64

Szeptember 2. és 8. között rendezik meg a Vidéki Színházak Fesztiválját Budapesten

A Győri Nemzeti Színház A tündérlaki lányokkal vesz részt

tunderlaki-lanyok

Szeptember 2. és 8. között rendezik meg a Vidéki Színházak Fesztiválját a budapesti Thália Színházban, ahol hét nap alatt kilenc előadást láthat a közönség.

Lantos Anikó fesztiváligazgató a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: nyolcadik alkalommal rendezi meg a Thália Színház a fesztivált, amelynek nyitóelőadásaként hétfőn a debreceni Csokonai Nemzeti Színház produkcióját, a Lear című darabot tűzik műsorra. Az Ilja Bocsarnikovsz rendezésében, Ráckevei Anna főszereplésével látható produkciót a Thália Színház nagyszínpadán mutatják be. A fiatal orosz rendező nem először érkezik a debreceni társulattal Budapestre, tavaly Csehov Három nővér című művét játszották nagy sikerrel a fesztiválon. A Leart alakító Ráckevei Anna arról beszélt, hogy másfajta kapcsolat van egy apa és a lányai között, mint egy anya és a gyermekei között, a rendező pedig az utóbbi viszonyról szeretett volna beszélni az előadásban.

Lantos Anikó elmondta: a fesztivál második előadásaként kedden látható a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház produkciójaként Heinrich von Kleist vígjátéka, Az eltört korsó. Az egyfelvonásos darab rendezője Tarnóczi Jakab. Ezt követi szeptember 4-én a Győri Nemzeti Színház produkciója: Heltai Jenő A tündérlaki lányok című művét adják elő Forgács Péter rendezésében (a képen). Szeptember 5-én Edmond Rostand Cyrano című darabját láthatja a közönség a Miskolci Nemzeti Színház előadásában, Keszég László rendezésében.

Szeptember 6-án a Váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciójaként Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi című színműve látható a fesztiválon. Az előadást Jaroszlav Fedorisin rendezte. Szeptember 7-én, szombaton két előadás is várja az érdeklődőket. A nagyszínpadon a kecskeméti Katona József Színház előadása, A király beszéde látható, amely a 2010-ben bemutatott, David Seidler forgatókönyvéből készült film adaptációja. A Béres Attila rendezésében játszott darabban Zayzon Zsolt és Kőszegi Ákos alakítja a főbb szerepeket. Az Arizona Stúdióban a Békéscsabai Jókai Színház produkciója, David Ives Vénusz nercben című darabja Tege Antal rendezésében látható.

A fesztivált szeptember 8-án, vasárnap két előadás zárja. A nagyszínpadon a tatabányai Jászai Mari Színház produkciójában Jaroslav Hasek Svejk című művét Spiró György átiratában, Tapasztó Ernő rendezésében láthatja a közönség. Az Arizona Stúdióban a kaposvári Csiky Gergely Színház a Korai menyegző című darabot mutatja be a szerző, Olt Tamás rendezésében.

A nagyszínpadi előadások este hétkor, a stúdióelőadások délután négy órakor kezdődnek. A produkciókat idén négytagú zsűri díjazza, amelynek tagja Mohácsi Szilvia, a Karc FM felelős szerkesztője; Szabó Borbála író; Szabó Gabi színésznő és Verebes Ernő, a Nemzeti Színház vezető dramaturgja.

Lantos Anikó elmondta: az idén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) való együttműködés keretében a fesztivál öt produkciójáról – a Lear, Az eltört korsó, a Cyrano, a Ványa bácsi és a Svejk című előadásról – televíziófelvétel is készül.

Fotó: Molnár Görgy
Forrás: MTI

2019.09.02