Éppen ezért a katolikus megújulást szolgáló Trienti Zsinaton (1545-1563) a résztvevő atyáknak egyértelműen meg kellett fogalmazniuk a római katolikus egyház Bibliával kapcsolatos álláspontját. Sorozatunk legújabb írásában a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér állományában található két katolikus Biblia kiadást mutatok be.

A reformáció tanait követő felekezetekkel szemben a katolikus templomokban a miséket továbbra sem a hívek anyanyelvén tartották. A keresztény világ helyreállítását megcélzó Trienti Zsinat (1545-1563) második évének negyedik ülésszakán foglalkoztak a Bibliával. A zsinaton egyértelműen állást foglaltak amellett, hogy az egyházi hagyomány egyenértékű a Bibliával. Ennek megfelelően továbbra sem távolodtak el a korábbi hagyományoktól, amit pontosan meg is fogalmaztak: „Senki ne merészelje a Szentírást az Atyák egyhangú megegyezésével szemben magyarázni”. Az állásfoglalást azonban óriási vita előzte meg, két pártra szakadtak a döntéshozók: egy részük támogatta volna az önálló olvasást, mivel úgy gondolták, hogy „a személyes hit elmélyítéséhez nélkülözhetetlen a Szentírás egyéni olvasása, esetleges tiltása pedig csak a protestánsok malmára hajtja a vizet”, másik részük azonban „az egyház közvetítő szerepét emelte ki, a katekizmusra és a prédikálásra téve nagyobb hangsúlyt”. Ezzel a határozattal az egyház egyértelműen kinyilvánította „a Biblia önálló olvasásával és értelmezésével kapcsolatos aggodalmait: ezek szerint egyedül a katolikus egyház jogosult értelmezni a Szentírást, nehogy „felelőtlen elmék” eltorzítsák annak jelentését”.

A zsinaton azonban magával a Bibliával kapcsolatos határozatokat is hoztak. Meghatározták „a Bibliát alkotó szent könyvek kánonát”, 72 könyvet választottak ki, többet a lutheri kánonnál. Például az apokrif iratokat, amelyet már Szent Jeromos is kifogásokkal illetett, a Biblia részének nyilvánították, annak ellenére, hogy az Ószövetség eredeti héber kánonjában nem szerepelnek. A katolikus egyház továbbra a Szent Jeromos (347-419/420) által készített latin nyelvű, a 9. századtól Vulgata-nak (=„népszerű, az egyház által elfogadott, és szentesített”) nevezett fordítást tartotta a hivatalos Biblia-szövegnek. A zsinat kötelezővé tette ennek használatát, továbbá olyan határozatot is hoztak, hogy ki kell javítani „a humanista bibliakritika által több ponton hibásnak tartott szöveget”. Továbbá elrendelték kinyomtatását is, kihangsúlyozva, hogy minél kevesebb hibával adják ki. 1590-ben 3 kötetben jelent meg a V. Sixtus pápa irányítása alatt készült revideált változat, de a végső szövegváltozat, mind az eredeti Vulgata, mind az 1590-es változat hibáinak kijavításával VIII. Kelemen pápa idején nyerte el végleges formáját, 1592-ben adták ki az ún. Vulgata Tridentinumot, amely alapján számtalan kiadás látott napvilágot.

A Trienti Zsinat azonban egyértelműen megtiltotta „a Szentírás nemzeti nyelvre való fordítását”, de egyes vatikáni szakértők úgy gondolták, hogy „vegyes vallású területeken a tilalmat nincs értelme és nem is szabad szigorúan betartani. … elkerülhetetlen, hogy hitvédelmi és missziós szempontból az eretnek fordításokat magas színvonalú katolikus fordításokkal ellensúlyozzák, és az előbbiek használatát lehetőség szerint visszaszorítsák, legalább a katolikusok körében”. Az esztergomi érsek, Pázmány Péter közreműködése kellett ahhoz, hogy magyar nyelven, katolikus szellemben fordított teljes Biblia jelenhessen meg még a 17. század folyamán. Az indok az volt, hogy a Magyarországon élők jelentős része protestáns volt, továbbá számukra már rendelkezésre állt a Vizsolyi Biblia. Éppen emiatt mindenképp szükség volt egy katolikus fordításra: „A katolikus szellemben magyar nyelvre fordított Biblia az ellenreformáció egyik legfontosabb eszköze és eredménye lett”. A katolikus egyház csak a 18. században, 1754-ben engedélyezte a Szentírás megjelentetését a hívők anyanyelvein.

Az inkvizíció által kiadott engedély 1612-ben kelt, de csak 1626-ban jelent meg az ún. Káldi-féle Biblia. Az első teljes magyar katolikus bibliafordítás a jezsuita szerzetes, Káldi György (1573-1634, a címlapképen) nevéhez fűződik. Tanulmányait a nagyszombati papnevelő intézetben, a bécsi egyetemen és a Collegio Romanóban végezte. 1598-ban, már felszentelt papként lépett be a jezsuita rendbe. 1604-ben került Erdélybe, kezdetben néhány hónapon keresztül Kolozsvárott működött hitszónokként, majd két éven át Gyulafehérváron lelkipásztorként. A Szentírás fordításának nagyobb részét itt csinálta meg, a befejezésre azonban már Olmützben került sor. A fordítás 1605. október 11. és 1607. március 25. között készült. Káldi nemcsak arra törekedett, hogy a bibliai szöveg értelmét adja vissza, hanem, ahol csak lehetett, szó szerint fordított. A helyes értelem visszaadására irányuló törekvése csaknem mindenütt sikeres volt. Néhol azonban homályos a szöveg, ami abból adódott, hogy törekedett a szó szerinti fordításra is. A Vulgata kihagyásos (u.n. elliptikus) helyeit nem egészítette ki a zsinati határozat értelmében.

