestere és Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke leplezte le a műalkotást. Az Akadémiai Nap hivatalos programja a szoboravató ceremóniával zárult a Menedzsment Campus előtti sétányon.

Aki jól kiismeri magát az egyetemen, tudhatja, hogy nem ez az első Széchenyi-emlékmű a campuson, bár kétségkívül a legimpozánsabb. Az egyetem ugyanis 1986-ban, a Széchenyi István név felvételekor, szeptember 21-én avatta fel Sz. Egyed Emma soproni szobrászművész bronz domborművét az intézmény aulájában. Emellett az egyetemi parkban látható Széchenyi István mellszobra. A mű másolat, az eredeti – elveszett – szobor alkotója Dunaiszky László. Az eredeti alkotás 1866-ban a Széchenyi szoborpályázatra készült, a másolatot 1987-ben avatták. Ehhez az illusztris társasághoz csatlakozott Lebó Ferenc bronzműve, közel 32 év után. Ez az alkotás nemcsak az egyetem, hanem Győr első egész alakos Széchenyi-szobra is.

szechenyi-szobor-avatas

„Jó néhány Széchenyi ábrázolást megnéztünk, és ezeket igyekeztük összegyúrni. Nem az arisztokratát, hanem polgárt, a haladó szellemű reformert szerettük volna ábrázolni” – tájékoztatott a szobor alkotója, Lebó Ferenc. „Arra törekedtünk, hogy egy olyan egyetemi jelképet alkossunk meg, amivel az egyetem hallgatói vagy az ide érkező vendégek szívesen fotózkodnak. Nem egy magas talapzatra állított Széchenyit akartunk ábrázolni, hanem a köztünk élő embert, aki mellé letelepedhet bárki, mégis feltekinthet rá” – fejtette ki.

Mint kiderült, a helyszínválasztás sem véletlen. Az egyetem feltett szándéka volt, hogy a szobor a Menedzsment Campus előtt kapjon helyet, együttesen több célt szolgálva. Egyrészt egy forgalmas, frekventált teret kerestek az egyetemen, melynek ez a szobor éke, dísze lehet, másrészt egy olyan pontot, ahol a hallgatók és kollégák mellett sok, adott esetben külföldi vendég is megfordul. Továbbá azt se felejtsük el, hogy a helyszín szimbolikus is: kifejezi múlt és jövő kapcsolatát.

szechenyi-szobor-avatas

Széchenyi István szobra tehát a város és az egyetem új látványossága lett, amelyet mostantól megcsodálhat mindenki, aki a környéken jár. Büszke lehet rá minden egyetemi polgár.

Horváth Márton
Fotók: Horváth Márton (1. kép), Májer Csaba József (2-5. kép)

2019.09.27