A Miss Saigon című musical ősbemutatója – Ezen a napon történt

Ősze Mária írása

miss-saigon

30 évvel ezelőtt, 1989. szeptember 20-án tartották Claude-Michel Schönberg zeneszerző és Alain Boublil író, továbbá a dalszövegek írásában közreműködő Richard Maltby Jr. Miss Saigon című musicaljének ősbemutatóját a londoni Drury Lane Színházban. A nyomorultak szerzői régóta tervezték, hogy elkészítik Giacomo Puccini Madama Butterfly (Pillangókisasszony) című operájának musical feldolgozását.

Végül a szerzőpáros számára egy, a vietnámi háború idejéből származó sajtófotó adott ihletet. A fénykép azt a pillanatot örökítette meg, mikor egy vietnámi anya gyermekét az amerikai légi bázison hagyja, hogy az amerikai édesapa jobb életet biztosíthasson a fia számára. A zeneszerző úgy gondolta, hogy az anya gyermeke érdekében tett cselekedete tulajdonképpen végső áldozatnak is tekinthető, végül ez lett a Miss Saigon cselekményének központi eleme. Ezáltal „az adaptáció valódi aktualitással, értékes gondolati többlettel gazdagította az alaptémát”.

A történet a vietnámi háború utolsó napjaiban kezdődik, mikor a 17 éves Kim elkezd dolgozni egy saigoni bárban, amelyet a Professzor menedzsel. Itt találkozik és esik szerelembe Kim Chris-szel, az amerikai katonával. Saigon eleste miatt Chrisnek távoznia kell az országból. Három évvel később, kicsi gyermekével Kim Chris után indul…

A premieren Kimet, a 17 éves vietnámi lányt a szereppel azonos korú, ezer jelentkezőből kiválasztott Lea Salonga játszotta, aki egyben az előadás legnagyobb felfedezettje is lett. Alakításáért elnyerte a Laurence Olivier-díjat, a későbbi Broadway-n tartott előadásban is ő játszotta a szerepet, Tony-díjjal jutalmazták. Az amerikai katonát, Chris-t Simon Bowman alakította. Az eredetiben Engineer-nek nevezett, nálunk a Professzor nevet kapó szerepet a filmekből is jól ismert Jonathan Pryce játszotta, akinek szerepformálását szintén Laurence Olivier- és Tony-díjakkal jutalmazták. Johnt Peter Polycarpou, Ellent Claire Moore, Thuy-t Keith Burns, Gigit pedig Isay Alvarez alakította. Az ősbemutató alkotóinak sikerült „a musical minden értékét kibontani”, Nicholas Hytner látványosan állította színpadra a Miss Saigont, Bob Avian pedig sokszínű koreográfiát álmodott a darabhoz.

A kritikusok is lelkesen fogadták a Miss Saigont, az Idependent kritikusa egyenesen a legjobbnak ítélte „az új brit musicaliskola alkotásai közül”. A Sunday Times újságírója pedig a jövőbe látott, mikor így fogalmazott: „Musicalek jönnek, mennek, de ez a darab biztosan velünk marad”.

Ahogy Miklós Tibor fogalmaz, Puccini eredeti művéhez „a muzsika és a librettó, a költői és a cinikus humorú dalszövegek egyaránt méltónak bizonyultak”. A dalok között nem egy olyan van, amely a musical műfaj kiemelkedő alkotásai közé számítanak, például a The Movie In My Mind (A lelkem moziján), az I’d Give My Life For You (Én érted adnám életem) vagy a The American Dream (Amerikai álom).

Londonban 10 éven át játszották a darabot, több mint négyezer előadást tartottak ezen időszak alatt belőle. Az elmúlt 30 évben a világ számos pontján, így Magyarországon is újra és újra bemutatják Kim és Chris megrázó történetét, a kezdetektől fogva napjainkig valamennyi színrevitel óriási sikert arat a publikum körében.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Miklós Tibor: Musical!, wikipedia

2019.09.20