879

Metamorfózis

Kortárs nemzetközi tárlat a XIII. Ars Sacra Fesztivál keretében

metamorfozis-kiallitas

Szeptember 14-én a győri Triangulum Galériában (Gutenberg tér 2.) nyílt meg a XIII. Ars Sacra Fesztivál keretein belül a Metamorfózis című kiállítás, amelynek alkotásaiban a győri székhelyű Art World Hungary Egyesület és a krakkói központú Zwiazek Polskich Artystów Plastyków Okreg Krakowski művészei közösen keresik a szakralitást a kortárs művészetben.

A kiállítást dr. Veres András megyéspüspök köszöntötte, aki kitért a két nép történelmi barátságára és a mindenkori közös nyelvre, a művészet fontosságára. Majd a tárlatot Kovács-Gombos Gábor DLA festőművész nyitotta meg a következő szavakkal:

Az alkotás folyamatának csodája az a metamorfózis, melynek révén az anyag képessé válik a szakralitás felmutatására. Minden mű, amiből a nézője számára sugárzik valamiféle szentség ereje, ami alázatra, töprengésre, magunkba szállásra késztet, segít egyfajta katalizátorként abban, hogy Isten felé kinyíljunk, az szakrálisnak tekinthető.

Tisztelt Tárlatlátogatók!

Lovas Ilona képzőművész szerint: „Ha a szakralitás megjelenését vizsgáljuk a művészetben, akkor csak egy hívő ember pozíciójából tudok beszélni. A munkáim az ég felé tekintenek, az egyetlen igazsághoz vezető útra szeretném besorolni magamat velük. Úgy tekintek saját munkámra, mint a teremtés meghosszabbítására, mintha meghosszabbított karként én is teremtenék. Ehhez mindig egyre jobbnak kell lennem, a munkáimnak is egyre tisztábbaknak. Ilyesmit csak valamilyen kegyelmi állapotban lehet képes az ember létrehozni.”

„Még ha a lélek legsötétebb mélységeiben vagy a rossz legszörnyűbb rétegeiben jár is, a művész a megváltás egyetemes vágyának ad hangot.” – írja II. János Pál. Szépen vall erről Kandinszkij: „A művész nem tartozik az élet kegyeltjei közé, nincs joga ahhoz, hogy kötelességek nélkül éljen, a munkája annyira nehéz, hogy gyakran keresztté válik számára.”

A fenti gondolatatok között megtalálhatóak azok a kulcsszavak, amelyek a jelen és jövő szakrális művészetének alapelvéül szolgálhatnak. Ezek a következők: fény, kereső stádium, ég felé tekintés, az egyetlen út kutatása, teremtés, önmagunk jobbítása, tisztaság, kegyelem.

Mintha visszatértünk volna a kezdetekhez. Az ókeresztény és bizánci művészek elveit halljuk a harmadik évezred elején! Talán egyetlen szó hiányzik az előbbi felsorolásból, bár az idézett művészek magatartásában benne van: az alázat. Az az alázat, amely nélkül igazán nagy mű – és a nagy mű szükségképpen szakrális és mint ilyen, Istennek ajánlott – nem születhet. Ezt az alázatot felejtette el az újkor művészete, és remélhetőleg ez az alázat segíti majd a 21. század szakrális művészetének megújulását.

Ennek a megújulásnak mi magunk is tanúi lehetünk, ha megtekintjük a Metamorfózis címet viselő nemzetközi kiállítást. A tárlat azt a sokszínűséget mutatja, amely napjaink szakrális művészetét általában jellemzi. Nincs egységes stílus, nincs egységes tematika, előadásmód, technika. Egyedüli mérce a kvalitás. Láthatunk tematikus, elbeszélő jellegű figurális képeket, de itt vannak az egy érzésre koncentráló expresszív vagy az egy gondolatot körüljáró újgeometrikus művek is. Nem hiányoznak az iparművészet eszköztárából merítő dekoratív, vagy a különféle régi stílusokat adaptáló alkotások sem. A fenti szempontok szerint tegyük meg képzeletbeli sétánkat a két teremben, tudva, hogy az alkotások tematika vagy stílusjegy alapján való pár mondatos csoportosítása és bemutatása szinte lehetetlen. Azért mégis megpróbálom.

