Bár a levegőnél könnyebb szerkezetekkel repülés alapelve nem volt már új a XVIII. században, mégis ez a nap vonult be a történelembe az emberi repülés kezdeteként. A dicsőséget azonban számos kisebb, nagyobb, kevésbé sikeres vagy éppen kudarccal végződő próbálkozás előzte meg.

Joseph Michel Montgolfier és öccse, Jacques Étienne (a lenti képen balról jobbra) a franciaországi Annonay városában éltek, apjuktól örökölt papírgyárat működtettek. Joseph már a gyárban is ügyes újítónak bizonyult, hamar felvirágoztatta az üzletet. Anyagiakban nem volt hiány, így biztonsággal űzhette költséges hobbiját, ugyanis műkedvelő fizikusként rengeteget kísérletezett. Különösen sokat foglalkozott a levegő meghódításával. Egy történet szerint 1777-ben azzal borzolta a városka lakóinak idegeit, hogy egy saját maga készítette ejtőernyővel ugrott le egy magas épület tetejéről. Haja szála sem görbült meg, de mindenki megdöbbent, sokan pedig őrültnek tartották. Hamarosan egy léggömb ötletével állt elő, amelyhez állítólag egy száradó párnahuzat adta az ihletet. A tűzhelyből kicsapó forró levegő hatására ugyanis a huzat felpuffadt és a levegőbe emelkedett. Egy másik történet arról számol be, hogy Joseph 1782-ben Gibraltár ostromakor megfigyelhette az ott keletkező hatalmas füst erejét. Állítólag a látvány annyira magával ragadta, hogy ekkor jött az az elképzelése, miszerint a füst és a levegőben lévő gázok különleges keveréke megfelelő mennyiségben képes lehet egy égi jármű felemelésére is. Egy avignoni fogadóban sikeres bemutatót hajtott végre, amelyben egy selyemzsák a meleg levegő hatására a mennyezetig emelkedett fel. Ezután kezdett lázas kísérletezésbe.

1782-t írtak. Milyen legyen a repülő szerkezet? Először kocka alakút épített, amit vízgőzzel, majd füsttel próbált felemelni. Nem ez lett a végső forma, de az apróbb sikerek nyomán öccsét is bevonta szenvedélyébe. A tanult férfiak minden valószínűség szerint olvashatták Joseph Pristley angol kémikus feljegyzéseit a gázokkal végzett megfigyeléseiről. Ennek nyomán kezdtek a Henry Cavendish angol tudós nyomán akkoriban felfedezett „gyúlékony levegővel”, ahogy Lavoisier nevezte, hidrogénnel vizsgálódni, mivel ez könnyebb a levegőnél. Az új gázt azonban nehéz volt tárolni, és nagyon gyúlékony volt, így a továbbiakban meleg levegővel töltötték meg a kísérletezésre használt papírzacskókat (amelyekből ugye korlátlan mennyiség állt a rendelkezésükre). Azonban a papírral is gondok akadtak: a meleg levegőt szalma és gyapjú égetésével nyerték, így gyakran a zacskók még azelőtt lángra kaptak, hogy a levegőbe emelkedtek volna. Ezért kezdtek könnyű textíliából, taftból készült zsákokkal dolgozni. A fő gondot még mindig az jelentette, hogy a felemelkedés után a füst lehűlt, a léggömb pedig visszazuhant a földre. Ekkor jött a folyamatos melegítés ötlete, és született a hőlégballon terve.

A vizsgálatok jó eredményeket hoztak, ezért megépítették az első léggömböt. Többet is. Az első még papírból készült, de kigyulladt. A második töltés közben elszakította a tartóköteleit, és elszabadult. Április 25-én sikerrel küldtek fel egy kb. 12 méter átmérőjű ballont, amit a nyílása alá erősített szilárd hulladék (valószínűleg papír, szalma, fa keveréke) égetésével „hajtottak”. Innentől persze már a nyilvánosság is egyre inkább kíváncsi lett, hogy miféle ördöngösség folyik a Montgolfier-birtokon. A fivérek elérkezettnek látták az időt, értesítették a Francia Akadémiát, és találmányukat 1783. június 4-én Annonay városka főterén a nagyközönség előtt is bemutatták, mégpedig sikerrel. Képzeljük el, hogy micsoda lélegzetelállító látványban lehetett részük a piactéren összegyűlt bámészkodóknak, amikor a mintegy 11 méter átmérőjű, vászonból és papírból készült, 245 kg súlyú, 800 köbméteres ballon – amit nyolc ember tartott féken – adott jelre a magasba emelkedett! Hogyan sikerült megtölteni az óriási léggömböt? Tulajdonképpen egy gödörből – amelyben szalma és fa égett – a fölszálló meleg levegő fölé kötötték a ballon száját, amely aztán szinte felpumpálta azt. (Joseph úgy hitte, hogy valamiféle új gázt fedeztek fel, amit ők Montgolfier-gáznak neveztek.) Amikor adott jelre eleresztették a tartóköteleket, a „gólem” könnyedén a levegőbe emelkedett, és néhány perc múlva apró tárgynak tűnt az égbolton. Becslések szerint kb. 1500 méter magasra szállt, és ahogy hűlt benne a levegő, lassan ereszkedni kezdett, tíz perccel a felszállás után pedig épségben ért földet kb. másfél kilométerrel odébb. A sikert két hónappal később, augusztus 27-én a párizsi Mars-mezőn megismételték, sőt felülmúlták. Itt már Jacques Alexandre César Charles, az Akadémia fizikaprofesszora által előállított hidrogénnel töltötték fel a ballont, amely háromnegyed órányi utazás után kb. 25 km-re landolt. A helyi parasztok a gonoszt látták a szerkezetben, ezért nekiestek. Mire Montgolfier emberei a helyszínre értek, csak a darabjait találhatták meg. Hogy ilyen többé ne történhessen, elérték, hogy országos rendeletet adjanak ki, amelyben ismertették a találmányt.

