120

Bihari Péter: Németország és a németek

Csiszár Antal könyvismertetője

bihari-peter-nemetorszag-es-a-nemetek

Bár Bihari Péter Németország és a németek című munkája már az alcímében – Ötszáz év Luthertől Merkelig – jelzi, az ország történetének mely korszakaival foglalkozik, kapunk áttekintést a korábbi időkről is, hiszen a történelmi folyamatok megértéséhez mindig ismernünk kell az előzményeket, a gyökereket.

A kontinentális Nyugat-Európa ősapjának, Nagy Károlynak a köpenyéből bújt ki. A könyv bevezető részében eljutunk a germánok letelepedésétől Nagy Károly államáig, majd annak szétdarabolódásán keresztül a Német-római Birodalom létrejöttéig (Renovatio impérii – a birodalom megújítása). A Karoling, majd a Szász, Száli és Stauf-házak korán át kísérhetjük figyelemmel a történteket az egyetemes monarchiától a császárság meggyengüléséig, ahol a névleg első európai tekintély gyakran csak saját birtokain volt szuverén. Olvashatunk a városok megerősödéséről (Hanza Szövetség), valamint a lovagrendek keleti expanziójáról.

Rövid ideig a Habsburgok kaparintották kezükbe a kormányrudat, hogy a Luxemburgiak fénykora kövesse őket. IV. (Luxemburgi) Károly nevéhez fűződik például a prágai egyetem megalapítása és a németországi Aranybulla, Luxemburgi Zsigmond pedig mind a magyar királyi, mind a német-római császári pozíciót betöltötte. Halála után a Habsburgok szerezték meg a császári címet, amit aztán több évszázadig meg is tartottak.

Német földről indult útjára a reformáció is a XVI. században. Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes hallatta a hangját először: 95 tézissel hívta fel a figyelmet a katolicizmus hibáira (Wittenberg), ezt tartják a mozgalom kirobbantójának. Nem sokkal később lépett fel Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban.

V. (Habsburg) Károly uralkodása alatt volt a legnagyobb kiterjedésű a birodalom, fiai között már megoszlott a Spanyol Királyság, illetve a Német-római Császárság, az osztrák és cseh tartományok és a Királyi Magyarország. Százötven évvel később már egész hazánk területére kiterjesztették a hatalmukat.

A XV. századtól a franciákkal vívtak szakadatlan háborút a hegemóniáért (a legnagyobbak a harmincéves és a spanyol örökösödési háború, melyből az első francia, a második német győzelemmel végződött).

A napóleoni háborúk idején megszűnt a Német-római Birodalom, helyette Osztrák Császárság alakult. Napóleon bukása után mind Poroszország, mind a Habsburg Birodalom a Szent Szövetség oszlopa lett. Ezt a szövetséget az 1848-as forradalmak söpörték el. A következő másfél év a reménységé volt, de az ellenforradalom eltemette a demokratizálódás esélyét. Így az elkövetkező évtizedek a Habsburgok és a Hohenzollernek vetélkedéséről szóltak a főhatalomért.

Ausztria kiszorult Itáliából és a német területekről, így 1871-ben a franciákra mért vereség után elhárult az akadály a kisnémet egység beteljesülése elől: megalakult az egységes Németország, s a porosz király lett a német császár. A következő időszak a rohamos ütemű fejlődésé, valamint a nagyhatalmi ellentétek kiéleződéséé a világ újrafelosztása ügyében. Ellentétes hatalmi tömbök alakultak, és Németország a Központi Hatalmak koalíciós tagja lett.

Az első világháborúban szövetségeseivel együtt veszített: sorsuk nagy arányú területi veszteségek, megterhelő jóvátételi kötelezettség és szinte teljes lefegyverzés. Ezután forradalmak, ellenpuccsok tengerébe kerültek a németek, majd sikeresen leküzdötték a szocialista forradalmi veszélyt, és létrehozták a Weimari Köztársaságot. Demokrácia demokraták nélkül, demokratikus hagyományok híján – nem csoda, hogy az állam tekintélyuralmi lett megnövekedett elnöki hatalommal, ingatag kormányzatokkal és a vereség okozta csüggedéssel. Mindez megágyazott a szélsőjobbnak.

