Karriertörténet: Dubioza Kolektiv

SZIN-fellépők 3.

dubioza-kolektiv

Magyarország legrégibb fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) idén is kifejezetten változatos programokkal várja a látogatókat, hiszen a magyar pop-rock élvonal mellett a nemzetközi elektro és pop színtér több neves előadója is tiszteletét teszi majd a Tisza partján. A Lángoló Gitárok sorozatában a fő fellépőket mutatja be egy-egy rövid karriertörténet erejéig. A harmadik részben a szarajevói Dubioza Kolektiv nevű, hazájukban komoly kultusznak örvendő boszniai zenekar kerül sorra.

Ha sarkosan fogalmazunk, akkor a Macskajaj első mozis vetítése óta Magyarországon szinte elképzelhetetlen bármilyen nem műfajspecifikus zenei fesztivál egy-egy fúvósokkal, folkos dallamokkal bőven fűszerezett balkáni brigád nélkül. Nem is csoda, hogy a legtöbb rendezvényre szinte már hazajárnak az ilyen-olyan orkestarok, ugyanakkor nagy hiba lenne, ha felületesen közéjük sorolnánk a Dubioza Kolektiv legénységét, hiszen, bár náluk is tetten érhető a tipikus délszláv dallamvilág, a szarajevói társadalomkritikus stílusmixelők egészen más pályán játszanak.

Nem véletlenül illik rájuk a fenti jellemzés, hiszen hangzásukban ugyanúgy jelen van a bosnyák népzene, mint a reggae, a ska, a dub, a hiphop vagy akár a punk rock hatása. És bár ez önmagában még senkiből nem csinált nemzetközi színtéren is jegyzett produkciót, pláne nem kelet-európai zenekarként, a bosnyák és angol nyelven egyaránt megszólaló Dubioza Kolektiv ezeket a hatásokat egy csak rájuk jellemző, sokszínű zenei világgá alakította, szövegeikben pedig a közhelyes jelszavak helyett valódi gondolatiság húzódik meg, mely nem csak a színpadra korlátozódik, de azon kívül is megnyilvánul.

Persze ha tudjuk, hogy a zenekar alapítói, Brano Jakubović, Vedran Mujagić, Almir Hasanbegović és Adis Zvekić tizenévesen élték át a délszláv háborút, már nem is csodálkozunk azon, hogy a Dubioza Kolektiv kifejezetten érzékeny a nacionalizmus, a nemzeti sztereotípiák és az előítéletek témakörére. Társadalmi szerepvállalásuk nem csak a dalszövegekben jelenik meg, de számos kormányfüggetlen és civil szervezetet támogatnak. Ilyen például a roma kisebbség jogait védő Dosta! (Elég!), amelynek megalapításában is közvetlen szerepet vállaltak, de ugyanúgy hallatják a hangjukat akár a Mura folyó megóvását célzó környezetvédelmi kampányban, vagy ha épp a marihuána legalizálásának kérdése kerül szóba, esetleg adományoznak a 2014-es boszniai áradások áldozatainak, vagy épp a Mostari Rocksuli növendékeinek javára.

2006-ban lemezbemutató koncertjüket a Boszniai Parlament előtt tartották, hogy tiltakozzanak a korrupció ellen, de 2011-ben az Eurovíziós Dalfesztivál apropóján az Európai Uniónak is oda tudtak sózni egyet az Euro Song című dalukban. Ez utóbbi akkor született, amikor nem képviselhették hazájukat a versenyen, mivel alá kellett volna írniuk egy szerződést, hogy nem politikai tartalmú dallal indulnak. Így aztán megírták ezt a számot, amelyben számos akkori poltikai vezetőt név szerint szólítanak meg, és amelyben komolyan kritizálják az európai közösséget, amiért az csak a versenyen ismeri el teljes jogú tagjaként Boszniát, egyébként nem.

A Dubioza Kolektiv a zenekari munka során is követi a punk „csináld magad” szellemiségét: lemezeiket saját stúdiójukban veszik fel, a lemezborítók és az online megjelenéseik grafikáit mind saját maguk készítik, ahogy a közösségi médiafelületeiken megjelenő anyagokhoz, vagy akár a videoklipjeikhez kapcsolódó legtöbb feladatot is ők látják el. Hogy a csapaton belül ösztönözzék a részvételt a dalszerzésben, egy speciális juttatási rendszert is kidolgoztak maguk között – aki részt vesz a szövegek írásában, az pénzjutalomban részesül. A módszer láthatóan be is válik, hiszen az elmúlt tizenöt évben összesen nyolc stúdiólemezt készítettek, legutóbb 2017-ben jelent meg az ezúttal anyanyelvükön íródott Pjesmice za djecu i odrasle, azaz Dalok gyerekeknek és felnőtteknek.

A jellegzetes sárga-fekete színpadi szerelésben fellépő kollektívától ugyanakkor távol áll a papolás. Amint ezt billentyűsük, Brano Jakubović egy interjúban elmondta, dalaik azt bizonyítják, hogy az emberek képesek egyszerre táncolni és gondolkodni.

További információk a Dubioza Kolektiv Facebook-oldalán.

Forrás: langologitarok.blog.hu

A SZIN-fellépők cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Afrojack
2. rész: Clean Bandit

2019.09.01