Végül alapos ellenőrzések után Káldi fordításában 1626-ban Bécsben jelent meg az első magyar nyelvű teljes katolikus Szent Biblia nagy ívrét alakban, díszes címlappal, 2000 példányban. A címlapon minden lényeges adat szerepelt: „Az Egész Keresztyénségben bévött Régi Deák bötűből Magyarra fordította a’ Jesus alatt Vitézkedő Társaságbéli Nagy-Szombati Káldi György Pap. Nyomatta Béchben A’ Kolóniai Udvarban Formika Máté. M.DC.XXVI. Esztendőben”.

A Káldi-féle Biblia megjelenését egyaránt támogatta a református erdélyi fejedelem Bethlen Gábor és az esztergomi érsek, Pázmány Péter is, de főurak is hozzájárultak adományaikkal a kiadáshoz. „A címlapot követő számozatlan lap egyik oldalán a tartományfőnök és Pázmány engedélye olvasható, a másik oldal pedig a tartalomjegyzék. A mű 1173 oldalra terjed, amelyet 3 oldalas kiegészítés követ: „némely zsidó, görög és egyéb idegen nyelvű igéknek és neveknek magyarázata.” A tárgymutató 32 számozatlan oldalnyi: „Bibliára való Lajstrom” címmel, amelyet követ a sajtóhibák: „Nyomtatás közben esett fogyatkozások” jegyzéke.”

Káldi a fordítás mellett ún. Oktató Intést írt, amely nem annyira előszó vagy ajánlás, mint inkább értekezés. Ebben „teológiai, egyháztörténeti, dogmatikai kérdéseken túl megpróbálja bebizonyítani, hogy a katolikus egyház nem tiltotta meg a Szentírás nemzeti nyelvre fordítását, de egyébként … nem mindig hasznos a Biblia saját nyelven való olvasása, hiszen a tudatlanság, tanulatlanság tévútra vezetheti a hívőt. Elemzi Károlyi bibliafordítását és Szenczi Molnár Albert bibliakiadásait, rámutat azok fogyatkozásaira.” Továbbá kiáll a Vulgata tekintélye és hitelessége mellett. „Oktató intés”-ében a fordító mindent megtesz, hogy megóvja olvasóit a káros hatásoktól. A hivatalos római álláspontot képviselve megerősíti, hogy a Szentírás olvasása az üdvözüléshez nem szükséges, a tudatlanok számára pedig egyenesen veszélyeket rejt. Ezért érdemesebb inkább az egyházi tanításokra figyelni, nehogy a hamis Biblia-magyarázat eretnekséghez vezessen.”

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér állományában két példány is található a Káldi-féle Bibliából. A Muzeális gyűjtemény és a Milkovich-Zámory gyűjtemény példánya is töredékes: az első példányból hiányzik pár oldal kivételével az első 54 lap, valamit a Bibliara-valo laistrom, a második példány első 30 oldala nincs meg, továbbá a Bibliara-valo laistrom második fele.

A könyvtár tulajdonában még egy katolikus Biblia található. 1770-ben, a baden-württembergi Konstanzban harmadik kiadásban jelentették meg négy kötetben Biblia Sacra címmel azt a német és latin nyelvű Szentírást, amelyet Cartier’s Bibliának is neveznek. A Vulgata latin szövege és a német nyelvű fordítása mellett bibliamagyarázatokkal is ellátták ezt a kiadást. A közkeletű elnevezése fordítójára és a kommentár készítőjére a német bencés szerzetesre, Germanus Cartierre (1690-1749) utal. A négykötetes Biblia 1751-ben jelent meg először, később számos kiadásban újra és újra megjelentették. A muzeális gyűjteményben csak a 4. kötet található meg, amely a teljes Újszövetség könyveit tartalmazza: Máté, Márk, Lukács és János evangéliumait, az Apostolok cselekedeteit, Szent Pál valamennyi levelét, Jakab leveleit, Péter 1. és 2. levelét, János 1-3. leveleit, Judás levelét és a Jelenések könyvét.

oszem

Felhasznált irodalom: Zvara Edina: „Az keresztyén olvasóknak” : magyar nyelvű bibliafordítások és –kiadások előszavai és ajánlásai a 16-17. századból; Magyar művelődéstörténeti lexikon vonatkozó kötetei; Új Magyar Életrajzi Lexikon; Katolikus Lexikon; Magyar Nagylexikon 7. kötet; Heltai János: Műfajok és művek a XVII. század magyarországi könyvkiadásában (1601-1655); Adamik Tamás: Római irodalom a késő császárkorban; Régi magyarországi nyomtatványok II.; Salamon Konrád (szerk.): Világtörténet 2016; Székely Tibor: A magyar bibliafordítások történetéből 1500–1955; arcanum.hu; reformacio.hu; Wikipédia; Ősze Mária: Protestáns Bibliák: gyoriszalon.hu.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

Az Érdekességek a győri könyvtár Muzeális gyűjteményéből cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.