Így érkezünk meg a siker következő állomására: Versailles 1783. szeptember 19., a fényességes királyi udvar. A megtisztelő eseményre még nagyobb ballont építettek (13 m átmérőjűt). Felszállását mintegy nyolc percig csodálhatta XVI. Lajos, Mária Antoinette és az egész udvartartás. Ez már igazi légi jármű volt, abban az értelemben, hogy voltak utasai is: egy kacsa, egy tyúk és egy birka (bár a király rabokkal akarta a járművet teszteltetni). A riadt állatok ketrecbe zárva várták a végítéletet, de két kilométerrel odébb baj nélkül landoltak. Sőt, túlélték a hatalmas megrázkódtatást, amiből azt a következtetést vonták le, hogy a repülés nem ártalmas az élő szervezetre. Ezek szerint lehetséges, hogy ember is a levegőbe emelkedjék a járművel? Nem kellett sokat várni, hogy erre a kérdésre is választ kapjanak. Jacques remek üzleti érzékkel rendelkezett, szerzett támogatókat, tovább tudta fejleszteni a repülő alkotmányt. A rendkívül gyúlékony ballont tűzálló anyaggal, timsóval vonták be, így elvileg már ember által is használhatóvá vált. Meglepetésre a próbaútra akadt önként jelentkező. 1783. november 21-én a léggömb kosarába Pilatre de Rozier és Francois Laurent, Arlandes márkija szállt be. Mintegy félórányit töltöttek a levegőben, Párizs fölött, majd kilenc kilométerre landoltak.

Ember a levegőben! Hihetetlen, ugyanakkor ez a repülés történetének úttörő jelentőségű eseménye lett. A következő figyelemre méltó utazásra 1784. január 19-én került sor, amikor egy hatalmas ballon hét utast szállított 1000 méter magasságban Lyon városa felett, 5 kilométeren át, fél órán keresztül.

A Montgolfier-fivérek jelentős elismerésben részesültek, 1783-ban bekerültek a Francia Akadémia tagjai sorába, a versailles-i bemutató után a teljesítmény elismeréseként megszületett az első ismert kitüntetés, a Szent Mihály Rend, amelyet XVI. Lajos francia király adományozott számukra, 1788-ban nemességet és évjáradékot is kaptak. Csak kevesen tudják, hogy Joseph más téren is sikeres feltaláló volt. Például az általa megalkotott vízemelő erőgép (hidraulikus kos vagy vízkalapács) lényegében üzemköltség nélkül működött. Tervrajzát az angol Boulton-Watt gyár vette meg, de sokáig hagyták porosodni. 1824-ben aztán elővette egy angol mérnök, aki lényegében ennek nyomán alkotta meg saját találmányát, amit szabadalmaztatott. Később bizonyosodott be az is, hogy a hidrogénnel töltött ballon hatékonyabb és biztonságosabb, hosszabb repüléseket eredményez. A XX. századi Zeppelinek is ezt használták a ballonrepülés aranykorában.

A francia testvérpár lényegében elérte célját, meghódították a levegőt. Újabb kísérletekről nem maradt feljegyzés, de hát ez nem is csoda, hiszen Franciaország fenekestül felfordult, amikor kitört a forradalom. Joseph és Étienne túlélték a vérzivataros időket, és csak utána távoztak az élők sorából (1810-ben és 1799-ben).

SzaSzi

Forrás: Michael Taylor – David Mondey: Repülés – tények és teljesítmények, Bp.: Panem, 1993. – 9-16. p.; rubicon.hu; julesverneballoon.com; cultura.hu; users.atw.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép.