Testvérek két világból

Crystal – JKP és Mushu első közös dala

jkp-mushu

Nagyon közel állnak egymáshoz. Mégis eddig sohasem írtak közösen dalt, pláne nem adták elő együtt. Az egyik a mainstreamből érkezett, a másik inkább az undergroundot preferálja. A maguk területén mindketten sikeresek. Testvérek, mégis sokan nem tudják, hogy azok. Johnny K. Palmer, azaz JKP és Mushu most mégis úgy döntött, hogy egyesítik erőiket: Crystal című dalukhoz klipet is készítettek.

Mushu és Johnny „zenei” háztartásban nőttek fel: mind a hat gyerek legalább egy hangszeren megtanult játszani a zeneiskolában, végül ők ketten választották a zenét hivatásul. Mivel a két testvér zenei érdeklődése teljesen más, Johnny a mainstream popban, míg Mushu alternatív zenében utazik, de egy ideje már játszottak azzal a gondolattal, hogy izgalmas lenne egy közös projekt. 2019 elején Johnny a holland EDM-producerrel, Nelsonnal (Niels Otter) közösen írta meg a Crystal című dalt, melyhez hamarosan Mushu is csatlakozott. Miután baráti körükből nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak, elhatározták, hogy klipet is forgatnak hozzá.

A Crystal zeneileg olyan, mintha ötvöznéd a Linkin Parkot és a Skrillexet: EDM-hangszerelés félig rapelve, félig énekelve, ritmikus feszes verzével, nagyívű, érzelmes és melankolikus refréndallammal. A Crystal azt a belső drámát írja le, amellyel mindenki az életében egy bizonyos ponton küzd. Johnny így mesélt a dal szövegéről: „Sokszor csak a saját hibáinkat látjuk, és nem vagyunk elégedettek saját magunkkal. Ha ilyenkor találkozunk valakivel, aki látja a hibáinkat, és így is elfogad, feltétel nélkül szeret… ez nagyon kemény élmény tud lenni. Az elején nehezen lehet megérteni azt, hogy tud valaki ennyire erősen szeretni úgy, hogy közben mi saját magunkat nem vagyunk képesek szeretni vagy elfogadni. Ez az érzelmi hullámvasút egyszerre gyönyörű és ijesztő is. Ezt próbáltuk a videóval vizuálisan is éreztetni. Néha a szeretet fekete-fehér, minden tiszta és egyértelmű, és néha minden torz és bizonytalan. De ha sikerül a saját akadályainkon túllendülnünk, mindig visszatér az egyensúly és a béke.

A dal szerzői Johnny K. Palmer és Niels Otter voltak, a videót Ötvös Olivér rendezte. A Crystal az első dal, amely Johnny K. Palmer kiadójánál, a Signature Soundnál jelenik meg.

Karriertörténet:

JOHNNY K. PALMER

Az 1984. május 30-án Budapesten született dalszerző, szövegíró, előadó, producer jamaikai-etióp lelkészcsaládból származik: édesapja itt szolgált, majd Ausztriába költöztek, de Johnny K. Palmer hosszabb-rövidebb ideig élt az USA-ban és Németországban is. A három nyelven – magyar, angol, német – beszélő fiatalembert már tizenéves korában beszippantotta a zeneipar: első látványos sikereit a Jetzt Anders! nevű osztrák fiúzenekarban aratta, amely a Starmania című tehetségkutatóban tűnt fel, és 2007-ben két slágerlistás dalt tartalmazó lemezt is kiadott az osztrák Universal Music jóvoltából. Johnny ebben a zenekarban játszott együtt Tom Neuwirth-tel, aki később Conchita Wurst néven megnyerte a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivált.

Johnny első magyarországi munkái Szabó Zéhez köthetők: dolgozott az X-Faktorban, megismerkedett dalszerző, szövegíró, énekes Molnár Tamással, majd 2011-ben felkérést kapott, hogy Wolf Kati 2011-es eurovíziós dalához, a Szerelem, miért múlsz?-hoz (szerzői: Rakonczai Viktor és Rácz Gergő) írjon angol dalszöveget. A What About My Dreams? bejutott a düsseldorfi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, és a 22. helyen végzett. Johnny az eltelt évek során gyakorlatilag a teljes pop élvonallal – Bereczki Zoltántól, Fábián Julin át Kozma Orsiig – dolgozott mint dalszerző, szövegíró vagy producer, írt gospel, soul, pop, rock ihletettségű dalokat, musicalt, sőt grafikai design tanulmányainak köszönhetően a vizuális művészetekhez nemcsak, hogy jó érzéke, de szakmai tudása is van. Magyarországi munkái mellett rendszeresen részt vesz osztrák és egyéb nemzetközi projektekben, táncszínháztól a nemzetközi dalszerző táborokig. 2019 kulcsfontosságú év Johnny K. Palmer számára, a Margitszigeti fák az első magyar nyelvű slágere.

MUSHU

Szintén Bécs és Győr közt ingázva nőtt fel Johnny legfiatalabb testvére, az Isaak Israel néven született, ma Mushuként közismert előadóművész. Mushu pályafutása Johnnyhoz hasonlóan egy televíziós tehetségkutatóban indult: 2014-ben szerepelt a Rising Star vetélkedőműsorban. 2016-ban Mushu „acoustik punk” zenekari projektje, a The Matter Uncle Tom című dalával bekerült a magyar eurovíziós előválogatóba, és eljutott egészen a négyes döntőig. Ugyanabban az évben jelent meg a zenekar Tempo Tantrum című EP-je a LoneWaltz Records gondozásában. Azóta Mushu különböző projektekben vendégeskedik. 2018 óta fesztiválokon gyakran feltűnt az Anima Sound System állandó vendégvokalistájaként. Jelenleg újabb szólóprojekten dolgozik.

A közös dalról és minden másról további információk Johnny K. Palmer Facebook-oldalán találhatók.

Forrás: langologitarok.blog.hu

2019.09.11