78

Megkezdődik a Nagyszebeni csata – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

roman-hadsereg-1917

Románia 1916. augusztus 27-én este 21 órakor hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, csapatai már a diplomáciai aktus előtti órában megkezdték az ellenségeskedést, és valamennyi Kárpátokon átvezető hágón átkeltek a határon.

Az Erdélyt védő, zömében magyar csapatok eleinte tízszeres létszámhátrányuk ellenére keményen ellenálltak, és igyekeztek lelassítani a betörő három román hadsereget (északról dél felé: 4., 2. és 1. román hadseregek, a 3. Bulgáriával állt szemben). A monarchia lekötöttsége 1916 nyarára teljes lett, tartalékai már nem voltak, így az orosz, olasz és balkáni frontról történő átcsoportosítások jöhettek csupán számításba, de onnan is csak korlátozottan. Így végül nem szívesen, de a dualista állam kénytelen volt támogatásért Németországhoz fordulni. Eleinte azt kérték, hogy a keleti fronton pár osztrák-magyar hadosztályt váltsanak fel németre, így azok Románia ellen fordulhatnak, de a németek ebbe nem mentek bele, és inkább maguk akartak fellépni Erdélyben. Ez egyébként katonailag hatékonyabbnak is tűnt.

Szeptember közepére a román támadás lelassult, majd teljesen leállt, a beérkező erősítések után megalakult 1. osztrák-magyar (pk.: Arthur Arz) és a 9. német hadseregek ellenállásának következtében. Eddigre a támadók Székelyföld keleti felét és a Királyföld / Szászföld déli sávját foglalták el, mintegy 20-60 km mélyen nyomulva be Erdélybe közel egy hónap alatt. Ez nagyon elmaradt a tervektől, s a román vezérkar egyre jobban elbizonytalanodott. Bár a központi hatalmak erői még mindig létszámbeli hátrányban voltak, a 9. német hadsereg parancsnoka, Erich von Falkenhayn (az alsó képen vezérkarával) úgy vélte, át kell venni a hadászati kezdeményezést, és támadásba átmenve ki kell űzni a behatolókat Erdélyből. Falkenhayn már Berlinből Arad felé tartó vonatozása közben felvázolta terveit, amely kíméletlen támadásokkal akarta felőrölni a modern katonai hadviselésben még járatlan ellenséget. A német tábornok a legnyugatibb román 1. hadsereget szemelte ki elsődleges célpontként, amely három hágón (Vöröstoronyi- és Szurduki-szorosokon, valamint a Vulkán-hágón) tört be Havasalföldről, s csoportjai egymástól még elszigetelten álltak, nem alakítva ki összefüggő frontvonalat. Ennek főereje (I. hadtest, benne a 2. és 23. román hadosztály, mintegy 40 zászlóaljjal) a Vöröstoronyi-szoroson át az Olt-völgyében észak felé, Nagyszeben irányába támadott.

Falkenhayn haditerve az elsősorban német Alpenkorps (nevével ellentétben nem hadtest, hanem hadosztályi ereje volt, s itt szolgált Erwin Rommel, a későbbi híres hadvezér is) képességein alapult. E zömében bajor és württembergi alakulatokból álló egység kifejezetten hegyvidéki harcra volt felszerelve és kiképezve, így képességei jól használhatónak tűntek a Déli-Kárpátokban. Falkenhayn ennek szakembereit kérte fel, hogy vajon a román hadosztályok mögött futó Vöröstoronyi-szoroshoz a hegyeken keresztül képesek-e eljutni, elzárva így azok utánpótlási vonalát. Az igenlő válasz után megkezdte a nagyszebeni csata megtervezését. Az Alpenkorpsnak, melyet osztrák-magyar hegyi csapatokkal is megerősítettek, nyugat felől kellett – lehetőleg észrevétlenül – a hegyeken át elverekedni magukat a Vöröstoronyi-szorosig. Miután a hegyi alakulatok ott állást foglaltak, s belőtték az Olt mentén futó utat, a 187. német és 51. magyar királyi honvéd hadosztályoknak támadást kellett indítaniuk a románok bal szárnya ellen, Nagyszebentől nyugatra. Nagyszeben városa – amelyet nagyrészt kiürítettek – egyébként érdekes helyzetben volt, mert a két frontvonal között, a senki földjén feküdt, se román, se osztrák-magyar vagy német katonák nem szállták meg.

