Az 1809. június 14-i győri vagy kismegyeri csatáról szóló előadásban szóba került az a hadsereg felállításában bekövetkezett újítás, amikor a vonalharc helyett oszlopokba rendeződtek a katonák. Napóleon a hadsereget hadosztályokra, hadtestekre és kisebb alegységekre bontotta. Ekkor született meg az élelmiszer-tartósítás konzerv formája is, valamint a napóleoni háborúk a sebészet ugrásszerű fejlődését is eredményezték.

Ez idő tájt már tizenkét éve tartott a franciák sikersorozata, a legyőzhetetlenség nimbusza övezte az egykori, egyszerű korzikaiból hadvezérré, első konzullá, majd császárrá „avanzsált” Napóleont: négy ellenséges koalíció vallott már kudarcot vele szemben, a kismegyeri események az ötödiknek voltak a folyományai.

A tengerek ura, a brit oroszlán korlátlan anyagi segítséggel támogatta mindazokat, akik a hódító ellen síkra szálltak. Albion számára ugyanis létfontosságú volt, hogy a vén kontinens hatalmai egymást kiegyensúlyozzák, Napóleon pedig már az angol külpolitikai érdeket veszélyeztette. (Egyéni megjegyzésem: az időben visszanézve is igazolást nyer az a churchilli mondás, miszerint „Angliának nincsenek örök barátai, ez rendre bebizonyosodik.)

Ebben az időben még a XIV. Lajos szakemberei által kivitelezett erődítések korában vagyunk. A most zajló háborúk negatív újdonsága a totális győzelemre, az ellenség teljes megsemmisítésére való törekvés. A háborúk, illetve a francia forradalom a dinasztikus uralmakban is változást idézett elő. A most folyó ötödik koalíciós háborút a Habsburgok részéről bizakodás kísérte. Károly főherceg az osztrák erőket „Napóleon módira” szervezte át, Aspernnél győzött, de a következő összecsapásban seregétől elpártolt a szerencse.

Csapatai a Rábaköz irányába vonultak, és Kismegyernél ütköztek meg Napóleon seregeivel. Az erőviszonyokról ellentmondó tudósítások állnak fenn. Mindenesetre itt került sor utolsó alkalommal a nemzeti inszurrekció igénybevételére. Természetesen csupán néhány dunántúli megye bandériumai jelentek meg, jelenhettek meg a hadszíntéren, hiszen a távoli alföldi megyékből nem érkezhettek meg időben.

Bár igyekeztünk derekasan helytállni, a koncentrált francia támadás esélytelenné tette számunkra a csata kimenetelét. Győr ebben az időben már nem számított kiemelt védelmi objektumnak: hiányos felszerelés, elégtelen lőszerutánpótlás, szűkös élelmiszer ellátmány, nem igazán harcedzett védelem. Ennek ellenére több megadási felszólítást visszautasítottunk, s csak a legvégső esetben kapituláltunk.

A franciák nem minden feltételt tartottak be, már ami a helyi lakosság vagyonbiztonságát illeti. El kell mondani, hogy a tekintélyes számú polgárőrség azért derekasan helytállt. A harci károkat leleményesen mérsékelték: az ágyúgolyók pattogására például szalmával hintették be az utakat, ez viszont a polgárok számára azzal a kárral járt, hogy a házaik tetejét elbontották.

Ellentétes vélemények vannak arról is, hogy vajon Napóleon ténylegesen töltött-e egy éjszakát Győrött – bár valószínű, így volt, de nincs kizárva, hogy a legendagyártásnak egy jól hangzó termékével állunk szemben.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina