87

Diane Ducret és Emmanuel Hecht: Hírhedt diktátorok végnapjai

Csiszár Antal könyvismertetője

diane-ducret-emmanuel-hecht-hirhedt-diktatorok-vegnapjai

Diane Ducret és Emmanuel Hecht Hírhedt diktátorok végnapjai című kötetét olvasva olyan élethelyzettel találkozik a tisztelt olvasó, amely mindnyájunkra vár, és olyan emberekről szerez ismereteket, akiket a korlátlan hatalom jellemzett, s ennek birtokában önkényúrként viselkedtek alattvalóikkal szemben.

Négy kontinens politikusairól esik szó, közülük számosan az alsó társadalmi rétegekből emelkedtek a hatalom csúcsára. Céltudatosan törtek a legfőbb pozíció megszerzésére – a hitszegés, az egykori barátok háttérbe szorítása és az alakoskodás egyaránt jellemző vonásuk volt. Megegyeztek abban is, hogy meghirdetett – rokonszenves – programjuk ellenkezőjét valósították meg, és sokszor elődeik korrupt magatartását használták ki, hogy helyükbe lépve ugyanarra az útra térjenek. Hatalomra jutásukat sokszor a nép elégedettsége kísérte, hogy aztán kiábrándulva általános gyűlölet tárgyai legyenek.

Akadt közöttük forradalmár (pl. Joszif Visszarionovics Sztálin), szabadságharcos (pl. Ho Si Minh, Huari Bumedien), akik idegen elnyomás, avagy a cári rendszer önkényével szemben sajátjukat építették ki, messze felülmúlva elődeiket. Egy első világháborús őrvezető (Adolf Hitler) „munkássága” Európa romba döntésében, több mint ötvenmillió áldozatban, továbbá a zsidók szisztematikus kiirtásában nyilvánult meg. A külföld a regnáló diktátorokat különbözőképpen fogadta: érdeküknek megfelelően hunytak szemet tevékenységük felett, vagy vették fel ellenük a kesztyűt.

Többségükre jellemző volt a mérhetetlen vagyon felhalmozása is: az államkincstárat sajátjukként kezelték, s nem volt idegen tőlük családtagjaik bőkezű jutalmazása se, de egyik napról a másikra ők is kegyvesztettek lehettek. A költségvetés jelentős részét fordították katonai kiadásokra.

Találkozunk a fegyveres erők és a jog hatalmi politikai eszközként való felhasználásával a lakosság megfélemlítésére. Számtalan áldozatot követelt a kínzókamrákban alkalmazott vallatási módszer, sokan koncepciós perek keretében kerültek táborokba, börtönökbe, kivégzőosztag elé. A szerencsések emigrációba kényszerültek.

A diktátorok bukása változatos volt: puccsok, merényletek vetettek véget dicstelen országlásuknak, kevesen haltak ágyban, párnák közt. A hatalmi vákuum minden esetben bizonytalanságot keltett, mely más-más országokban, helyzetekben eltérően oldódott meg.

A baloldali diktatúráknak a tájékozatlan fiatalok között különösen sok híve volt (pl. Mao Ce-tung, Che Guevara). Elgondolkodtató, hogy például Oroszországban sokan nosztalgiával emlékeznek vissza a régi (brezsnyevi) időkre, és Sztálin változatlanul az egyik legnépszerűbb politikus.

Csiszár Antal

2019.09.23