falkenhayn-es-vezerkaraA hadseregparancsnokság szeptember 26-án reggelre adta ki a támadási parancsot a XXXIX. hadtestnek, melyet úgy ütemezett, hogy azt lépcsőzetesen jobbról balra haladva kellett a hadosztályoknak (187. német, 51. honvéd és 76. német tartalék hadosztályok) végrehajtani, fokozatosan felsodorítva a román balszárnyat. Az Alpenkorps, amely 22-26 között végigverekedte magát a Szebeni-havasok sziklái között, 26-án reggelre elfoglalta a Vöröstoronyi-szoros nyugati oldalát, s a románok heves ellentámadásainak dacára meg is tartotta azt. A támadás 26-án Nagyszebennél is megindult a terveknek megfelelően, s gyorsan teret is nyert. A pánik, hogy a visszavonulási út le van zárva, gyorsan eluralkodott a román csapatoknál, és fokozatosan húzódtak vissza a szoros felé, megpróbálva azon áttörni délre, Havasalföld felé. Az első oszlop teljesen gyanútlanul vonult be északról Havasalföld irányába, amikor a szoros nyugati felét addigra elfoglaló német alpinisták géppuska- és ágyútüzet zúdítottak rá. A meglepetéstől szétugrott ezred csoportjai nyugat felé német lovasokba botlottak, a kelet felé menekülők jelentős része meg az Olt folyóba fulladt.

Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a román csapatok helyenként hősiesen állták a sarat, és lassan hátráltak a szoros északi bejárata felé, miközben igyekeztek azt járhatóvá tenni a visszavonuláshoz. A hátráló csapatok a Kárpátok nehezebben járható keskeny völgyeiben próbáltak visszajutni Romániába, míg a román hadsereg keletebbre álló csapatai tehermentesítő akciókkal akarták gyengíteni a Nagyszeben környéki csapataikat szorongató gyűrű nyomását. Még 27-én sem volt egyértelmű a román vereség, mivel veszélyes román ellentámadás bontakozott ki a 9. német hadsereg és az 1. osztrák-magyar hadsereg csatlakozási pontjánál, ám végül az ott harcoló császári és királyi alakulatok megállították azt.

Szeptember 29-re a 9. hadsereg teljesen szétverte az I. román hadtestet Nagyszebentől délre, amelynek roncsai szervezetlenül menekültek át oda, ahonnan egy hónapja érkeztek. A Nagyszeben környékén vívott csata aznap véget ért. A román hadtest szervezetileg gyakorlatilag megsemmisült, nehézfegyverzetének és járműveinek jelentős része a gyűrűben ragadt, ugyanakkor csapataik egy része kijutott a gyűrűből, mivel a helyi lakosság segítségével sokan mellékutakon átjutottak a Regátba. Ennek ellenére a siker jelentős volt, s Falkenhayn offenzívája hamarosan folytatódott a Brassónál álló román csoport ellen (brassói csata, 1916. október 7-9.). Az Erdélyért folyó harcok első felvonása véget ért, és immár az osztrák-magyar és német erők voltak támadásban, melynek végén decemberben a román főváros, Bukarest is a Központi hatalmak kezére került, majd 1918-ban sikerült különbékére (bukaresti béke) kényszeríteni keleti szomszédunkat.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Hajdu-Pollmann: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914-1918. Bp.: Osiris, 2014; Nagybaczoni Nagy Vilmos: A Románia elleni hadjárat 1. Budapest, 1922.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2019.09.26