Rövidesen totális náci diktatúra alakult ki, a társadalom minden szegmense a totalitárius állam és párturalom alá rendelődött. Az imponáló gazdasági sikerek és a külpolitikai eredmények (Népszövetség elhagyása, általános hadkötelezettség, a Saar-vidék visszacsatolása, a Rajna bal partjának remilitarizálása) elbódította a társadalmat. Így létesülhettek koncentrációs táborok, születhettek a zsidókat jogfosztó intézkedések, kerülhetett sor könyvégetésre, szobrok megsemmisítésére és ellenzéki értelmiségiek emigrációjára. Ugyanakkor leküzdötték a munkanélküliséget, háborúra készülő hadigazdálkodást folytattak, és sikeres olimpiát rendeztek. Megtévesztő békeszólamokat hangoztattak, de megszállták Ausztriát és Csehországot, taktikai barátsági szerződést kötöttek a sztálini Szovjetunióval, hogy aztán 1939 és 1945 között lángba borítsák Európát, majd az egész világot.

1939 és 1941 között csaknem egész Európa német ellenőrzés alá került, melyet a Szovjetunió elleni hadjárat tört meg. Az antifasiszta koalíció (Anglia, Egyesült Államok, Szovjetunió) fokozatosan felülkerekedett, míg végül a nácizmus és szövetségesei kapitulációra kényszerültek.

Ezt követően Németország területét négy megszállási övezetre osztották fel: három nyugati, egy szovjet. A kétféle övezet sorsa ellentétesen alakult. A nyugati részen demokrácia, parlamentarizmus és piacgazdaság alakult ki (ez utóbbiban nagy szerepet játszott a Marshall-segély és a német műszaki kultúra), a kelet rész pedig szovjet érdekszféra lett. Berlint is négy övezetre bontották, a kelet-németek nyugatra vándorlását pedig 1961-ben fal építésével gátolták.

Létrejött a Német Szövetségi és a Német Demokratikus Köztársaság. Ez utóbbiban tervgazdálkodás, szovjet típusú párturalom alakult ki. Itt a névleges államfő Wilhelm Pieck lett, a miniszterelnök Otto Grotewohl, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) főtitkára pedig Walter Ulbricht, akit később Erich Honecker váltott fel. Az NSZK-ban a CDU (Kereszténydemokrata Unió), a CSU (Bajor Keresztényszociális Unió) és az FDP (Német Szabaddemokrata Párt) alkotta koalíció alakított kormányt, a kancellár Konrad Adenauer lett, őt követte Ludwig Erhard, aki kiváló gazdasági szakember volt.

Az ötvenes évek jellemzője a németek belépése volt az európai nagy szervezetekbe: Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet, Európa Tanács, Európai Szén- és Acélközösség, Euratom (Európai Atomenergia Közösség) és Közös Piac (Európai Gazdasági Közösség). Ahogy a kilencvenes években létrejött Európai Uniónak is tagja lett. A nyugatnémet gazdaság rohamosan fejlődött (nyugatnémet gazdasági csoda), és 1955-ben felvették a nyugatnémet államot a NATO-ba is.

Időközben szalonképessé lett az SDP (Németország Szociáldemokrata Pártja) a Bad Godesberg-i programnak köszönhetően, s ezzel kormányképes erővé nőtte ki magát. Először nagykoalícióban lépett fel Kurt Georg Kiesinger kormányában, majd Willy Brandt és Helmut Schmidt kabinetjében már meghatározó erőként szerepelt. Ekkor került sor a Neue Ostpolitikként meghirdetett politikára, mely az NSZK-nak az NDK-hoz, Lengyelországhoz, a Szovjetunióhoz és keleti blokk egyéb országaihoz fűződő kapcsolatainak normalizálására törekedett.

A nyolcvanas években ismét kereszténydemokrata – szabad demokrata koalíció alakult, (Helmut Kohl kancellár), majd a szociáldemokraták kerültek hatalomra (Gerhard Schröder, jelenleg Angela Merkel vezette nagykoalíció).

Az 1990-es év létrehozta a polgári alapon újjáegyesült Németországot, de ehhez a kelet-német állam gazdasági és morális összeomlása, valamint a fal ledöntése kellett.

Csiszár Antal

2019.09.19