metamorfozis-kiallitas

A pozitív-negatív kontrasztjával operál Stefan Dousa reliefje, a Nürnbergi Keresztút, amelyet Az utolsó vacsora 20. századra aktualizált változataként is értelmezhetünk. A gótika expresszivitását idézi Andrzej Nieboda faragott és festett, ülve Töprengő Krisztusa, míg Stanisław Tabisz lendületes tusrajza szintén az ülő, töviskoronás Krisztust ábrázolja, ám profilból.

Borbély Károly Metamorfózis című expresszív, lángoló színű festménye a Kálvária szenvedő Jézusát a világegyetem földrengető drámájának érzelmi oldalára figyelve dolgozza fel. Másképpen, a keresztút történetiségére koncentrálva fest Bogdan Klechowski, akinek realista, epikus elemekben gazdag Lengyel Golgotája a szenvedéstörténetet a közelmúltba ágyazza. Roman Zieliński rézkarc Oltára pedig szürrealista módon jeleníti meg egy lapra sűrítve a teremtés-bűnbeesés-megváltás hatalmas drámáját.

Romuald Oramus Székesegyháza a gótikus támpillérek motívumára építi csendes áhítatot sugalló festményét. Felfelé tekint Lipovics János szobrának Akt angyala is, amely egyaránt rokona az antikvitás és a kereszténység hagyományainak. Milu Milanovich Ildikó dinamikus, nonfiguratív akril kompozíciója már tisztán a fenti ragyogásra irányítja a figyelmünket. Lírai szimbolizmus jellemzi Horváth Ákos Primavera pasztellképét, amely a természet megújulásában láttatja meg a láthatatlan metamorfózisát, és melynek virág-örvénye némiképpen a preraffaeliták stílusjegyeiből is merít.

Kurcsics László „kép a képben” kompozíciója a személyes tragédia fájdalmát az általános eszményi magasságába emelve állít szubtilis emléket. Az ikonfestészet ezeréves stílusjegyeit a kortárs művészet szemléletmódjával ötvözi Ryszard Grazda kékben és vörösben tartott Madonnája, míg az Urunk mennybemenetele és a Világfa képtípusnak Malasits Zsolt festi meg sajátos, kissé a folklórba oltott kortárs változatát, Kustán Melinda Gránátalma című textil applikációja pedig az ősi jelképeknek ad új értelmezést.

metamorfozis-kiallitas

Jan Podgórsky A szent köpeny ciklusából való grafikájának ereje a sötét-világos felületek kontrasztjában és a hullámos vonalrendszerben rejlik. Szabó Béla fekete-fehér giclée-je a mikro- és makrokozmosz összefüggését mutatja fel, olyannyira, hogy szinte a nagy német romantikus tájfestészettel mutat rokonságot. Maria „Maja” Moroz geometrikus alapszerkezetű, ám mégis mozgalmas Gabona szobra létünk nagy teológiai kérdéseit feszegeti, elegánsan utalva Jézusnak a földbe hullott búzaszemről mondott tanítására.

Az absztrakt expresszionizmus továbbélésének lehetünk tanúi Csizmadia István festményét szemlélve, ahol a kavargó színfoltokat megfegyelmezi a geometrikus szerkezet szimmetriája, rendteremtő ereje. Władisław Podzarik a belső látás kutatója. Az Epifánia nonfigurativ-újgeometrikus kompozíciója túlmutat az érzéki realitáson, ám ha alaposan megvizsgáljuk, felfedezhetjük benne – mint felsejlő jövőt – a kereszt és a Veronika kendő motívumát is.

Tisztelt Tárlatlátogatók!

Utunk végére értünk. Kérem, vigyék haza, és ne engedjék kihunyni a művek sugározta belső fényt. Ne feledjék, hogy a transzcendencia a művészetben nem más, mint az idea „felragyogása” az anyagban.

A Metamorfózis tárlata október 13-ig tekinthető meg, minden nap 10-18 óra között.

Fotók: Szabó Béla

2019.09.16