A települést a Pusztai járás egyikének jelölte meg Fényes Elek, aki a magyar statisztika megteremtője is egyben. 1237-ben az Albenus-féle összeírásban bukkanunk a falu első írásos dokumentálására. A Pannonhalmi Főapátság vezetője, Uros rendelkezett az összeírás elkészítéséről. Zavaros birtokviszonyok uralkodtak ekkor a Magyar Királyságban, lévén a II. Andrást követő IV. Béla elődjétől eltérő birtokadományozási koncepcióval bírt. Tekintve, hogy az adott térség földesura az apátság volt, ez is indokolta a birtokok számbavételét. Urosról amúgy azt kell tudni, hogy az apátság épületét védte a mongolokkal szemben.

Ezen a területen több település is osztozott (Hecse, Szent Vid, Kisszentiván stb.), melyek a török támadásakor megsemmisültek – innen ered a későbbi Pusztai járás elnevezés. Két alkalommal volt a területen jelentős török dúlás: 1529-ben, illetve az 1660-as években. A településen több meghatározó apát tevékenysége hagyott nyomot, az apátság jövedelmeit a hatékony adószedéssel, betelepedésekkel tudták növelni. Szó esett a Szent Vid templomról is, mely a még meglévő szomszédos települések lelki igényeit is kielégítette.

Problémát jelentett a török korban a két gazda határvidékére eső területek népességének kettős adóztatása: apátság és a török, itt kiemelendő a török által kibocsátott mentességet biztosító oklevél. Egyébként mindkét félnek érdekében állt az adóalany védelme, hogy a jövedelem biztosítva legyen, ne néptelenedjen el az adott település.

A reformáció térhódítása nem hagyta a község vallási életét nyom nélkül, de jelentkezett az ellenreformációs hatás is (mai terminológiával inkább a katolikus megújulás terminus technicusa van elterjedőben). Ez utóbbi kapcsán a székesfehérvári szandzsákbéghez fordultak a falu lakói, hogy akadályozza meg a nyakukra történő katolikus egyházfi ültetését.

A török kiűzését országos, több forrású betelepítés követte. Már korábban menekültek ide horvátok, akiknek a jelenléte az egész Nyugat-Dunántúlon tapasztalható volt. A helyi jobbágyság kiemelkedően jó anyagi kondícióit jelzi az Urbárium (Mária Terézia pátense) alapján megállapított évi 69 nap igás robot. A Győrbe vezető utak mentén elővárak álltak, köztük az egykori győri főkapitányról elnevezett András vár. Városunk a marhakereskedelem központjaként funkcionált a középkorban, ezen az útvonalon hajtották Nyugat-Európába a lábasjószágot.

A XIX. század második fele a dualizmus, az iparosítás kora. A győri textilipar, az ágyúgyár és társai felszívták a földnélkülieket, itt nem került sor kivándorlásra. A fejlődés irányába mutatott a Győr-Újszőny vasútvonal megnyitása, a posta- és a távíróhálózat kiépülése, majd a villany bevezetése. Mindkét világháború követelt áldozatokat, melyek név szerint szerepelnek az emlékműveken. A munkáslányok lelki gondozására jól jött a Bécsből ide telepedett apácarend, amely egészen a kommunisták egyházüldözéséig állt fenn. Szentiván végül 1970-től lett Győr része.

Cserhalmi Zoltán képekkel szemléltette mondanivalóját: feltárultak előttünk az eltérő vagyoni helyzetű rétegek lakásviszonyai, láttunk esküvői képeket, családfotókat, emlékezhettünk lebontott egykori épületekre, gyönyörködhettünk egy módos gazda parasztbarokkos házában, nyomon követhettük a parasztpolgárosodás folyamatát. Mindemellett szemléletes térképek mutatták a terület szerkezetét.

Nagyon tartalmas és érdekfeszítő előadást hallhattunk, de a település történetétől még nem kell végső búcsút vennünk, mert októberben a falu kultúrájának múltjába nyerhetünk majd betekintést.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina