Könyvek, gondolatok a pozitív gondolkodás világnapján

SzaSzi írása

pozitiv-gondolkodas

Egy amerikai vállalkozó kezdeményezésére 2003 óta szeptember 13. a pozitív gondolkodás napja (Day of Positive Thinking). Mára sokfelé ünneplik a világban a legkülönbözőbb módokon. Hogyan és pontosan mit ünnepelnek? Mit jelent egyáltalán pozitív módon gondolkodni? Miért jó ez, és hogyan legyünk pozitívak?

Leszögezem, hogy nem vagyok sem „megmondóember”, sem szakértő, csupán arra vállalkozom, hogy ráirányítsam a kedves olvasó figyelmét a témára mint gyakorló „pozitivista”. Az ünnep is éppen e célból jött létre, vagyis, hogy legyen egy nap, amelyen tudatosan erre fókuszálunk.

Miért fontos a pozitív gondolkodás? Nem kell különösebben bonyolult kutatás ahhoz, hogy megértsük, sőt megtapasztaljuk, hogy a gondolatoknak is van ereje, hatása. Például gyakori, hogy jó összhangban lévő házaspárok, barátok már szavak nélkül is megértik egymást, mert kiismerik, sőt kitalálják a másik gondolatait. Gyakran hallani, hogy a dolgok fejben (vagyis az agyban) dőlnek el, ezért ha elképzeljük, hogy meg tudunk valamit csinálni, elhisszük, hogy így lehet, akkor ez könnyen meg is történik. A gátak a fejünkben léteznek. Pozitív hozzáállással, gondolkodással a mindennapokat könnyebbé, életünket hosszú távon élhetőbbé, szebbé tehetjük, de ez nem keverendő a túlzott fokú optimizmussal, és az önbecsapástól is óvakodjunk! A pszichológiában is létezik pozitív irányzat, amely éppen az amerikai, Észak-Karolinai Egyetemen sikeres. Elismert pszichológus professzora, Barbara Fredrickson elmélete a pozitív érzelmek alkalmazkodást szolgáló funkciójáról 2004-ben vált ismertté. Alapja a pozitív emóciók „broaden-and-build” (magyar átültetésben: láss és gyarapíts) elmélete, amely szerint az olyan érzelmek, mint az öröm, az érdeklődés, az elégedettség, a szeretet, egyfelől szélesítik, gyarapítják az egyén gondolati és aktivitási repertoárját, másfelől elősegítik a társas kapcsolatok kialakítását, növelik a kreativitást, motiválják a személyt új ötletek megfogalmazására.

Hogyan kezdjük el a pozitív gondolkodást? És főként hogyan csináljuk jól? Ehhez először is jó, ha pontosan értjük, hogy mi a fogalom lényege. Ez nem valamiféle vallás, nem sajátíthatja ki semmiféle szekta. A pozitív gondolkodás egy életszemlélet, az élet egyfajta megközelítése, amely az élet szeretetéből táplálkozik, s amely szabaddá tesz. Nézzünk egy egyszerű példát, amelyből jól érzékelhető a negatív és pozitív megközelítés különbsége!

Snoopy, a jóindulatú képregénykutya és gazdája a távolba merengnek. Így szól a gazdi: Egy nap mindannyian meghalunk! (Ugye ez nem mondható pozitív gondolatnak?) Snoopy erre így válaszol: Így igaz, de az összes többi napon viszont nem! (Ez már bizony pozitív megközelítés!)

pozitiv-gondolkodas

A dolgoknak – bármilyen furcsa ez – mindig van pozitív olvasatuk is, még a legtragikusabb esetekben is. És ha ez így van, akkor csak rajtunk áll, hogy észrevesszük-e vagy sem. Még nem találkoztam olyan emberrel, akit ne értek volna negatív hatások, vagy elkerültek volna a nehézségek. Hogy maradjunk ilyen helyzetben is pozitívak? Nyilván először a negatív élménnyel kell valamit kezdeni. De mit? Bármilyen nehéz is, először el kell fogadni, úgy, mintha az ember elkönyvelné, mint bármi más tulajdonát, ami az övé. Ezután félre kell tenni, el kell engedni, és továbblépni. Erre is sokféle módszer létezik. Eleinte nehezen megy, lehet, hogy újra és újra kell próbálni. Persze, hogy nem könnyű, de nem szabad feladni! A szakértők szerint a legjobb kis problémákon keresztül tudatosan gyakorolni, s hamarosan tapasztalhatjuk, hogy a nehezebb kanyarokat már rutinosabban sikerül bevenni. Az igazán sikeres emberek pozitívan gondolkodnak, és ez nem azt jelenti, hogy ki tudják kerülni a rosszat. Minél hatékonyabban képesek ezt alkalmazni, annál sikeresebbé válnak, a kudarcokat jobban tűrik, nem törnek össze, előre tekintenek a jövőbe. Céltudatosak, hisznek önmagukban, kitartóak, a problémák megoldására koncentrálnak, a lehetőségeket kutatják. Ki ne szeretne ilyen lenni?

Ha ennyire megváltoztatja az ember életét, akkor miért nem alkalmazza mindenki? Sajnos sokan nem találkoztak még ezzel a szemlélettel, vagy sokan nem élnek tudatos életet, és bőven vannak olyanok is, akiknek nincs kitartásuk, hogy kivárják, amíg a pozitív lelki beállítottság hatása megjelenik az életükben. Egyszerűbb a megszokott életet élni, és valami magyarázatot találni arra, hogy miért történnek rossz dolgok, hiszen mással is történnek ilyenek, ugye. Pedig nem kell más tenni, mint „szóba állni” önmagunkkal, kontroll alá venni gondolatainkat. Az önellenőrzés eleinte fárasztó, nehézkes, de hamar szokássá válik, és egyre világosabban kezdjük látni céljainkat.

Szerencsére a pozitív gondolkodás tanulható dolog. Nem árt, ha találunk számunkra egy megfelelő tanítómestert, mert a megerősítések mindig jól jönnek, akár egy találó idézet, vagy például egy jó könyv formájában. Nézzünk néhány inspiráló, elgondolkodtató írást, amelyek segítenek az útkeresésben!

pozitiv-gondolkodas

A kétkedőknek ajánlom, hogy ismerkedjenek meg a videómegosztó csatornákon Nick Vujicic-csal, a kezek és lábak nélkül született, Ausztráliában élő fiatalemberrel. Ő a saját reménytelennek tűnő esetén keresztül szembesít azzal, hogy mindannyian küzdünk valamilyen problémával, de elég hittel és főleg megfelelő hozzáállással nagyszerű életet élhetünk. Megállíthatatlan című könyve borítóján például hihetetlen módon szörfözni láthatjuk a végtagok nélküli Nicket. A pozitív gondolkodáson túl számos inspirációt kaphatunk még tőle, akár ezt, akár korábbi, az Élet korlátok nélkül című kötetét forgatjuk. A neves, közismert elmélkedők, szent emberek útmutatásai közül most a Nobel-békedíjas XIV. Dalai láma két kötetét választottam. A boldogság művészete című, beszélgetéseket tartalmazó írás számos kérdésében a mai felfordult világra tekint, és megközelítései a pozitív szemlélet felé terelnek bennünket. Douglas Abrams Az öröm könyve a Dalai láma és Desmond Tutu emberjogi aktivista, érsek tanulságos beszélgetéseit rögzíti, melyben először az öröm útjában álló akadályokról, majd az öröm nyolc tartópilléréről esik szó. Ezek között ott találjuk például a humort is. Osho (Bhagwan Sree Rajneesh) számos papírra vetett gondolata fontos lelki táplálékul szolgálhat. A pozitívság rutinná válása igazi örömet okoz, az Öröm: A belülről fakadó boldogság című kötetét bárhol nyitja ki az olvasó, értékes gondolatokkal gazdagodhat, akár gyűjtögetheti is az inspiráló idézeteket.

Nem csak a keleti kultúrákban találunk megerősítéseket. Nem is kell túl messzire mennünk egy kis optimizmusért, elegendő csak szemügyre vennünk Európa északi népeit. A skandinávok életstílusa híresen laza, kötetlen, mégis elegáns. Nem véletlenül ők szerepelnek a világ legboldogabb országainak rangsora élén. Hogy az északi életérzés nem csupán üres szólam, az is mutatja, hogy nevet is adtak neki. Hygge, Lykke a dánoké, amely boldoggá tesz, a Lagom a svédeké, kiegyensúlyozottá tesz, a Sisu pedig a finnek pozitív életszemléletét sugározza. Ezeken a címeken a Kossuth Kiadó jelentetett meg könyveket. Forgassuk őket, tanuljunk az északiaktól, mert ők tudják, hogyan kell alkalmazkodni, a hátrányból előnyt kovácsolni.

pozitiv-gondolkodas

Zárásként: Nincs objektív jó vagy rossz. A dolgok megtörténnek, csak a szemüveg, amelyen keresztül rájuk tekintünk, színezi át őket. Próbáljuk ki, s ha kell, cseréljünk szemüveget!

A fent említett könyvek a Dr. Kovács Pál Könyvtár és közösségi Tér állományában is megtalálhatók.

SzaSzi
Címlapfotó: Óbert Klára

Forrás: hvg.huhabitnest.comastronet.hufemcafe.hu

A képek a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 2. kép; 3. kép; 4. kép.

2019.09.13